BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Elemző: Ismét csúszhat az IMF-tárgyalás

Vásárolj a pletykára és adj a hírre! Talán így lehetne jellemezni a tegnapi nap eseményeit – írják az Erste Befektetési Zrt. elemzői.

A vakozásoknak megfelelő hírek születtek. Sőt, Kína és a BoE még rá is tett egy lapáttal, ráadásul az amerikai foglalkodatási adat is brutálisan jó lett. Ennek ellenére dél felé forduló indexeket láthattunk világszerte. (Bele se merünk gondolni, mi lett volna, ha az EKB nem csökkent kamatot…) Persze ha a DAX-ra tekintünk, nem történt semmi. Az index feljött a 6.600 pont fölött levő ellenállásig, s onnan lefordult. Ha jól viselkedik, akkor már csak a 6.440 pontnál levő támaszt teszteli vissza. Vagyis így most negatív a hangulat, amely csökkenést sugall mára, de jelenleg – középtávon – emelkedő trendben vagyunk.

USA, Európa:

- A kezdeti lelkesedés után a zárás előtti órákban lekonyultak a vezető tengerentúli mutatók, és mínuszban fejezték be a kereskedést (Dow -0,36 százalék, Nasdaq 0 százalék, S&P500 -0,47 százalék).

- Az ADP adatai szerint júniusban a várt 100 ezerrel szemben 176 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma az USA-ban. Az adat tehát lényegesen jobb lett a várakozásoknál.

- Múlt héten 374 ezren igényeltek újonnan munkanélküli segélyt a tengerentúlon, ami 11 ezer fővel alacsonyabb a várakozásoknál. A korábbi adatot azonban 386 ezerről 388 ezerre rontotta a munkaügyi tárca.

- A szolgáltatói ISM index 53,7 pontról 52,1 pontra csökkent júniusban, a várt 53 ponttal szemben. A mutató másfél éves mélyponton van.

- Történelmi mélypontra került az eurózóna irányadó rátája a tegnapi kamatdöntést követően. AZ EKB a várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal 0,75 százalékra csökkentette az irányadó kamatot, a jegybanki betéti rátát pedig nullára csökkentette, így a 75 bázispont széles kamatfolyosó nem változott.

- A hozamok tegnap tovább emelkedtek, az olasz 10 éves ráta 6 százalék fölé, a spanyol 6,8 százalékig emelkedett.

- Az angol jegybank nem változtatott az irányadó rátán (0,5 százalék), miközben 50 milliárd fontot különített el likviditásfokozó célokra.

- Ma délután fontos munkapiaci adatok látnak napvilágot az USA-ban: a munkanélküliségi rátára és a nem-mezőgazdasági foglalkoztatottak számának változására figyelhetnek a befektetők

Olaj, arany:

- Emelkedni tudott napközben a kőolaj árfolyama, de 89 dollárnál irányt váltott, és a kereskedés végéig zuhant a kurzus. A tegnapi 0,6 százalékos mínusz után a reggeli órákban újabb 0,9 százalékot veszített értékéből a fekete arany.

- Norvégiában nem sikerült megegyezni a nyugdíjügyekkel kapcsolatban, így a Statoil bejelentette, hogy leállíthatja a napi 1,2 millió hordós olajkitermelését. Az újabb kiesés a kínálati oldalon tovább repítheti felfelé az árfolyamot.

- Tegnap megjelentek a készletadatok, kőolaj terén a -2,3 millió hordós várakozás helyett -4,3 millió hordóval csökkentek a készletek. A benzinkészletek 1 millió hordó növekedés helyett 1 millió hordóval csökkentek.

- Az arany eséssel fejezte be a tegnapi kereskedést, 1.614 dollárról 1.604 dollárig, a 20 és a 30 napos mozgóátlagig esett a kurzus.

Devizák:

- A tegnapi nap folyamán az előzetes várakozásoknak megfelelően az EKB bejelentette a már várt 25 bázispontos kamatcsökkentését, melynek következtében az EUR/USD árfolyam hirtelen esni kezdett. A nyitó 1,2525-ös szintről két ütemben egészen 1,239-ig csökkent a jegyzés.

- Az első fázisban a csökkenő alapkamat árazódott be a kamatparitáson keresztül, majd a vártnál kedvezőbb amerikai ADP adat adott újabb lendületet a dollárnak.

- Simor András tegnapi levelének nyilvánosságra kerülése után esni kezdett a forint, azonban a nap végére visszakorrigált. Ennek következtében csak kismértékű forintgyengüléssel zártuk a napot, melynek következtében az EUR/HUF árfolyam 285,9-ről 286,4-re változott.

Távol-Kelet:

- A Nikkei 1,02 százalékos, a hongkongi tőzsdeindex 0,55 százalékos, míg shanghai párja 0,68 százalékos negatív tartományban tartózkodik.

- A Kínai Központi Bank váratlanul 0,25 százalékponttal csökkentette a jegybanki betéti kamatot és 0,31 százalékponttal mérséklést hajtott végre hiteloldalon is.

- A kamatcsökkentés alapjában véve jó hír lehetne a befektetők számára, azonban a vártnál valószínűleg rosszabbul alakulnak a második negyedéves mutatók és már emiatt került sor a monetáris lazításra.

Határidős piacok: A határidős indexek a negatív tartományban vannak ma reggel.

Vállalati hírek

- Az OTP 2012. július 4-én 18.806 darab törzsrészvényt értékesített javadalmazási politikája keretében dr. Gresa István igazgatósági tag részére. Így az OTP saját tulajdonában törzsrészvények állománya 4.464.167 darabra (1,59 százalék), dr. Gresa István OTP részvény állománya pedig 82.564 darabra (0,03 százalék) változott.

Gazdasági hírek

- Tegnap nyilvánosságra került Simor András Matolcsy Györgynek küldött levele, melyből kiderül, hogy a jegybankelnök szerint a pénzügyi tranzakciós illeték (korábban pénzügyi tranzakciós adó) súlyosan sérti a jegybank függetlenségét, mivel csökkenti annak mozgásterét a kamatpolitika kialakításában és veszélyezteti pénzügyi függetlenségét. Simor András azt is kifejti, hogy a jegybank nem fogja tudni a kereskedelmi bankokra áthárítani az illetéket. A pénzügyi tranzakciós illetéket egyébként az Európai Központi Bank is vizsgálja. Várhatóan ma szavaz a parlament a jegybank törvény módosítójáról. Ez akár a tárgyalások megindulását is jelenthetné, de a kormány és a jegybank közti újabb ellentét miatt ismét csúszhat a kezdés.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.