BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A kormányzati nyilatkozatok rángatják a forintot

Érdemi erősödésen van túl a forint tegnapi napon is és a mai napon is jelentős erősödés látható. Ebben egy nagyon fontos miniszteri nyilatkozat játszik elsősorban szerepet. A grafikonon a trendvonal ezzel egyértelműen sérült. Azonban az emelkedő trend megtöréséről akkor beszélhetnénk igazán, ha 291,5 alatt tudna zárni az EUR/HUF ma. Ekkor ugyanis az előzőnél alacsonyabb mélypont alakulna ki a grafikonon. Egyelőre ez nem következett be. Így bizonytalan, hogy egy tartósabb forinterősödés kezdetén vagyunk-e – írják az Erste Bank elemzői.

Rövid hazai piaci áttekintés:

Látványos erősödést mutatott tegnap késő délután a forint árfolyama. A hatás leginkább Matolcsy György szavainak volt köszönhető, aki - meglepő módon - meglehetősen visszafogottan nyilatkozott a monetáris politikáról.

Közölte, hogy nem kell tartani jegybanki sokkterápiától, általános jegybanki likviditáspumpálástól, valamint monetáris finanszírozástól. A forint a fenti szavak után egyhetes csúcsra erősödött, holott a nap korábbi részében inkább gyengélkedett az árfolyam, Orbán Viktor szavainak hatására. A miniszterelnök ugyanis közölte, hogy az IMF nemet mondott a rugalmas hitelkerettel kapcsolatos magyar kérésre. Ez utóbbi kijelentés azonban igazából nem is tartalmazott újdonságot. Orbán Viktor azt is elmondta, hogy csak a jelenlegi jegybankelnök mandátumának lejárta előtt egy nappal fogja megnevezni az új jegybankelnököt. Erre tehát várhatóan csak március 1-én kerül sor, ami viszont addig bizonytalanságban tarthatja a piacokat.

Az állampapírok másodlagos piacán továbbra sem egy irányba változtak a referenciahozamok, vegyes irányú mozgásokat mért az ÁKK. Matolcsy György fentebb leírt szavai azonban a kötvénypiacra is pozitív hatást fejtettek ki, a reggeli nyitásban csökkenni látszanak a hozamszintek. Ma 12 hónapos DKJ aukció lesz.
 
Nemzetközi helyzetkép:

A nemzetközi devizapiacon nagyot gyengült tegnap a dollár, az EURUSD árfolyam 1,3492-ről 1,3567-re emelkedett. A dollár gyengülésének fő oka a tegnap megjelent amerikai GDP adat, mely 0,1 százalékos csökkenést mutatott. A devizapiac szempontjából még ennél is fontosabb, hogy az export nagyobb mértékben esett vissza, mint az import, ez pedig a külkereskedelmi egyenlegen keresztül negatív a dollár számára. Mínuszban zártak a vezető amerikai részvényindexek is. A Dow 0,32 százalékkal, a Nasdaq 0,37 százalékkal, míg az S&P 500 értéke 0,39 százalékkal csökkent. Európában tegnap alapvetően csökkenéssel zártak az indexek, s ma reggel sincs kitörő hangulat. Ázsiában a Nikkei 0,23 százalékos emelkedéssel tovább folytatta szárnyalását, a Shanghai index is képes volt 0,11 százalékos emelkedést felmutatni, ugyanakkor a Hang Seng index értéke 0,37 százalékkal mérséklődött. Az árupiacon a vártnál gyengébb amerikai GDP adat sem tudta megállítani az olaj árfolyamának további emelkedését, ami 97,32 dollárról 97,94 dollárra változott. Az arany árfolyamára elsősorban a dollár gyengülése hatott pozitívan, melynek unciánkénti árfolyama 1663,74 dollárról 1677,05 dollárra nőtt. A határidős indexek a negatív tartományban vannak reggel.

Friss hazai és nemzetközi hírek:

Tegnap véget ért a Fed kétnapos tanácskozása, ami nem hozott meglepetést. Nem változott a kamatszint és az összes likviditásnövelő intézkedés életben maradt. (A Fed még decemberben döntött úgy, hogy a meglévő eszközvásárlási programot újabb elemekkel egészíti ki, és havi szinten összesen 85 milliárd dollárnyi eszközt vásárol (40 milliárd dollárnyi jelzálog-fedezetes eszközt és 45 milliárd dollárnyi állampapírt). A döntés azonban ezúttal nem volt egyöntetű, Esther George a döntés ellen szavazott.

Az USA-ban a negyedik negyedéves GDP adat évesített értéke 0,1 százalékkal csökkent, miközben 1,1 százalékos növekedést vártak tőle. A visszaesés elsősorban a hadikiadások lefaragásának következménye volt, melyek több mint 20 százalékkal estek vissza. Ebben jelentős szerepe volt a közel-keleti csapatkivonásoknak. Az export és az import terén is csökkenés volt látható, ráadásul az export visszaesése volt a nagyobb. Az ADP foglalkoztatottsági adatok viszont a vártnál jobban alakultak, 165 ezer helyett 192 ezer fővel növekedett a foglalkoztatottak száma.

Az ipari termelői árak a KSH ma reggeli statisztikái szerint 1,8 százalékkal csökkentek egy év alatt decemberben. Mi 2,2 százalékos árcsökkenésre számítottunk. A vártnál magasabb árakat a belföldi értékesítések árindexének vártnál kisebb árcsökkenése, illetve az export vártnál magasabb árdrágulása okozta.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.