BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nyerő-nyerő szituációban vagyunk

Úgy tűnik, hogy nyerő-nyerő szituációban vagyunk – írják az Erste Befektetési Zrt. elemzői.

Nagyon gyenge termelési adatokra válaszul a részvényárfolyamok emelkednek, mivel a befektetők ezáltal egyre inkább hisznek a további mennyiségi lazításban. Ez pedig azt mutatja, hogy a részvények olcsók. Legalábbis a csökkenő kockázati környezetben, amelyet a politikusok állítottak elő azzal, hogy meghozták megint az éppen szükséges intézkedéseket. Ezért azt gondolhatjuk, hogy ez most már mindig így lesz. Legalábbis egészen addig, míg ez be nem árazódik. Egyelőre erről szó sincs, így jöhet egy újabb emelkedő nap.

USA, Európa:

- Nyitás után lejtőre kerültek a vezető tengerentúli piacok, majd záráshoz közeledve javult a hangulat és a Dow kivételével a pozitív tartományban fejezték be a kereskedést az indexek (Dow -0,07 százalék, Nasdaq 0,55 százalék, S&P500 0,25 százalék).

- A gyenge makroadatok küldték lejtőre a piacokat a nap elején, az ISM feldolgozóipari beszerzési menedzser index közel hároméves mélypontra csökkent júniusban. A korábbi 53,5 pontról 49,7 pontra csökkent a mutató, a konszenzus 52,2 pont volt.

- Az S&P szektorindexei közül a távközlés vitte a prímet 1,4 százalékkal, miközben a pénzügy a középmezőnyben teljesített (0,6 százalék).

Olaj, arany:

- A pénteki rally után tegnap korrigált az olaj árfolyama. A 30 napos mozgóátlagról (84,2 dollár) lepattant a kurzus, és napon belül a 20 napos mozgóátlagot (82,3 dollár) is megérintette, majd zárásra 83,7-ig emelkedett vissza. A reggeli órákban újra észak felé vette az irányt a kurzust, de a 85 dolláros lokális maximumot egyelőre nem tudta áttörni.

- Az arany emelkedése kifulladt tegnap, és egy szűk sávban oldalazott a kurzus 1.600 dollár környékén.

Devizák:

- Az EUR/USD piacán enyhe emelkedés volt tapasztalható, melynek során az árfolyam 1,2598 dollárig emelkedett. Ennek hátterében a vártnál kedvezőtlenebb amerikai makrogazdasági adatok állnak.

- A tegnapi nap folyamán a forint 286,6-ről 285,4-re erősödött az euróval szemben. Az árfolyam csökkenésének hátterében Orbán Viktor által kihirdetett 10 pontos új akcióterv áll, mely célzott járulékcsökkentésnek tekinthető, mely a nehéz munkaerőpiaci helyzetben lévőkön igyekszik segíteni.

Távol-Kelet:

- Jól teljesítettek az ázsiai piacok, mindegyik pluszos tartományban tartózkodik, a Nikkei +0,53 százalék, a Hong Kong +1,51 százalék, Shnaghai +0,75 százalékos emelkedést produkált.

- Az emelkedés hátterében a kínai szolgáltatási szektor beszerzési menedzser indexének emelkedése áll, mely 55,2-ről 56,7-re emelkedett.

- Az ausztrál alapkamat változatlanul 3,5 százalék maradt.

Határidős piacok: Vegyes képet mutatnak a határidős indexek ma reggel.

Vállalati hírek

- A MOL tegnap jelentette be, hogy 150 millió dolláros, 8,5 éves hitelt kapott az EBRD-től. A hitelt a cég ahhoz a 300 millió eurós programoz használja fel, melynek során a Slovnaftnál lecserél három kisebb, összesen 178kt LDPE kapacitású üzemet egy modern 220kt kapacitásúra. Így a csoport nafta felhasználása és energia hatékonysága is növekedni fog. Az olefin kapacitást is bővíti a cég. A hír összességében pozitív, de igazándiból nincs hatása a részvényárfolyamra.

- Az OTP 944 darab törzsrészvényt értékesített javadalmazási politikája keretében, így az OTP tulajdonában lévő törzsrészvények állománya 4.483.630 darabra (1,6 százalék) változott

- A PannErgy leány Miskolci Geotermia Zrt. megkapta a tavaly tavasszal elnyert 316 millió forintos vissza nem térítendő támogatás első részletét, 79 millió forintot. A pénzt a Miskolc melletti geotermikus fúrásokra és az előkészítő munkálatokra fordítják. A hír pozitív, de a támogatás hatása a részvényértékre mindössze 17,5 forint.

- Az E-Star felügyelő bizottságának tagja, Kazár András Gábor lemondott tisztségéről, mivel az összeférhetetlenné vált más pozíciójával.

Gazdasági hírek

- Tegnap, Orbán Viktor 10 pontban foglalta össze az új, 300 milliárd forintra rúgó gazdaságélénkítő programot, amely többek között arról szól, hogy sok esetben a munkáltatói járulék 50 százalékkal csökken. Ez 13 százalék körüli munkáltatói teher csökkenés egy alkalmazott tekintetében. Így a munkaerőköltség tekintetében tovább növekszik a magyar előny a régióban.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.