BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tovább gyengül a forint, nem lesz gyors IMF-megállapodás

Tegnap kissé tovább gyengült a forint árfolyama, ma reggel 286,5 forint körül állt az EUR/HUF kurzus. A devizapár előtt a már tegnap is említett, 286,7 forintos szint áll. Efelett 289-290 forint körül látunk szinteket. Lefelé 285,2 forintnál, majd lejjebb 284 forintnál, majd 282-280 forintnál látunk szinteket, írják az Erste Bank elemzői.

A forint árfolyama kisebb mértékben gyengült tegnap, és a mai nyitásban tovább folytatódott a gyengülő tendencia. Egyrészt a nemzetközi piaci hangulat is borúsabb, másrészt pedig kedvezőtlennek számít, hogy a hírek szerint a kormányzat a jövő évi államháztartási hiánycél elengedésén gondolkodik, hogy kisebb legyen a kiigazítási kötelezettsége. Összességében egyre inkább kezdenek elenyészni az IMF-fel való tárgyalások gyors befejezésében bízó remények. Kivárás jöhet ma az EKB holnapi kamatdöntő ülése előtt.

A tegnapi 3 hónapos DKJ aukción 6,47 százalékos maximális hozam alakult ki. A felajánlott 45 milliárd forint értékű papírra csaknem háromszoros túljegyzés érkezett, így az ÁKK 60 milliárd forintra növelte a kibocsátott mennyiséget. Az állampapírok másodlagos piacán a diszkont hozamok gyakorlatilag stagnáltak, a kötvények esetében enyhe, 3-5bp-os hozamemelkedés következett be.
 
Nemzetközi helyzetkép:

A nemzetközi devizapiacon az EUR/USD árfolyam 1,2888-ról 1,2926-ra emelkedett, miután tegnap a 10 éves spanyol állampapír aukción ismételten hozamcsökkenés volt tapasztalható. Vegyes hangulatban telt a tegnapi kereskedés a tengerentúlon. Az indexek mínuszban kezdték a kereskedést, majd lecsorgás következett, de az utolsó órákban ismét erőre kaptak az árfolyamok.

Lényegében egy oldalazó napot láthattunk (Dow -0,24 százalék, Nasdaq 0,21 százalék, S&P500 0,1 százalék). Ázsiában a Nikkei 0,44 százalékot csökkent a ma reggeli kereskedés során. Kétnapnyi szünet után a Hang Seng indexel is megindult a kereskedés, azonban érdemi elmozdulás nem volt tapasztalható, az index értéke 0,24 százalékot emelkedett.

Az árupiacon tegnap 1.770-1.783 dollár között oldalazott az arany árfolyama, és a reggeli órákban sem látható komolyabb mozgás. Az 1.800 dolláros ellenállásra érdemes figyelni, az erőgyűjtés után újabb kitörés jöhet a közeljövőben. Enyhén csökkent az olaj kurzusa, de elég minimális volt a mozgás. 92 dollár környékén zárt a kurzus, és nagyobb a valószínűsége a további lejtmenetnek. Támasz 90 dollár környékén található. Ma publikálják a szokásos heti készletadatokat. Kőolaj terén 1,5 millió hordó a várakozás, míg benzin esetében 500 ezer hordó csökkenésre számítanak. A határidős indexek a negatív tartományban vannak ma reggel

Friss hazai és nemzetközi hírek:

A Magyar Nemzet ma reggeli arról írt , hogy a kormány a 2013-as hiánycélt megemelheti a korábbi 2,2 százalékról a GDP 2,8 százalékára. A hír nem igazán meglepő azt követően, hogy Varga Mihály, magyar IMF főtárgyaló a héten arról beszélt, hogy az IMF tárgyalásoknál fontos, hogy 3 százalék alatt legyen a jövő évi költségvetési hiány. Szerintünk az IMF még bele is mehet a cél emelésébe, de az EU-t már nehezebb lesz majd meggyőzni. A hír inkább azt támasztja alá, hogy nem lesz gyors az IMF megállapodás, ami megfelel a várakozásunknak. Az IMF tárgyalások körüli huzavona, a költségvetési bizonytalanságok, a vártnál alacsonyabb folyó fizetési mérleg többlet és a jegybanki kamatcsökkentések miatt az év végére a jelenleginél kissé gyengébb forintot várunk (292,5 forint lehet év végén az euró árfolyama).

A spanyol miniszterelnök tegnap cáfolta azt a napokban megjelent hírt, hogy országa a hétvégén nemzetközi mentőcsomagot kérne. Szintén friss hír, hogy a Moody’s bejelentette, hogy októberben ismerteti a spanyol adósság-besorolás felülvizsgálatának eredményét. (Legutóbb júniusban három fokozattal „A3”-ról „Baa3”-ra minősítette le az országot.)

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.