BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Energiaárak manipulálása miatt büntették meg a nagybankot

- A Banco Santander és a Banco Bilbao is ajánlatot tehet a korábban államosított Catalunya Banc-ra, és amelynek megmentésére összesen 37 milliárd dollárt költött Spanyolország. A Banco Popular Espanol és a Kutxabank, mint potenciális vevő már korábban kiesett az eladási procedúrából. A hír egyelőre pletyka, amelyet senki sem erősített meg, ugyanakkor azt sugallja, hogy a bankok esetleg kedvező áron juthatnak új eszközhöz. Az ügy persze egyelőre nem tűnik túl szexinek, még akkor sem, ha korábban hasonló kétes eszközök „büszke” egy eurón keltek el.

- A Banco Santander elnöke szerint idén Brazília gazdasága 3 százalékkal bővülhet, a bank helyi egysége pedig 15-20 százalékkal növelheti a kihelyezett hitelállományt. Sőt, a pénzintézet akvizícióban is gondolkodik a dél-amerikai országban, ugyanakkor semmilyen eszköztől nem szándékozik megválni.

- A BASF és a Sinopec már korábban eltervezte, hogy isononanol gyárat hoz létre Kínában. Mostanra körvonalazódni látszik az együttműködés, ugyanis létrehoztak egy 50-50%-ban tulajdonolt leányvállalatot. A termelés a tervek szerint 2015-ben indulhat meg. Az isononanolt műanyag lágyítókhoz szokták használni. A lágy PVC fő felhasználási területe a vezetékek és szigetelések.

- A BMW 2013-ban már profitra tehet szert járműmegosztáson (közös gépjárműhasználat) keresztül. Ez lenne a két éve működő projekt első pénzügyi eredménye, azonban ennek mértéke is elenyésző lesz a célcsoport egészéhez képest. A projekt eddig négy német városban, illetve San Franciscoban működött. Az ötletnek inkább egyfajta kísérleti és marketing szerepe van, nem tényleges üzleti megfontolások állnak mögötte. Ennek megfelelően a használható autómodellek kiválasztásánál elsősorban a látványra koncentráltak, és jellemzően Mini, illetve 1-es BMW-ket foglal magában a mindössze néhány gépkocsiból álló flotta.

- A Deutsche Bank a korábbi vételi ajánlásról tartásra csökkentette a BNP Paribas besorolását.

- A Deutsche Bank meredek eséssel kezdte a tegnapi napot, melynek hátterében feltételezések szerint az a pletyka állt, hogy a pénzügyi felügyelet arra kérte a bankot, hogy egy szimuláció során vizsgálják meg a bankcsoport feldarabolásának hatásait. A Liikanen-jelentés néven ismert javaslat azt javasolja, hogy a bankoktól válasszák le a kockázatos kereskedési részt, által növelhetnék a kereskedelmi bankok biztonságát. Egy ilyen lépés a német bankok közül a Deutsche Bankot érintené legérzékenyebben, ugyanis ennél a banknál a legnagyobb a kereskedési tevékenység teljes eredményhez viszonyított nagysága. Arra az esetre, ha ez nem lenne elég, még szárnyra kapott egy olyan pletyka is, hogy a bank eredményfigyelmeztetés közzétételére készül. Ezek együttes hatására eladói nyomás alá került a bankpapír a reggeli órákban. Ha bármelyik pletyka igaznak bizonyul, az negatív lenne a vállalatra nézve, azonban ha alaptalanok, akkor jelentős visszapattanás következhet be.

- A Deutsche Bank ma reggel közzétette, hogy 1,6 millió dollárt (átszámítva 1,2 millió eurót) fizet az amerikai hatóságosak. Erre egy korábban indult nyomozás lezárása érdekében van szükség, amit az energiaárak manipulálása miatt indítottak a vállalat ellen. Az összeg részvényenkénti hatása elenyésző, ezért árfolyam reakcióra nem számítunk.

- Újabb szolgáltató lépett be a mobiltelefon szegmensbe, vagyis az eddig is erős verseny tovább éleződhet. Az új szereplő az eddig főleg internetes böngészőjéről lehet ismert Firefox, mely most lépett piacra mobiltelefonokra való operációs rendszerével és saját márkájú telefonjával is. Valószínűsítjük ugyanakkor, hogy a gyártást külső vállalat végzi a cég számára. A két modell Keno és Peak márkanéven jelent meg, és termékspecifikációjuk alapján nem tartozik a csúcskészülékek közé, de nem is ez a fő célcsoport. Az olcsóbb modellt főleg a fejlődő országokba szánják, vagyis akár a Nokia számára is konkurenciát jelenthet. A Nokia holnap délben fogja publikálni negyedéves gyorsjelentését.

- A Siemens üzleti eredménye 1,3 milliárd euró lett, ami az elemzői várakozások sávjának felső részét jelenti és meghaladja a várakozások 1,18 milliárd eurós átlagát. Az eredmény némileg alacsonyabb lett a tavalyi 1,37 milliárd eurónál.
Az értékesítés és a megrendelés állomány nagysága is várt alatti lett. Az Osram az előzetesen megjelent információknak megfelelően már nem termelt veszteséget, hiszen 79 millió euróval járult hozzá a profithoz. A szektoronkénti bontásból látható, hogy az egészségügy és az erőművek üzletágakban jelentkező profit meghaladta a várakozásokat. Az egészségügy felfutása azért is lényeges, mert a nyereségtartam ennél a szektornál a legmagasabb, illetve az emelkedésnek köszönhetően a profitnak már csaknem harmada ebből a szegmensből származik.
A megrendelések leginkább Amerikában csökkentek, miközben Kínában és Németországban is növekedés volt megfigyelhető. A rendelésállományban a legnagyobb visszaesés a szélenergia, illetve a szállítmányozás területén volt megfigyelhető, miközben év/év alapon éppen a szélenergiához köthető árbevétel emelkedett a legnagyobb mértékben.
A vezérigazgató megerősítette a 2013-as várakozásokat, mely szerint az értékesítés a 2012-es érték körül alakulhat, a rendelésállomány pedig mérsékelt növekedést mutathat. A cég várakozásai szerint az eredmény éves szinten 4,5-5 milliárd euró körül alakulhat.

- A Telefonica leányvállalata megegyezett a perui kormánnyal az üzemeltetési szerződés meghosszabbításáról. Az új megállapodás 18 évre szól.

- A Thyssenkrupp eladta a Nagy-Britanniában lévő szolgáltató részlegét a műszaki szolgáltatások nyújtásával foglalkozó Voith-nak, vagyis szakmai befektető megjelenéséről van szó.

- A Morgan Stanley felülsúlyozásra javasolja az UniCredit-et, mivel úgy látják, hogy Olaszország talpra állásának egyik nyertese lehet a bankcsoport.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.