BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Folytatódott a hegymenet

Óvatos emelkedésbe kapcsoltak az indexek világszerte – írják az Erste Befektetési Zrt. elemzői.

Ez Budapest tekintetében azt is jelenti, hogy 10 nap emelkedést követően egy korrekciós napra futotta, majd folytatódott a hegymenet. Ráadásul a jó nemzetközi hangulatnak köszönhetően (amelyet előbb az Alcoa, majd ma a kínai export adat okozott) akár ma is mehetünk tovább. Még az olajat sem tudta megingatni a brutális feldolgozott termékkészletek növekedésének ellenére. Tegnap ugyan kicsit csökkent az olaj ára a hírre, sőt még a MOL-ba is beleadtak, de mostanra ez letörlődött a grafikonról, s az olaj folytatja az emelkedést ma reggel. A befektetők hisznek a szép új világban, ahol eléggé gazdagok leszünk (vagy legalábbis az amerikaiak) ahhoz, hogy sokat autózzunk, sok benzint fogyasszunk, s így magas szinten legyen a kőolaj felhasználás.

USA:

- Fontos makroadatot tegnap nem publikáltak a tengerentúlon, de a jó Alcoa gyorsjelentésnek örültek a befektetők, ezért sikerült a pozitív oldalon zárni a kereskedést. A nap elején nagy lendülettel indult a kereskedés, majd a záráshoz közeledve a piac veszített a lendületből (Dow 0,47 százalék, Nasdaq 0,46 százalék, S&P500 0,26 százalék).

- A tengerentúli média arról írt tegnap, hogy a leköszönő pénzügyminisztert Jack Lew fogja váltani. Obama elnök csütörtökön jelenti majd be hivatalosan a távozó Timothy Geithner utódját. A szenátusnak kell jóváhagynia a miniszter kinevezését, akinek első fontos feladata, hogy a 16,4 ezer milliárd dolláros adósságplafon megemelésével kapcsolatban megállapodásra jusson.

- Tegnap több mint 5 százalékot emelkedett a Facebook, mert a piac arra számít, hogy hamarosan fontos bejelentést fog tenni a társaság.

- Ma este George és Bullard Fed jegybankárok fognak beszélni 18:45-kor.

- A tengerentúlon a szokásos heti munkanélküliségi adatokat publikálják délután.

Európa:

- A nyugat-európai piacokon is kedvező hangulat uralkodott, pluszban tudtak zárni az indexek (FTSE100 0,75 százalék, DAX 0,31 százalék, CAC40 0,3 százalék).

- A tegnap publikált ipari termelési adat a vártnak megfelelően alakult novemberben Németországban. 2,9 százalékos visszaesésre számítottak, és a tényadat is ennyi volt.

- Az eurozónában az EKB kamatdöntésére fognak figyelni ma a befektetők. A várakozás szerint az alapkamat nem változik, 0,75 százalék marad.

- 10:30-kor pedig a spanyol aukciók eredményeit publikálják.

Olaj, arany:

- A WTI kőolaj ára 93,52 dollárra nőtt hordónként a kedvező kínai exportadatok hatására, mely szerint decemberben 14 százalékkal ugrott a kínai export nagysága.

- Az arany ára is kismértékben nőtt (1.659 dollárra unciánként) a magasabb kínai kereslet hatására.

Devizák:

- A forint erősödéséről szólt a tegnapi kereskedési nap. A 293 körüli ellenállásszintről pattant le a kurzus a nap elején, és egészen zárásig tartott a hazai fizetőeszköz erősödése az euró ellenében, amelynek során a 20 napos mozgóátlagig (290 forint) esett az árfolyam. A reggeli kereskedésben enyhe forinterősödés látható, a következő támasz 287-297,5 forint környékén van.

- A dollár enyhén tudott erősödni tegnap az euró ellenében, de inkább egy oldalazó napot láthattunk 1,305 környékén. Az árfolyam a reggeli órákban is lefelé mozog, arra számítunk, hogy rövidesen elérheti az 1,3-as támaszt.

Távol-Kelet:

- A bika uralkodik az ázsiai piacokon, s bár a kezdeti lendületes emelkedés után a kereskedés második felében lemorzsolódás volt látható, még így is szép pluszban zártak az indexek (Nikkei 0,7 százalék, Hang Seng 0,6 százalék, Shanghai 0,2 százalék).

- A kedvező adatok lendítették pluszba a piacokat, a kínai export 14,1 százalékkal bővült éves alapon decemberben, ami bőven meghaladja az 5 százalékos várakozást. Az import 6 százalék volt ugyanebben az időszakban, miközben csak 3,5 százalékot vártak.

- A külkereskedelmi egyenleg is masszív többletet mutatott decemberben: a 20 milliárd dolláros várakozás helyett 31,62 milliárd dollár lett az aktívum.

Határidős piacok: Mind az amerikai, mind az európai határidős indexek a pozitív tartományban vannak ma reggel.

Vállalati hírek

- Sajtóhírek szerint a negyedik mobilszolgáltató vezérigazgatója és elnöke azután mondott le, hogy az MPVI tavaly veszteséges volt, és a tulajdonos állam nem nézte jó szemmel azon törekvésüket, hogy a mobilszolgáltatás mellett más üzletágakat is indítsanak. A hír nem lesz hatással a Magyar Telekom árfolyamára.

OTP, FHB: A legfrissebb adatok szerint eddig a jogosult devizahitelesek 27 százaléka jelentkezett az árfolyamgát rendszerébe. Az eredetileg tavaly december végén lejáró jelentkezési határidőt március végéig meghosszabbították. A devizahiteleseknek mintegy 3 milliárd forintnyi kamatot engednek el, amit fele-fele részben fizetnek a bankok és az állam, vagyis a bankszektornak eddig 1,5 milliárd forintnyi veszteséget jelent a rendszer. A hír nem lesz hatással a bankpapírok árfolyamára.

- Negatívról stabilra javította az OTP kilátásait a Fitch. Ez nem meglepő azok után, hogy a hitelminősítő korábban már az államra vonatkozóan is hasonló döntést hozott.

- Rendkívüli közgyűlést hívott össze március 14-re az E-Star. A napirenden szerepel az igazgatóság felhatalmazása egy 500 millió forintos tőkeemelésre (jelenleg 50 millió forintos tőkeemelésre szól csupán a felhatalmazás). A lépés kapcsolódik a kötvényesekkel február elején tartandó egyeztetésekhez. A kötvények részvényekké alakítása is elképzelhető.

- Nagyot esett tegnap az ArcelorMittal, miután a cég bejelentette, hogy 3,5 milliárd dollár értékben tervez részvényeket és átváltható alárendelt kötvényeket értékesíteni, hogy csökkentse az adósságát. A tegnapi esés érthető, hiszen a kibocsátás 13%-os hígulást okoz a részvényesek számára.

- Az AlceroMittal állítólag megvenné a Thyssenkrupp alabamai gyárát. A Thyssenkrupp egyébként a brazil egységében levő részesedését is eladná. Lehet, hogy ezért rágtak be rá a Rio de Janeiro-i hatóságok (lásd a 2. oldalon).

- Az ArcelorMittal papírjaira több felminősítés is érkezett:
- A Davy alulteljesítőről semlegesre minősítette fel a részvényt.
- Az Exane 35%-kal 15,5 euróra emelte a részvényre vonatkozó célárfolyamot.

- Az Axa célárfolyamát 13,6 euróról 18,6 euróra emelte a Raymond James, az ajánlás erős vétel.

- A Bayer megkapta az USA-ban az engedélyt, hogy forgalmazza az új alacsony hatóanyag tartalmú, levonorgestelt tartalmazó fogamzásgátló gyógyszerét. A hír pozitív, de például a Richter már régóta gyárt hasonló készítményeket, így nem oly nagy újdonság az engedély.

- Jól alakultak a BMW decemberi értékesítési adatai, az előző évhez képest 14,8%-kal több autót (több mint több mint 181.000 darabot) értékesített az autógyártó. Az egész éves számok is szépen mutatnak, tavaly 10,6%-kal bővültek az eladások (1,85 millió darab autóra), ami történelmi rekordnak számít, de az idei évben szeretné tovább növelni az értékesítési számokat a BMW.

- A Beijing Automotive csoport felfogadta a Morgan Stanley-t és a Goldman Sachs-ot, hogy szervezzen számára kibocsátást. A cég jelenleg a Daimler-rel és a Hyundai-jal közösen gyárt gépkocsikat. A befolyó pénzből saját márkát szeretne létrehozni. Ez negatív lehet a Daimler számára, de egyelőre nem számítunk árfolyamhatásra.

- A Volkswagen és a Daimler együttműködésnek hamarosan vége lehet. A VW Crafter kisteherautót (ami lényegében megegyezik a Mercedes Sprinter kisteherautójával) eddig a Daimler gyártotta, de a jövőben saját fejlesztésű modellt szeretne a VW.

- A Daimler bejelentette, hogy tavaly 4%-kal adott el több autót a korábbi évhez képest a kínai piacon, ami rekordnak számít. Összesen 206.150 darabot értékesített a társaság.

- A Daimler csoporthoz tartozó Jeep autómárka rekord eladásról adott számot a tavalyi évre vonatkozóan. Az erős tengerentúli és a duplázódó ázsiai keresletnek köszönhetően 19%-kal 701.000 darabra bővültek az eladások, ami minden idők legmagasabb forgalmának számít.

- Megszólalt a Deutsche Bank azután, hogy a WSJ kibányászta a cég dokumentumaiból, hogy 2008-ban a Libor kereskedésen 654 millió profitot csinált a német nagybank. A Deutsche elmondta, hogy a Libor kereskedelmet úgy használta, hogy csökkentse kockázatait, vagyis fedezeti ügyleteket kötött. (Vagyis nem manipulálta a Libort a profit érdekében.) Elég kínos az ügy, de nem számítunk jelentős árfolyamhatásra.

- A Barclays alulsúlyozásról egyenlő súlyozásra minősítette fel az E.ON részvényeit. A célárfolyamot 7%-kal 14,9 euróra emelte meg.

- A Goldman 7 euróról 9 euróra módosította az Infineon-ra vonatkozó célárfolyamát, az ajánlás továbbra is vétel.

- A Nokia sokkal kisebb stábbal vesz részt idén a világ legnagyobb fogyasztói elektronikai show-ján (International Consumer Electronics Show, Las Vegas). Nem a Nokia az egyetlen cég, amely nem akar erre a dologra sok pénzt költeni. A Dell, a Microsoft és a Research in Motion (RIM) is így gondolkozott. Úgy tűnik, hogy a lemaradó cégek erős költségkontrolt gyakorolnak, ami üdvözlendő.

- Kiderült, hogy a TPK csak 4,3 millió dollárra pereli a Nokia-t (tegnap írtuk, hogy szabadlom sértés miatt perelte be a céget), vagyis az ügy nem jelentős.

- A Seeking Alpha szerint a Nokia marzsai javulni fognak 2013 során, amely annak is köszönhető, hogy a cég új telefonnal készül piacra lépni, ennek háza ugyanúgy alumíniumból lenne, mint az iPhone 5-nek. A Nokia 920-tól jó értékesítési adatokat vár a befektetési tanácsadó cég.

- Rio de Janeiro városa be akarja záratni a Thyssenkrupp üzemét a működési engedélyek hiánya miatt. A Thyssenkrupp elmondta, hogy szerinte minden szükséges engedélye meg van a cégnek az üzemelésre. Az üzemben a Thyssenkruppnak 73 százalékos részesedése van és 10 milliárd dolláros beruházással hozták létre 2010-ben. A város most napi 281 millió dolláros pénzbírsággal fenyegetőzik, ha a cég nem állítja le a termelést. Az ügy komoly, hiszen csak a napi pénzbírság mintegy 30 euró centtel csökkentené a cég értékét, s így az árfolyamát is. Ez a jelenlegi árfolyam 1,6 százaléka.

- A Total nyugat-franciaországi finomítójának környezetében elfogadható szintre csökkent a kén-dioxid szennyezés, tudatta a levegőminőségéért felelős helyi hivatal. Még korábban jelezték, hogy nagyon magas a kén-dioxid szennyezés, ezért a lakosság ne végezzen a szabadban intenzív testmozgást. A veszély mostanra elhárult.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.