BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jó hangulatban is az év végéig gyengülhet a forint

Tegnap összességében enyhe forintgyengülést láthattunk, és ma reggel is inkább a forint gyengüléséről lehet beszélni. Szeptember közepe óta egy kisebb gyengülő tendencia látható a forintban. A kérdés most az, hogy a 286,7, illetve a feljebb látható, 289-290 forintos szintek megállítják az EUR/HUF devizapár emelkedését, írják az Erste Bank elemzői.

A forint az elmúlt egy-két napban – a régiós fizetőeszközökkel ellentétben – inkább gyengülést mutat az euró ellenében. Ebben több hazai tényező is szerepet játszik: ilyen például a vártnál kicsit gyengébb (és lefelé módosított) folyó fizetési mérleg egyenleg, a vártnál gyorsabb kamatcsökkentés a jegybanktól (amit a jegybanktanács három külső tagjának tegnapi esti nyilatkozata csak tovább fűtött), a jövő évi költségvetési bizonytalanságok, illetve az IMF tárgyalásokkal kapcsolatos bizonytalanság. Ezen tényezők miatt akár azt sem tartanánk kizártnak, ha év végéig további, enyhe gyengülés jönne a forint árfolyamában (és ehhez még az sem kell, hogy elromoljon a nemzetközi hangulat).

Az ÁKK tegnap némi hozamemelkedést mért a referencia állampapíroknál. Jellemzően a görbe hosszabb végén voltak jelentősebb hozamemelkedések. Ma három hónapos diszkontkincstárjegy aukció lesz, ismét 45 milliárd forintot kínál fel az ÁKK.
 
Nemzetközi helyzetkép:

A nemzetközi devizapiacon tegnap erősödni tudott az euró a dollárhoz képest. Az árfolyam 1,2857-ről 1,2888-ra változott. Az euró erősödésének hátterében a tegnap megjelenő, várakozásokat felülmúló európai makro adatok állnak. Ezek közül is kiemelendő, hogy a vártnál jobb lett az Európai Unióra számított, a spanyol és az olasz PMI index is, illetve a vártnál alacsonyabb lett Olaszországban a munkanélküliség is.

Az USA tőzsdéin a nap emelkedéssel kezdődött, de az első órákban látott jó hangulat gyorsan alábbhagyott, és zárásig tartott a lejtmenet, de még így is pluszban maradt az indexek többsége (Dow 0,58 százalék, Nasdaq -0,07 százalék, S&P500 0,23 százalék). A szektorok vegyes képet mutattak, a technológiai (-0,3 százalék) a negatív oldalon zárt, az energia (0,6 százalék) és a pénzügy (0,4 százalék) pedig a pozitív oldalon.

Ázsiában Kína és Hong Kong továbbra is zárva tart, a Nikkei pedig 0,11 százalékot tudott emelkedni a ma reggeli órákban. Az ausztrál jegybank váratlanul 25 bázisponttal, 3,25 százalékra csökkentette le az alapkamatot. Az árupiacon az arany unciánkénti árfolyama 1771,2 dollárról 1775,3 dollárra az olaj ára pedig 92,15 dollárról 92,48 dollárra emelkedett. Az olaj árfolyamának emelkedését segítette az is, hogy a brazil Petrobras munkavállalói megfenyegették a cég vezetőségét, hogy ha nem állapodnak meg az új bérkövetelésekről, akkor október 11-én az egész országra kiterjedő sztrájkba kezdenek. A Petrobras olajkitermelése napi kétszázezer hordó szénhidrogén egyenértékes, ami jelentős, de nem pótolhatatlan kisest jelentene globális szinten.  Vegyes a kép ma reggel a határidős piacokon.

Friss hazai és nemzetközi hírek:

Az USA-ban az ISM index feldolgozóipari beszerzési menedzser index értéke 49,6 pontról 51,5 pontra emelkedett, miközben a konszenzus 49,8 pont volt. Az index utoljára májusban volt 50 pont felett.

Ben Bernanke Fed elnök tegnap Indianapolisban beszélt a monetáris politikáról, ahol elmondta, hogy a jegybank stratégiája továbbra is változatlan, és addig nem fognak kamatot emelni, amíg a gazdaság nem stabilizálódik kellő mértékben. Bernanke szerint az inflációs várakozások stabilak. A chicagoi Fed elnök azt mondta tegnap, hogy a monetáris lazítás addig tart, amíg munkanélküliségi ráta a jelenlegi 8,2 százalékról le nem csökken 7 százalékra.

Varga Mihály, IMF/EU főtárgyaló tegnap a parlamentben a következőket mondta : (1) Az IMF szerint jövő évi hiány 350 milliárd forinttal nagyobb lehet a kormány által számítottnál. (2) Nem tartható a kormány jövő évi 1,6 százalékos növekedési prognózisa. (3) Ragaszkodni kell ugyanakkor ahhoz, hogy a jövő évi hiány a GDP 3 százaléka alatt maradjon. (4) A kormány kész az áfa szabályok módosítására, ha az szükséges. Részleteket azonban nem árult el róla.

A Monetáris Tanács három külső tagja (Bártfai-Mager Andrea, Gerhardt Ferenc és Kocziszky György) nyilatkozott a Reutersnek . Elmondták, hogy a jegybank óvatos kamatcsökkentési periódusba kezdett a gazdasági növekedés beindítása érdekében, és továbbra is inflációs célkövető politikát folytatnak. A kamatcsökkentéseket illetően visszautasították a politikai nyomás meglétét.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.