BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Elemző: A kormány javaslata messze nem fogja lehűteni az IMF aggályait

Tegnap a nap első felében érdemi forintgyengülést láthattunk, majd megfordult a hangulat, és nap végére erősödni tudott a hazai fizetőeszköz. Az árfolyam a 284 forintos szint fölé szúrt, azonban ma reggel ez alatt a szint alatt tartózkodik a kurzus. Reggel kilenc óra után a forint kisebb gyengülését lehetett megfigyelni. Támaszt 280, majd 282 forint körül látunk, ellenállás 285, majd 286,7 forint körül látszik, írják az Erste Bank elemzői.

Tegnap a nap második felében erősödni kezdett a forint a nap eleji gyengélkedést követően, ezzel a teljesítménnyel a régióban is jól teljesített a hazai fizetőeszköz, különösebb hír nélkül. Így talán nem is túl meglepő, ha a kora reggeli, erősebb szintekhez képest nemrég gyengülés jelei látszottak a forintban. Ez annak ellenére van így, hogy a japán jegybank tovább fokozta a monetáris lazítást a szigetországban, ami javította a globális hangulatot.

Ma az IMF-nek elküldi a kormány az új javaslatait, amelyek vélhetően messze nem fogják teljes mértékben lehűteni a költségvetés körüli aggályokat. A forint, hacsak nem lesz jelentősebb belföldi hír, a nemzetközi hangulattal mehet tovább.

Tegnap ismét terv felett értékesített állampapírokat az adósságkezelő, a 3 hónapos diszkontkincstárjegy aukción a 45 milliárdos terv felett 10 milliárd forinttal tudott kibocsátani az ÁKK. A másodpiaci hozamszintek viszont összességében 3-6 bázisponttal kerültek feljebb az egy éves, illetve azon túli lejáratoknál.
 
Nemzetközi helyzetkép:

A nemzetközi devizapiacon a dollár kismértékben erősödött a tegnapi nap során az euróval szemben. Az árfolyam 1,3117-ről 1,3048-ra változott. Azonban ma reggel már a támaszszintről fordulni látszik az árfolyam. Vegyesen zárták a tegnapi kereskedést a tengerentúli részvénypiacok, a kezdeti emelkedés után alábbhagyott a jó hangulat és nulla környékén zártak az indexek (Dow 0,09 százalék, Nasdaq -0,02 százalék, S&P500 -0,15 százalék). Makro hírekben szegény volt a tegnapi kereskedés, egy fontosabb adat, az NAHB házárindex érkezett a tengerentúlról, a mutató a várt 38 helyett 40-re emelkedett szeptemberben.

A Fed után most a japán jegybank jelentett be újabb gazdagélénkítő csomagot, melynek keretében újabb 10 trillió japán jent (kb. 127 milliárd dollárt) fordít gazdaságélénkítő programra. Az alapkamatot a japán jegybank a 0 és 0,1 százalék közötti sávban hagyta. A hírre nagyot emelkedtek az ázsiai piacok (Nikkei: +1,6 százalék, Hang Seng: + 1,2 százalék, Shanghai: +0,4 százalék).

Vegyes kép rajzolódott ki a tegnap kereskedés során a nyersanyagok piacán. Az arany az újabb, ezúttal japán gazdaságélénkítés hatására erősödni tudott és az árfolyam 11 dollárt emelkedve 1.761 dollárról 1.772 dollárra változott. A WTI olaj árfolyama a tegnapi nap folyamán is nagyot csökkent: a hordónkénti árfolyam 96,71 dollárról 95,29 dollárra esett. Ma reggel jellemzően a pozitív tartományban vannak a határidős indexek.

Friss hazai és nemzetközi hírek:

A kormány a harmadik negyedév után valószínűleg le fogja rontani idei növekedési prognózisát a jelenlegi, stagnálás közeli GDP várakozásról. Az idei 2,5 százalékos GDP arányos költségvetési hiánycél azonban nincs veszélyben, mondta el Pleschinger Gyula, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára. Ez a költségvetési tartalékok felhasználásával érhető el. A kormány nem módosít a jövő évi 1,6 százalékos GDP növekedésen sem. Magyarországnak az év folyamán összesen 4 milliárd eurónyi devizaadósságot kell megújítania, de ennek 75 százalékát már forintban megújították. Pleschinger elmondta még, hogy azon fog küzdeni, hogy ne bocsásson ki devizakötvényeket az IMF megállapodás előtt.

A St. Louis-i Fed elnök, James Bullard a Reuters-nek adott interjúban azt mondta, hogy a legutóbbi ülésen az újabb monetáris élénkítés ellen szavazott, szerinte ez a program még túl korai, mert a döntéshozóknak meg kellett volna várniuk a gazdaság lassulását jelző egyértelműbb jeleket. Bullard már korábban is hűtötte a kedélyeket a QE3-mal kapcsolatban.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.