BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megnyugvás jöhet

Megint a görögök. Az a kockázati prémium – kiderült – nem is magas. A korábbi miniszterelnök azt találta mondani, hogy megvizsgálják a görög kilépés lehetőségét, következményeit – írják az Erste befektetési Zrt. közgazdászai

Az persze valószínűleg katasztrófával járna a görögöknek, de Európának sem lenne jó, és azt is hozzátette, hogy nem is valószínű a kilépés. Mindenestre a hír rávilágított arra, hogy az a bizonyos kockázati prémium, amiről tegnap beszéltünk, nem is olyan magas. Így újra elkezdett emelkedni, amely mélybe küldte az ázsiai indexeket, és ne legyenek kételyeink, Európában is jelentős csökkenéssel készülnek nyitni az indexek.

Ráadásul a tengerentúli indexekre is megfelelő negatív hatással bírt/bír a bejelentés. A nap végén berezonáltak a görög hírekre, s nullában zártak, de ma már azért a medve az úr az amerikai határidős piacokon is. Ha nem jönnek további negatív hírek Görögországból, akkor a nap folyamán valószínűleg valamiféle megnyugvás jöhet.

Nemzetközi hírek

USA, Európa:

- Jól indult a tegnapi kereskedés a tengerentúlon, a nap első felében látványos pluszba kapaszkodtak az indexek. Az újabb görög fejleményeket követően azonban elromlott a hangulat, és a negatív tartományba csúszott vissza a legtöbb index (Dow -0,01 százalék, Nasdaq -0,29 százalék, S&P500 0,05 százalék).

- A hangulat azután lett negatív, hogy Lukasz Papademosz kijelentette, Görögország kilépésnek lehetőségét vizsgálják. A politikus azt is hozzátette, hogy az egész eurózónának rossz lenne a görögök kiválása az euróövezetből.

- A szektorok közül a pénzügy teljesített a legjobban, a 0,7 százalékos emelkedést a JP Morgan jó teljesítménye segítette (5 százalék).

- A használt lakásértékesítések 3,4 százalékkal nőttek áprilisban az USA-ban. Az adat jónak számít, mert az elemzők mindössze 2,9 százalékos bővülésre számítottak.

- A harmadik kereskedési napon is zuhant a Facebook árfolyama, ráadásul további 9 százalékot értékelődött le a papír, és 31 dolláron zárta a kereskedést.

- Tegnap piaczárás után publikálta gyorsjelentését a Dell, és közel 13 százalékot veszített a várakozásoknál rosszabb adatokra. Az elemzők 46 centes részvényenkénti profitot vártak, ezzel szemben 43 cent volt az eredmény.

Olaj, arany:

- Véget ért az egy napig tartó korrekció az olajban, és a tegnapi kereskedést eséssel zárta az árfolyam. 92,6-ról 91,6-ig csökkent a kurzus, majd a reggeli órákban tovább esett 91 dollárig.

- Az Amerikai Energiahivatal ma publikálja az olajkészletek alakulását. Kőolaj terén 1,65 millió hordós emelkedésre, míg benzin terén 650 ezer hordó csökkenésre számítanak az elemzők.

- Az aranyban sem volt tartós az öröm, az 1.600 dolláros szintet nem tudta áttörni az árfolyam, és ismét esést láthatunk. Nemrégiben már 1.550 dollárt súrolta a kurzus.

Távol-Kelet:

- Ázsiában is elromlott a hangulat, és markáns zuhanással fejezték be a kereskedést a távol-keleti piacok (Nikkei -2,12 százalék, Hang Seng -1,73 százalék, Shanghai -0,8 százalék).

- AA-ról A+-ra, vagyis két fokozattal rontotta a hosszúlejáratú Japán adósságot a Fitch, a kilátás továbbra is negatív. A szigetország adóssága az év végén megközelítheti a 240 százalékot.

- A japán jegybank tegnap változatlanul, 0,1 százalékon hagyta az irányadó rátát a kamatdöntő ülésén.

Devizák:

- A forint erősödése nem tartott sokáig, tegnap a 200 napos mozgóátlagról rugaszkodott el az EUR/HUF árfolyama felfelé, és zárásra már ismét a 300-as szintet ostromolta a kurzus. A hajnali kereskedésben tovább gyengült a hazai fizetőeszköz, és 302,7-ig emelkedett a kurzus, ahonnan azonban irányt váltott és 300,8-ig korrigált vissza.

- Két napig gyengült a dollár az euróval szemben, tegnap azonban irányt váltott a kurzus, és 1,282-ről a nap végére 1,268-ig, esett az árfolyam.

Határidős piacok: - Mind az amerikai, mind az európai határidős indexek a negatív tartományban vannak ma reggel.

Vállalati hírek

- A MOL-lal egyeztetve bejelentették, hogy az INA nem fizet osztalékot a 2011-es év után. A horvát cég a közel 2 milliárd kunás eredményt beruházásokra fordítja. Az INA azt is közölte, hogy 500 millió kunát fordít az olaj- és földgázkitermelés hatékonyságának javítására. Az Ivanicgrad városa melletti beruházás 3,4 millió tonna többlet olajat és 500 millió köbméter gázt jelent az elkövetkező 24 évben.

- Az OTP ukrán leányvállalata év végéig megduplázná részesedését a fogyasztási hitelek piacán. Tavaly év végén a részesedése 12 százalék volt.

- A PannErgy helyzetjelentést adott a miskolci projektről. Jelenleg a felszíni munkák zajlanak, de hamarosan megkezdik a csővezeték és a kiszolgáló létesítmények építését is. A cég elképzelései szerint ősszel kezdhetik meg a hőértékesítést.

- A PannErgy 2012. május 22-én 20.000 darab saját részvényt vásárolt 591 forintos átlagáron. A tranzakciót követően a társaság 3.327.300 darab saját részvénnyel rendelkezik, ami a kibocsátott teljes részvénymennyiség 15,8 százaléka.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.