BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

OTP-örömünnep? - Csúcstámadásba kezdhet a papír

Az OTP ma hajnalban publikált gyorsjelentése jó néhány pozitív meglepetést tartogatott, szinte minden soron meghaladta az elemzői várakozásokat – jelenti az Equilor.

A nettó profit 42,6 milliárd Ft-ra emelkedett, a várt 39,6 milliárddal szemben. Ez az előző negyedévhez képest 7,3 százalékos, a tavalyi harmadik negyedévhez képet 21 százalékos növekedés, persze hozzá kell tenni, hogy a bázist több egyszeri tétel rontotta, mint a végtörlesztési veszteség és a bankadó (idén az OTP az első negyedévben számolta el a teljes különadót).
 
A nettó kamatbevételek az előrejelzéseknél nagyobb mértékben 161 milliárd Ft-ra emelkedtek, de jobb lett a díj- és jutalékbevétel is, míg a céltartalék-képzés a vártnak megfelelően alakult. Külön jó hír azonban, hogy a portfólióromlás üteme nagymértékben lassult. A késedelembe eső hitelek aránya mind Magyarországon (16,1 százalék), mind csoportszinten (19,0 százalék) alig pár százalékponttal emelkedett a negyedév során. Ilyen alacsony mértéket a válság eleje óta nem láttunk.
 
Ez azért nem jelent meg jelentősebb mértékben, a kockázati költségekben, mivel a nem-teljesítő hitelek céltartalék-fedezettségét nagymértékben, 77,9 százalékra emelte az OTP. Több tízmilliárd Ft-tal magasabb profitot is kihozhatott volna a bank, ha nem tornássza fel ezt a mértéket. Ez persze jó puffert jelent egy esetlegesen gyenge negyedévre, így a következőkben sem fogunk meglepődni, ha a konszenzus felett egy-két milliárd Ft-tal magasabb tény profitszámot közöl a bank.
 
Még korai lenne hosszú távú trendet kiolvasni a portfólió romlás tekintetében, de érkezett egy reménysugár, hogy hamarosan stabilan alacsonyabb céltartalék-képzéssel dolgozhat a bank. Ez jelentős mértékben javíthatja az eredményt, hiszen a kockázati költségek még így is nagyobb mértéket tesznek ki, mint a teljes profit. Kockázatot jelent az OTP-re nézve azonban, hogy ha romlik a nemzetközi hangulat, az EU/IMF hitel hiányában jelentősen negatívan érintheti Magyarországot és a forintot. Összességében pozitív piaci reakcióra számít az Equilor az OTP részvények esetében, így az árfolyam ismét célba veheti az októberi csúcsot.

A KBC elemzői szerint a legfontosabb tételek terén felülteljesítette a várakozásokat az OTP a harmadik negyedévben. Stabilizálódó lényegi bevételek, várt feletti egyéb bevételek, kedvezően alakuló működési költségek és a várakozásoknak megfelelő céltartalékolásból jött össze a vártnál láthatóan jobb teljesítmény.

Mivel nem szimplán speciális tételekről, hanem fokozatos javulásról van szó a lényeges területeken, pozitív reakcióra számítunk a mai kereskedésben – írják a KBC elemzői.

A negyedévet a várakozásoknak megfelelően nem terhelte igazán jelentős egyszeri tétel, a nettó profit soron csupán mintegy 400 millió forintnyi egyedi hatás jelentkezett. A speciális tételek nélkül számított nettó profit így negyedéves alapon 16 százalékkal, éves összevetésben pedig 1 százalékkal növekedett.

A negyedéves jelentésben az a legjobb, hogy nagyjából minden soron stabilizálódást, fokozatos növekedést tükröz.  A nem központi bevételek mellett az alaptevékenység is hozzájárult a jó teljesítményhez, a működési és kockázati költségek is visszafogottak maradtak, miközben lassul a hitelportfólió romlása, és ezúttal a látványos sokkok is elmaradtak – emelik ki a KBC elemzői.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.