BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A kormány üzeneteként is fel lehet fogni az MNB közleményét

Tegnap bejött a papírforma, a jegybank csökkentette az alapkamatot – írják az Erste Befektetési Zrt. elemzői.

Sőt, a monetáris tanács azt is kijelentette, hogy nincsen szükség további nem konvencionális eszközök alkalmazására. Ez azért fontos, mert a kormány üzeneteként is fel lehet fogni, legalábbis a tanácsban uralkodó erőviszonyok alapján. Így eltűnőben van a forinthígítási félelem a piacokon, amely a forint erősödésében csapódik le.

A tengerentúlon a gyenge makrogazdasági adatok (pl. fogyasztói bizalom) ellenére (a Nasdaq-ot kivéve) emelkedést produkáltak a piacok, hiszen a befektetők egyre inkább a távoli gazdasági magasságokra vetik tekintetüket és átnéznek a jelenlegi problémákon. Más szavakkal: a kockázati prémium továbbra is csökken, ami felfelé hajtja az árfolyamokat, így nem meglepő, hogy Ázsia is csatlakozott az emelkedéshez. Ami viszont meglepő, hogy a DAX index ma reggel éppen csak, hogy emelkedni tud, pedig minden adott ahhoz, hogy egy kissé erőteljesebb felfelé mozgást lássunk. Ezek után megint csak nem meglepő, hogy ma a BUX-ban további emelkedést várunk.

USA:

- A Dow 0,52 százalékot, az S&P szintén 0,52 százalékot emelkedett, miközben a Nasdaq értéke nem változott. A Dow Jones index értéke ezzel 2007-es magasságokba emelkedett.

- Amerikában tovább esett a fogyasztói bizalom, ráadásul a csökkenés mértéke nagyobb volt, mint amekkorát vártak. A várt 64 pontos érték helyett 58,6-ot mértek. A csökkenés még jelentősebb, ha figyelembe vesszük, hogy a korábbi adatot a felülvizsgálat során felfelé módosították.

- A CaseSchiller házárindex értéke is csökkenést mutatott: 145,82 lett, szemben a várt 145,94-el.

- Ma fejeződik be a Fed kétnapos tanácskozása, részleteket este tudhatunk meg. A várakozások szerint a jegybank továbbra is fenntartja a korábbi monetáris lazításokat.

- Rosszul alakult a diákhitelek visszafizetési rátája az USA-ban, ugyanis az elmúlt két évben felvett diákhiteleken belül 15 százalékra emelkedett a nem teljesítési arány.

- A Ford árfolyama a kedvező gyorsjelentés ellenére is csökkenést mutatott. Az egy részvényre jutó eredmény 0,31 dollár lett, miközben az elemzői várakozások átlaga csak 0,254 dollár volt. Ennek ellenére csökkent az árfolyam, melynek fő oka, hogy Európában a korábbinál nagyobb veszteséget várnak. Korábban 1,5 milliárd dollár mínusszal kalkuláltak, azonban a vállalat mostani becslése szerint ez 2 milliárd dollár is lehet. A kettő közötti különbség részvényenként 13 centet jelent.

- A Pfizer a vártnál jobb negyedéves eredményt tett közzé. A negyedik negyedéves korrigált EPS 47 cent lett, szemben a várt 44 centtel. Az árbevétel pedig 15,07 milliárd, míg a várakozás 14,44 milliárd dollár volt. Az idei évre a vállalat 2,2 és 2,3 dollár közötti EPS célt tűzött ki. Az már korábban ismert volt, hogy az állategészségüggyel foglalkozó Zoetis egységet tőzsdére viszik, de most felmerült az is, hogy a generikus üzletágat is leválasztatnák.

- Nagyot ugrott az Amazon árfolyama a zárás utáni kereskedésben a negyedéves gyorsjelentés közzététele után. Az árbevétel és az eredmény is elmaradt a várakozástól, azonban az összehasonlításul szolgáló egyszeri tételek nélkül számolt eredmény meghaladta a prognózisokat.

- Az Apple tegnap új iPad készüléket mutatott be 128 Gb háttér kapacitással. A bejelentés váratlanul érkezett, szokatlan módon különösebb felhajtás nélkül. Az új termékkel a nyereséghányadot igyekezhet növelni a társaság.

- Ma mutatja be a RIM az új BlackBerry 10-es okostelefont, melytől jelentős áttörést várnak az elmúlt időszakban igencsak gyengélkedő vállalatnál.

- Az amerikai szenátus tegnap nagy többségben megszavazta John Kerry massachusetts-i szenátor külügyminiszteri kinevezését, aki Hillary Clintont váltja.

- Barack Obama tegnap Las Vegasban bejelentette, maga terjeszt elő törvénytervezetet a bevándorlás átfogó reformjára.

Európa:

- A spanyol tőzsdefelügyeletnek péntekig kell döntenie arról, hogy meghosszabbítja-e a spanyol részvények shortolásának tilalmát. Amennyiben nem születik újabb tiltó határozat, akkor a júliusban elfogadott fél éves tiltás lejárta után újra lehet majd a spanyol részvények árfolyamának csökkenésére spekulálni.

- Az S&P felülvizsgálta Ausztria besorolását, és a kilátásokat az eddigi negatívról stabilra változtatta.

- Ma kezdődik az EKB LTRO programjának visszafizetése.

- Úgy látszik, az EU a korábbi Liikanen-javaslatnál kevésbé szigorú keretek között szabályozná az európai bankrendszert. Ezek szerint a kereskedelmi és a befektetési banki tevékenységet mégsem kéne különválasztani. Ez különösen azoknak a bankoknak fontos, akik mindkét piacon aktívan jelen vannak. Múlt héten például a Deutsche Bank kurzusában láthattunk egy komolyabb esést, miután a szabályozó hatóság a szétválasztás hatásait szimuláltatta a német bankóriással.

Olaj, arany:

- Az olaj árfolyama 96,46-ról 97,57 dollárra emelkedett, köszönhetően annak, hogy továbbra is bíznak a befektetők a gazdaság felfutásában.

- Az arany is emelkedést mutatott, és áttörte a 200 napos mozgóátlagot is. Az árfolyam 1655,75 dollárról 1663,8 dollárra emelkedett. Az arany piacát jelenleg két ellentétes hatás befolyásolja. Folyamatosan zajlik a portfolió átrendeződés a részvénypiacok irányába, ami csökkenti az arany iránti keresletet. Ugyanakkor a dollár gyengülése, illetve a Fed mai döntése előtti pozitív várakozások az árfolyam növekedésének irányába hatnak.

Devizák:

- A forint tegnap jelentős erősödést tudott felmutatni, és a hétfői 300-as árfolyamhoz képest már 296 alá csökkent az EUR/HUF. Délelőtt még enyhe bizonytalanság volt érezhető az árfolyam mozgásában, majd a kamatdöntést követő percekben egy enyhe forintgyengülés volt látható. Az erősödés a 15 órakor kezdődő sajtótájékoztató után indult el, ugyanis a Monetáris Tanács egyöntetűen állást foglalt arról, hogy a jelenleg alkalmazott nem konvencionális jegybanki eszközökön kívül továbbiak alkalmazását csak rendkívüli pénzügyi helyzetben látják indokoltnak. A Tanács állásfoglalása azért volt kiemelt jelentőségű, mert nagymértékben csökkentette azokat a félelmeket, hogy az új jegybankelnök esetleg nem konvencionális eszközökön keresztül monetáris lazítást vinne véghez, ugyanis ehhez szüksége van a Monetáris Tanács támogatására is. Az EUR/HUF árfolyama tegnap 297,8-ról 295,81-re változott. A félelmek csökkenése pedig akár hosszabb távon is megnyugvást hozhat a forintnak.
- Kissé negatív amerikai, ugyanakkor pozitív európai adatok érkeztek tegnap. Ennek megfelelően a dollár gyengülést mutatott az euróval szemben. Az EUR/USD árfolyam 1,3456-ról 1,3492-re emelkedett.

Távol-Kelet:

- A Nikkei index értéke 2,28 százalékot, a Hang Seng 0,79 százalékot, a Shanghai index értéke pedig 0,98 százalékot emelkedett.

- A japán kiskereskedelmi forgalom decemberben év/év alapon 0,4 százalékkal növekedett, szemben a várt 0,3 százalékkal.

- Dél-Koreában az ipari termelés csak 0,8 százalékkal növekedett, szemben a várt 1,2 százalékkal.

Határidős piacok: Vegyes képet mutatnak a határidős indexek ma reggel.

Vállalati hírek

- Ma tartja éves rendes közgyűlését az Egis . A menedzsment 240 forintos osztalék kifizetését javasolja részvényenként, ami duplája a korábbi években megszokott osztaléknak, és 10 százalékos kifizetési rátának felel meg.

- A horvát pénzügyminiszter szerint a horvát kormány nem tervezi további INA részesedés eladását. Hozzátette, hogy a MOL az elmúlt években nem hajtotta végre a szükséges beruházásokat. A hír enyhén kedvezőtlen a MOL szempontjából.

- A magyar kormány további rezsicsökkentést tervez, ezúttal a víz, a csatorna, a szemétszállítás és a kéményseprés díja csökkenhet. Az energiaárak további csökkentéséről egyelőre nincs szó, így a hír kedvező a MOL és a Magyar Telekom szempontjából.

- Csányi Erika, mint dr. Csányi Sándor OTP elnök-vezérigazgató közeli hozzátartozója tőzsdén kívüli ügyletben január 28-án nettó 52,08 százalék átlagárfolyamon 14.000 darab (1.000 euró névértékű) OPUS Securities által kibocsátott ICES kötvényt vásárolt.

- Január 31-ével távozik posztjáról Harmati László, az FHB vezérigazgatója. A távozás okát nem hozták nyilvánosságra. A tisztséget a jövőben a már eddig is vezérigazgatói pozícióban lévő Köbli Gyula egyedül tölti be. Árfolyamhatásra nem számítunk.

- Új taggal bővült a PannErgy menedzsmentje. Az új vezérigazgató, Tóth Péter a MAVIR-tól érkezik a céghez. Gyimóthy Dénes jelenlegi vezérigazgató, igazgatótanácsi tag a jövőben az Igazgatótanács alelnökeként, Bokorovics Balázs elnökkel együtt a cégcsoport stratégiai irányításában kap szerepet.

- A Nike szabadalmi pert indít az Adidas-sal szemben. A Nike véleménye szerint a szabadalomsértés az Adizero Primeknit esetében történt, aminek különlegessége, hogy a teljes felső rész egyetlen darabból áll. A Nike a termék gyártásán túl a cipő németországi forgalmazásának betiltását is el szeretné érni. A hír kedvezőtlen az Adidas számára, azonban hosszan elhúzódó ügyre lehet számítani, ezért jelentős árfolyamhatás most nem várható.

- Az ArcelerolMittal egy tűzeset után átmenetileg csökkenteni kényszerült a termelést csehországi gyárában. A közvetlen kár nem jelentős, mindössze 38 ezer euró. Valószínűleg a termeléskiesés sem okozott jelentősebb veszteséget a vállalat számára.

- Tüntetések kezdődtek az ArcelerolMittal belgiumi kokszoló üzemének bezárása ellen. A veszteséget termelő gyár bezárásáról még múlt hét pénteken döntött a társaság.

- A BASF növeli biotechnológiai kutatásainak kapacitását annak érdekében, hogy olyan vetőmagot fejlesszenek ki, ami ellenáll a gombás fertőzéseknek.

- A Metlife megerősítette, hogy tárgyalásokat folytat a Banco Bilbao nyugdíjalapjának chilei ügyintéző részlegének megvételéről.

- Banco Bilbao, Banco Santander: A spanyol bankok 44 milliárd euró értékben fognak LTRO keretében az EKB-tól kapott forrást visszafizetni, ami a teljes visszafizetett mennyiségnek a harmada.

- Holnap teszi közzé negyedéves gyorsjelentését a Banco Santander, a Deutsche Bank és az Infineon is.

- A Deutsche Bank-tól kiugróan gyenge eredményt várnak, melynek legfőbb oka, hogy egyszeri tételek (pl. restrukturálási költségek) fogják súlytani a vállalat eredményét. A részvényenkénti korrigált eredményre 0,379 eurót várnak.

- Úgy látszik az EU a korábbi Liikanen-javaslatnál kevésbé szigorú keretek között szabályozná az európai bankrendszert. Ezek szerint a kereskedelmi és a befektetési banki tevékenységet mégsem kéne különválasztani. Ez különösen azoknak a bankoknak fontos, akik mindkét piacon aktívan jelen vannak. Múlt héten például a Deutsche Bank-ban láthattunk egy komolyabb esést, miután a szabályozó hatóság a szétválasztás hatásait szimuláltatta a német bankóriással. A hír pozitív, ezért kisebb mértékű kedvező árfolyamhatása is lehetne.

- A China Daily információi szerint a Daimler és a BAIC Group részvénycseréről szóló megállapodást fog aláírni.

- Az E.ON vezérigazgatója szerint az olajhoz kötött gázár egy elavult modell, amikor Európában a kereslet zuhanása miatt egyrészt gáz túlkínálat van, másrészt a gázpiac kezd egyre átláthatóbb és likvidebb lenni, azaz egyre könnyebb gázhoz jutni más forrásokból is. Ezzel mi is egyetértünk A gázár elszakadt a valóságtól. Az európai fogyasztók a szükségesnél nagyobb árat fizetnek a gázért, ezért alternatív forrásokban és gázár csökkentésben kell gondolkozni a Gazprom részéről. Nemrég még azt is mondta az E.ON első embere, hogy a gázból gyártott áram 15 euró veszteséget okoz  megawattonként, míg szénből 7,5 euró hasznot hoz. Ez tisztán mutatja az európai gázár versenyképtelenségét.

- A Lufthansa új prémium várótermet adott át Dél-Amerikában. A hírnek közvetlen árfolyamhatása természetesen nincsen, azonban jelzi a piaci igények eltolódását, vagyis, hogy már Dél-Amerikában is van fizetőképes kereslet a luxusszolgáltatások iránt, amiből a magas minőségű szolgáltatásokat nyújtó, ugyanakkor nem olcsó Lufthansa is profitálhat.

- Érdekes, hogy amíg a Nokia-val szembeni várakozások az utolsó néhány hónaptól eltekintve folyamatosan csökkentek, addig a befektetési bankok portfoliójában a Nokia részvények száma egyre jobban növekedett.

- A Siemens negyedéves jelentéséből láthattuk, hogy a vállalat növelni tudta egészségügyből származó bevételeit, azonban még nála is gyorsabban növekedett riválisa a Philips, vagyis kérdéses, hogy a Siemens piaci részesedése hogyan változott.

- A Siemens két darab, egyenként hat megawatt kapacitású szélerőművet telepített Nagy-Britannia mellett a tengerre. A most telepített erőművek kapacitása jelentősen meghaladja a régebbi technológiával készült erőművek teljesítményét. A technológiai újítás azért előnyös, mert az iparági trendek abba az irányba mutatnak, hogy egyre mélyebb vízbe és egyre nagyobb szélerőműveket telepítenek. Az új szélerőmű pedig segíthet növelni a vállalat piaci részesedését. Egy erőmű kapacitása 6.000 háztartás számára biztosít elegendő áramot.

- Egyre közelebbi a Thyssenkrupp amerikai érdekeltségeinek értékesítése, miután úgy látszik, hogy az egyik ajánlattevő, a CSN megszerezte a szükséges forrásokat. Az ArcelorMittal és a Nippon Steal & Sumitomo Metal páros közösen pályázik az alabamai gyárra, 1,5 milliárd dollárért vennék meg. Egyelőre nem kötelező érvényű ajánlatot adtak, így még bármi kisülhet belőle. A Thyssenkrupp az alabamai és a Rio de Janeiro-i gyárait szeretné eladni összesen 3,9 milliárd euróért. Az amerikai egységek tavaly mintegy 1 milliárd eurós veszteséget termeltek.

- A Total kitermelési igazgatója találkozik a jemeni olajminiszterrel, hogy tárgyaljanak a kitermelés fokozásáról, illetve a gázárak nemzetközi szintre hozásáról. Egy esetleges pozitív fejlemény enyhén pozitív lehet a részvényár tekintetében is.

- A Total és az OAO Novatek úgy döntött, hogy 2017-ig elhalasztja a cseppfolyós földgázt előállító orosz üzemének indulását. A projekt teljes értéke 20 milliárd dollár.

- A Total karbantartás miatt február 25-től öt hétre leállítja a napi 230.000 hordó kapacitású Donges finomítóját Franciaországban.

- Az Unicredit kisebbségi részesedést értékesítene lengyel leányvállalatában, a Pekao Bankban. A tranzakció a részvények 9,1%-át érintené és egyelőre nem megnevezett intézményi befektetőnek értékesítenék. A döntést azzal indokolták, hogy ezáltal jobban hasznosítható forráshoz jutnának.

Gazdasági hírek

- Az MNB monetáris tanácsa a várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal 5,5 százalékra csökkentette az irányadót rátát.

- Varga Mihály azt nyilatkozta tegnap, hogy a kormány mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy 3 százalék alatt tartsa a hiányt. Az IMF kritikáira adott válasz pozitív, azonban az esetlegesen várható intézkedések bizonytalanságban tartják a piacokat.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.