BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Forint: Gyengülés felé mutat a trend, 300-nál van következő szint

Erőteljesen gyengült tegnap és ma a forint, nemrég 295 forint felett is járt az euró kurzusa – írják az Erste Bank elemzői. A vártnak megfelelően nem változtatott irányadó kamatán az EKB, a gazdasági kilátásokkal kapcsolatban azonban mérsékelten optimista hangot ütött meg.

Rövid forint technikai helyzetkép:  

Nem viselkedik túl jól a forint mostanában, illetve legalábbis elég hektikus a mozgása. Tegnap reggel még arról beszéltünk, hogy szép forinterősödés látszódik, de a november vége óta látható emelkedő EUR/HUF trend még nem tört meg. Sajnos a trendvonal nagyon jól működik, ugyanis innen (ahol egyébként a 20 napos mozgóátlag is tartózkodik) gyorsan felpattant a kurzus tegnap. A ma reggeli mozgással az EUR/HUF elérte a decemberi lokális csúcsot. A következő napokban talán jöhet némi megnyugvás, ha ma nem szakítja át a kurzus ezt a szintet, de a trend egyértelműen felfelé mutat, nagyobb esély mutatkozik további forintgyengülésre a következő hetekben. A következő szint, ami megállíthatná az emelkedést, 300-nál van.

Rövid hazai piaci áttekintés:

Hiába optimista a külpiaci hangulat, a forint árfolyama csak nem akar erősödni. Ez persze annyira nem meglepő annak fényében, hogy továbbra is igen erőteljesen fogalmaz Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter az MNB leendő feladatáról. A gazdasági növekedés támogatásának érdekében sokféle lépésre gondolhat a kormány, így továbbra sem teljesen egyértelmű, pontosan mihez is akar kezdeni a kabinet a jegybankban, milyen technikai jellegű lépések jöhetnek. Ezért az ezzel kapcsolatos vélekedések, esetleges konkrétabb hírek mozgathatják a forint árfolyamát a következő hetekben. Előfordulhat, hogy a kormány konkrét lépések lebegtetésével megpróbálja tesztelni a piacot, hogy az mit bír el. Egy további ok, amiért tegnap a jó hangulat ellenére gyengülhetett a forint, az az, hogy az Európai Központi Bank viszonylag optimistán nyilatkozott a gazdasági kilátásokról, ami csökkenti a további euróövezeti kamatcsökkentés esélyét. Ezzel pedig a vártnál jobban csökkenhet a forint kamatelőnye, mivel az MNB várhatóan tovább mérsékli majd az alapkamatot. Azonban továbbra is megfigyelhető, hogy bár a forint gyengül, de a jó külpiaci hangulat és a jelenleg stabil államháztartási helyzet vonzza a befektetőket a magyar állampapírpiacra.

Hatalmas érdeklődés mutatkozott a tegnapi kötvényaukción. A 3, az 5 és a 10 éves kötvényekre (mindhárom lejáraton új sorozattal jelentkezett az ÁKK) összességében 180,6 Mrd forintot kitevő kereslet mutatkozott. Az adósságkezelő ebből 70,5 Mrd forintot fogadott el, ami 50 százalékkal haladta meg az eredetileg kibocsátani tervezett mennyiséget. A maximális hozam a 3, az 5 és a 10 éves kötvény esetében rendre 5,59 százalék, 5,79 százalék és 6,03 százalék lett. A délutáni nem kompetitív tenderen már visszafogottabb volt az érdeklődés, itt már csak további 4,6 Mrd forint kelt el a három kötvényből. Az állampapírok másodlagos piacán a diszkont hozamok stagnáltak, a kötvények esetben pedig 7-10bp-al csökkentek a referenciaszintek.

Nemzetközi helyzetkép:

A nemzetközi devizapiacon az EURUSD devizapár értéke 1,3064-ről 1,3272-re emelkedett, melyhez nagymértékben hozzájárult, hogy az EKB kamatdöntését követő sajtótájékoztatón Mario Draghi elmondta, hogy a kamat szinten tartása egyöntetű döntés volt és nem érkezett javaslat a kamat csökkentésére. Jó hangulatban telt a kereskedés a tengerentúli börzéken, a vételi erő zárásig kitartott (Dow 0,6 százalék, Nasdaq 0,52 százalék, S&P500 0,75 százalék).

Ázsiában a Shanghai index értéke 1,91 százalékkal, míg a HangSeng index értéke 0,58 százalékkal mérséklődött a mai kereskedés során. A japán Nikkei viszont 1,4 százalékos emelkedést tudott felmutatni, miután ma reggel a japán kabinet jóváhagyott egy 227 milliárd dollár értékű élénkítő csomagot, melytől a gazdaság jelentős, akár 2 százalékos növekedését várják. Közben a jen gyengült, az USDJPY árfolyama 89 fölé emelkedett, ami segíti az exportcégeket. Kínában viszont a fogyasztói árindex kissé meghaladta a várakozásokat, ami korlátot szabhat a gazdaságot élénkítő intézkedésnek.

Az árupiacon az olaj árfolyama a 93 dolláros nyitást követően 94,7 dollárig száguldott, majd zárásra 93,8 dollárig korrigált. A trend továbbra is felfelé mutat, bár a tegnapi kitörési kísérlet nem volt túl meggyőző. Az arany árfolyama emelkedéssel zárt tegnap, 1.657 dollárról 1.675 dollárig, a csökkenő trendvonal tetejéig rallyzott a kurzus. Az ellenállás áttörésével további emelkedés jöhet a papírban. Az európai határidős indexek a pozitív, míg az amerikaiak a negatív tartományban vannak ma reggel.

Friss hazai és nemzetközi hírek:

Emelkedett a friss munkanélküli segély kérelmek száma az USA-ban, miközben az elemzők csökkenésre számítottak. A múlt héten 371 ezer fő volt a segélykérők száma, a piac 365 ezer főre számított. A megelőző heti adatot viszont lefelé módosították: 372 ezerről 367 ezerre.

Az Európai Központi Bank kormányzótanácsa a vártnak megfelelően nem változtatott az alapkamat szintjén (0,75 százalék). Draghi jegybankelnök azt nyilatkozta, hogy a döntés egységes volt, kamatcsökkentésre nem érkezett javaslat. A közlemény nem sok újdonságot tartalmazott decemberhez képest.

A Moody’s hitelminősítő egyszerre három fokozattal minősítette le Ciprus adósbesorolását. A korábbi „B3”-ról két fokozat kihagyásával „Caa3”-ra rontotta a besorolást, és az új osztályzathoz negatív kilátást hagyott érvényben. Ciprus így mélyen a spekulatív kategóriába került.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.