BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hatalmas száguldást láthatunk a világban

Hatalmas száguldást láthatunk pénteken szerte a világban – írják az Erste Befektetési Zrt. elemzői.

Az öröm jogos, a shortosok kipattanása is. Kérdés, hogy tud-e tartós emelkedés jönni, de ezt nehéz megválaszolni. A görögök másfél havi bizonytalanságot hoztak a világgazdaságra, amely, mint láthattuk a különböző makrogazdasági adatokban egészen jelentős is tudott lenni.

A görög, és ezen keresztül a spanyol bizonytalanság miatt sokan elhalasztották a beruházásaikat, visszafoghatták kiadásaikat, s így csökkenthették a gazdasági aktivitást. Ezek a beruházások, kiadások, most zöld utat kaphatnak (illetve már kaptak 1-2 héttel ezelőtt). Így talán már az év második felében javulhatnak a növekedési kilátások.

USA, Európa:

- Hatalmas emelkedéssel zárták a második negyedév utolsó kereskedési napját a vezető tengerentúli indexek (Dow 2,2 százalék, Nasdaq 3 százalék, S&P500 2,49 százalék).

- James Bullard a St. Louis-i Fed elnöke szerint a gazdasági kilátásoknak komolyabban kellene romlaniuk ahhoz, hogy a jegybank újabb eszközvásárlási programot jelentsen be. A Marketwatch azt is írja, hogy a Fed elnök szerint szorosan követik a munkaerőpiac változásait, és egyelőre még nincs napirenden újabb likviditás bővítés.

- Profit warningot jelentett be pénteken a Ford, a cég szerint a második negyedévben várhatóan csökkeni fog az eredmény. A cég árfolyama 5 százalékot veszített értékéből, és 9,6 dolláron zárta a kereskedést.

- Az EU csúcson elfogadtak egy 120 milliárd eurós gazdaságélénkítő és munkahelyteremtő programot is.

- A jövőben az EFSF és ESM alapok kötvényvásárlásba kezdhetnek anélkül, hogy az érintett országoknak megszorításokat kellene végrehajtaniuk.

- A német törvényhozás alsóháza, a Bundestag kétharmados többséggel szavazta meg az ESM-ről szóló szerződést és a fiskális paktumot. Ennek ellenére nem lépett életbe tegnap az ESM, mert nem fejeződött be a ratifikációs folyamat.

- A Chicago-i beszerzési menedzser index 52,9 pontra emelkedett júniusban, amely meghaladta az 52,3 pontos várakozást, és magasabb lett az 52,7-es előző havi értéknél.
- Az Apple 60 millió dollárt fizet a kínai Proview Technology vállalatnak, hogy a távol-keleti országban is használhassa az „iPad” nevet.

Olaj, arany:

- Múlt héten életbe léptek az Irán elleni szankciók, az Európai Uniós országok számára az olajexport is tiltott, Norvégiában pedig sztrájkok miatt csökken a kitermelés.

- A kínálati oldal szűkülése támaszt jelenthet az olajnak, a pénteki kereskedésben már komolyabb emelkedést láthattunk, miután 78,5 dollárról a 30 napos mozgóátlagig, vagyis 85 dollárig rallyzott az árfolyam.
- Az arany árfolyama szintén pozitív irányba fordult pénteken, 1.552 dolláron indult a kereskedés, és a 20 illetve 30 napos mozgóátlag állította meg a kurzust 1.590 dollárnál.

Devizák:

- Nagyot erősödött pénteken az euró a dollár ellenében, miután a befektetők kedvezően értékelték az EU csúcs eredményeit. Az árfolyam az 1,24-es mélypont közeléből rugaszkodott el felfelé, és    1,267-ig emelkedett zárásra. A befektetők a csütörtöki EKB kamatdöntő ülésre figyelhetnek, ezért a következő napokban kivárásra számítunk.

- A forint pénteki teljesítményére nem lehet panaszunk, az árfolyam 290-ről 286-ig csökkent, de a reggeli órákban már nem folytatódott a hazai fizetőeszköz erősödése.

Távol-Kelet:

- Pirosba fordultak az ázsiai piacok a hét első kereskedési napján, Hong Kong ma zárva tart (Nikkei     -0,04 százalék, Shanghai -0,06 százalék).

- A kínai feldolgozóipari beszerzési menedzser index értéke 49,8 pontra csökkent júniusban az előző havi 50,4 pontról, így hét hónapja nem látott mélységbe zuhant az index.

- A japán jegybank felmérése szerint a második negyedévben javult a gazdasági hangulat a szigetországban. A Tankan index -4 pontról -1 pontra emelkedett, miközben a várakozás -3 pont volt.

Határidős piacok: Vegyes képet mutatnak a határidős indexek ma reggel.

Vállalati hírek

- A kormányszóvivői iroda közleménye szerint az állam addig nem fizeti ki a magánjogi kötelezettségeket, amíg a folyamatban levő vizsgálatok le nem zárulnak. Így nem áll módjában az E-Star követeléseit sem kifizetni Fejér és Veszprém megye esetében sem, ahol az E-Star hőszolgáltatást nyújt. Idén január elsejétől a megyei önkormányzatok feladatait átvette az állam, így most már állami felelőság ezen intézmények működtetése. A hír egyértelműen negatív. Habár nincs egyelőre információnak a pontos kintlévőségekről Fejér és Veszprém megye irányába, de valószínűleg 100 millió forintos nagyságrendű tételekről lehet szó. A vizsgálatok elhúzódhatnak, amely nem jó az E-Starnak, ezért a hír negatív az árfolyamra, ebből azonban valamennyi már beárazódhatott pénteken a kereskedés vége előtt, amikor megjelent a hír.

- A Richter 22.205 darab saját részvényt osztott ki a bónuszrészvény program jogosultjainak és a kimagasló teljesítményt nyújtó alkalmazottaknak. A cég ezzel egyidejűleg 11,227 darab saját részvényt vásárolt tőzsdén kívüli forgalomban. A gyógyszercég így 114.035 darab saját részvénnyel (csoportszinten 124.585 db) rendelkezik.

- A PannErgy 2012. június 28-án 13.750 darab, június 29-én pedig 2.150 darab saját részvényt vásárolt. Az első tranzakció átlagára 589, a másodiké 586 forint volt. A tranzakciókat követően a társaság 3.140.635 darab saját részvénnyel rendelkezik, ami a kibocsátott teljes részvénymennyiség 14,92 százaléka.

Gazdasági hírek

- Korábban, mint a piac várta, az EKB még pénteken jóváhagyta a központi bankot érintő törvényi változásokat. Ez azt jelenti, hogy a törvényt a héten elfogadhatja a parlament és július közepén megkezdődhetnek a tárgyalások.

- A Gazdasági Miniszter 145 milliárd forinttal növelné a 2012-es költségvetést a magasabb ÁFA bevételek, a magasabb koncessziós bevételek és a magasabb osztalék bevételek miatt. A többletet PPP projektek kiváltására és EU-s források lehívásának segítésre használná elsősorban a kormány.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.