Európai bankmentés másként

 José Manuel Barroso kiemelte: a tervezet célja, hogy a jövőben ne az adófizetők pénzéből mentsék meg a bajba jutott bankokat. A globális pénzügyi válság 2008. októberi kitörése és 2011 októbere között ugyanis Brüsszel 4500 milliárd euró értékű állami támogatást hagyott jóvá a pénzintézetek megsegítésére. Brüsszel a fenti helyzet megszüntetése érdekében azt javasolja, hogy a felügyeleti hatóságok kapjanak olyan hatásköröket, amivel még időben fel tudnak lépni, ha egy bank pénzügyi helyzete megrendül. Emellett a tervezet garantálná azt is, hogy a csődbe ment bank átszervezésének és szanálásának költségeit a bank tulajdonosai és hitelezői viseljék az adófizetők helyett.

A csődbe jutott bankok szanálására négy eszközt vázolt fel Brüsszel. A hatóságok eladhatnák az érintett pénzintézetet. Esetleg egy részét egy másik banknak, illetve úgynevezett hídintézményt is létrehozhatnának, vagyis a bank jó eszközeit egy új bankhoz (hídbank) telepítenék, amelyet aztán értékesítenek. Harmadik megoldásként az eszközelkülönítést említi Brüsszel, amely során a bank rossz eszközeit egy eszközkezelő társaságra ruháznák át.

A negyedik verzió a hitelezői feltőkésítést jelenti, amikor a bank feltőkésítése a részvényesek kiszorításával vagy részesedésük felhígításával történne, a hitelezői követeléseket pedig csökkentenék vagy részvényekké alakítanák át.
Ha piaci finanszírozás nem érhető el, a szanálás költségét olyan alapok biztosítanák, amelyek a bankoktól szednének forrást. Az alapoknak tíz év alatt kell a fedezett betétek egy százalékának megfelelő kapacitást kiépíteni.