BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Japán száguldott

Miközben Kínában feltámadt az infláció és ezért félelem söpört végig az ázsiai piacokon, többet tudtunk meg Jack Lew új amerikai pénzügyminiszterről, hiszen jó tárgyaló hírében áll, s a Clinton éra alatt is számos jó ötlettel járult hozzá a költségvetés stabilizációjához. – írják az Erste Befektetési Zrt. elemzői.

Azt pedig tudjuk, hogy Clinton idején nagyon rendben volt az USA költségvetése. Ráadásul annyira, hogy többlet volt a büdzsében. A japánok beváltották az ígéretüket. 20.000 milliárd jen, azaz 227 milliárd dollárnyi gazdaságélénkítő csomagot jelentettek be. Ez a GDP 4-5 százalékára rúg, így a japán piac száguldott, míg a jen gyengült. A kérdés, hogy miből fogják visszafizetni, de ezzel a piac egyelőre nem foglalkozik. (Az adósság a GDP több mint 200 százalékára rúg.) Tehát erős jó hírek vannak. Közben a kínai inflációtól félni, amely 2,3 helyett 2,5 százalék lett, kicsit furcsának tűnik. Azt sugallja, hogy a piacok inkább csökkennének kicsit a mai napon. Ez az egyik ok, amiért ma csökkenést várunk a magyar piacon is.

USA:

- Jó hangulatban telt a kereskedés a tengerentúli börzéken, a vételi erő zárásig kitartott (Dow 0,6 százalék, Nasdaq 0,52 százalék, S&P500 0,75 százalék).

- A Ford bejelentette, hogy megduplázta negyedévenként fizetendő osztalékát, a korábbi 5-ről 10 centre részvényenként. Arról is beszámolt a társaság, hogy az idei évben 2.200-zal szeretné bővíteni a munkahelyek számát.

- Emelkedett a friss munkanélküli segély kérelmek száma a tengerentúlon, miközben az elemzők csökkenésre számítottak. A múlt héten 371 ezer fő volt a segélykérők száma, a piac 365 ezer főre számított. A múlt heti adatot lefelé módosították: 372 ezerről 367 ezerre.

- Az American Express bejelentette, hogy 5.400 ember bocsát el, ez az alkalmazottak 8,5 százaléka.

- A Morgan Stanley lefelé módosította a Microsoft-ra adott ajánlását. A korábbi felülsúlyozásról semlegesre vágta le az ajánlást.

Európa:

- A Moody’s hitelminősítő egyszerre három fokozattal minősítette le Ciprus adósbesorolását. A korábbi „B3”-ról két fokozat kihagyásával „Caa3”-ra rontotta a besorolást, és az új osztályzathoz negatív kilátást hagyott érvényben. Ciprus így mélyen a spekulatív kategóriába került.

- A Európai Központi Bank kormányzótanácsa a vártnak megfelelően nem változtatott az alapkamat szintjén (0,75 százalék). Draghi azt nyilatkozta, hogy a döntés egységes volt, kamatcsökkentésre nem érkezett javaslat. A közlemény nem sok újdonságot tartalmazott decemberhez képest.

- Jól sikerültek tegnap az európai kötvényaukciók. Spanyolországban a tervezett 5 milliárd helyett 5,8 milliárd eurónyi állampapírt értékesített az adósságkezelő, és a 10 éves hozam pedig 5 százalék alá esett, ahol tavaly márciusban járt utoljára. Az olaszoknál 8,5 milliárd euró értékben adtak el egy éves papírokat, a hozam 3 éves mélypontra esett. .

Olaj, arany:

- Emelkedéssel telt a tegnapi kereskedés az olaj piacán. A 93 dolláros nyitást követően 94,7 dollárig száguldott az árfolyam, majd zárásra 93,8 dollárig korrigált. A trend továbbra is felfelé mutat, bár a tegnapi kitörési kísérlet nem volt túl meggyőző.

- Az arany árfolyama emelkedéssel zárt tegnap, 1.657 dollárról 1.675 dollárig, a csökkenő trendvonal tetejéig rallyzott a kurzus. Az ellenállás áttörésével további emelkedés jöhet a papírban.

Devizák:

- Az EURUSD devizapár értéke 1,3064-ről 1,3272-re emelkedett, melyhez nagymértékben hozzájárult, hogy az EKB kamatdöntését követő sajtótájékoztatón Mario Draghi elmondta, hogy a kamat szinten tartása egyöntetű döntés volt és nem érkezett javaslat a kamat csökkentésére.

- A forint jelentősen gyengült a tegnapi nap folyamán, az EURHUF árfolyam a kezdeti 289,59-ről 293,74-re emelkedett. A gyengülés nem volt példanélküli a régióban, bár a forintnak nem segített, hogy Matolcsy György újfajta jegybanki eszközök alkalmazásának lehetőségéről írt. A forint ma reggel további gyengülést mutat, az árfolyam már 294,5 fölé is emelkedett.

Távol-Kelet:

- A Shanghai index értéke 1,91 százalékkal, míg a HangSeng index értéke 0,58 százalékkal mérséklődött a mai kereskedés során. A japán Nikkei-nek sikerült a trenddel ellentétesen mozogni és ennek eredményeként 1,4 százalékos emelkedést tudott felmutatni.

- A japán piacok emelkedése mögött az a tény áll, hogy ma reggel a japán kabinet jóváhagyott egy 227 milliárd dollár értékű élénkítő csomagot, melytől a gazdaság jelentős, akár 2 százalékos növekedését várják.

- Közben az USDJPY árfolyama 89 fölé emelkedett, ami segíti az exportcégeket.

- Még a japán piacon is kiemelkedő teljesítményt mutatott a Sharp, melynek árfolyama 12 százalékkal emelkedett, miután elterjedt róla az a hír, hogy a decemberrel záró negyedévben ismét nyereséges lesz a vállalat. A vállalat később cáfolta a médiaértesüléseket és közölte, hogy ők azt csak február 1-én fogják nyilvánosságra hozni.

- Kínában a fogyasztói árindex kissé meghaladta a várakozásokat, ami korlátot szabhat a gazdaságot élénkítő intézkedésnek.

- Indiában a november havi ipari termelési adat elmaradt a várakozásoktól, miközben Dél-Koreában a várakozásoknak megfelelően nem változtattak a repo kamatlábakon.

Határidős piacok: Az európai határidős indexek a pozitív, míg az amerikaiak a negatív tartományban vannak ma reggel

Vállalati hírek

- A MOL az Expert Petroleum 30 százaléknyi pakettjének megvételével a korábbi 70 százalékról 100 százalékra növelte részesedését a romániai EX-6 kutatási blokkban. A tranzakció részletei nem ismertek. A hír pozitív, de árfolyamhatásra nem számítunk.

- Az E-Star közzétette havi helyzetjelentését. A cég decemberben 4,5 millió eurós árbevételt és 0,8 millió eurós EBITDA-t ért el. Ez elsősorban a lengyel operációból (3,8 millió eurós árbevétel) származott. Az egész évre vetített árbevétel 68 millió euró, az EBITDA 7,8 millió euró volt, a számok egyszeri tételeket nem tartalmaznak. A cég készpénzállománya 2,5 millió euró volt december végén. Úgy tűnik, hogy bizonyos szerződések felmondása után a cég még így is 6 millió eurós EBITDA-t tud elérni, vagyis ha február elején sikerül megállapodni a kötvényesekkel a kötvények részvényekké alakításáról, akkor az E-Star talpon maradhat.

- A Banco Santander brazil leányvállalatának árfolyama 5 hónapos csúcsra emelkedett. Egy spekuláció szerint a spanyol bank megválhat a brazil bankban lévő részesedésétől. Újságértesülések szerint a Banco Bradesco vásárolhatja meg a Santander Brazil-t, de a hírt követően nem sokkal azt mondták az újságnál, hogy tévedés történt. Ráadásul mindkét fél közleményben cáfolta a hírt. Hasonló spekuláció tavaly májusban látott először napvilágot.

- A Bayer megnyitotta első, Polymer Development & Technology Cenrter nevű kutatóbázisát Dél-Koreában. A kutatóbázis elsősorban a gépjármű és IT ipar számára fog fejlesztéseket végrehajtani. A fókusz a polikarbonátból készült anyagokon van. A hír pozitív, de nincs jelentős árfolyamozgató hatása.

- A BMW új értékesítési rekordot állított fel Amerika után a globális piacokon is. Az év során összesen 1,54 millió gépkocsit értékesítettek, ami csaknem 12%-os növekedést jelent. Csoportszinten összesen 1,85 millió gépkocsit értékesítettek, ami a BMW eladásain túl magába foglalja többek között a Mini és a Rolls-Royce értékesítéseit is. Csoportszinten 10,65-os növekedés volt látható. Ha csak a decemberi adatokat hasonlítjuk össze az egy évvel korábbi értékekkel, akkor a csoport esetében 14,8%-os, míg a BMW márka esetében 18,8%-os növekedés volt látható. Kiugróan jól teljesített a BMW motorroad részleg, ami 43,45-os növekedést tudott felmutatni, azonban ez mindössze 6.069 darabos eladást jelent.
A régiós bontásból kiderül, hogy a BMW csoport növekedése Ázsiában volt a legnagyobb (31,6%), Amerikában is kétszámjegyű, miközben Európában marginális, mindössze 0,8%.
A legnagyobb piacnak azonban továbbra is Európa számít. Ázsiának sikerült feljönnie a második legfontosabb piacnak, ugyanis sikerült megelőznie az amerikai piacot.

- Egy évtized után ismét fizethet osztalékot a Commerzbank lengyel leánya, a BRE Bank. A növekvő hitelezésnek köszönhetően rekord közeli nyereséget várnak a negyedik legnagyobb lengyel banktól, ráadásul a profit közel 50%-át fizetheti ki osztalékként.

- A 473 megawattos svéd nukleáris reaktort január 15-én szerette volna elindítani az E.ON, de ezt ismét el kell halasztani. A legrégebbi, 1972 óra üzemelő svéd reaktort 2011 októberében kellett leállítani, és a legfrissebb hírek szerint úgy néz ki, hogy március előtt nem fogják tudni elindítani a reaktort.

- A Fiat már korábban bejelentette, hogy Indiában tervez jelentősebb növekedést az elkövetkező években. Most ezzel a projekttel kapcsolatos konkrét bejelentéseket is tettek, ugyanis 100 új értékesítő szalont hoznak létre az ázsiai országban az idei év során. 35 értékesítési ponttal kapcsolatban már alá is írták a megállapodást.

- A Fiat-hoz tartozó Chrysler Jeep márkanéven új modellek kifejlesztését kezdik meg, melyeket főleg az amerikai piacra szánnak majd. A modellek kifejlesztésre 3 milliárd dollárt fordítanak majd. A tervek szerint 2016-ra legalább hat modellt szeretnének majd gyártani a jelenlegi néggyel szemben. Az elképzelések szerint a modellek egy részét Fiat alapokra építik.

- Sajtóértesülések szerint a Lufthansa kiterjesztené együttműködését a Turkish Airlines-zal a közel-keleti régióra közös járatok formájában. A hír nem újdonság, a két cég már jó ideje szoros együttműködést folytat, pl. közösen üzemeltetik a Sun Express nevű járatokat. Ezeket a repülőket törökországi utazásainkból jól ismerhetjük. A hírnek nincs számottevő hatása.

- Nagyot emelkedett tegnap a Nokia árfolyama, miután az előzetesen közzétett negyedéves számok meghaladták a várakozásokat és ismételten pozitív eredményt termelhet a cég, szemben azzal, hogy a várakozások szerint a negyedévben még veszteséges lesz a vállalat.
A vállalat operatív szintű eredményhányada 0 és +2% között lehet szemben a korábbi -10% és -2% közötti várakozásokkal. Az árbevétel pedig 3,9 milliárd euró körül alakulhat.
A várakozásoknál lényegesen jobban alakult a Nokia Siemens Network teljesítménye is. A várt 8% körüli sáv helyett 13%-15% között lehet a cég operatív eredményhányada, ami elsősorban annak volt köszönhető, hogy az értékesítés a magasabb profittartalommal rendelkező termékek és régiók irányába tolódott el.
A tényleges negyedik negyedéves eredményét január 24-én, a BÉTa vállalatok közül másodikként fogja közzétenni a finn cég.

- A negyedik negyedévben összesen 86,3 millió készüléket értékesített a Nokia, melyek közül 4,4 millió volt Lumia típusú, ami a finn gyártó legjelentősebb okostelefon kategóriáját takarja. A Lumia negyedéves eredménye negyedév/negyedév alapon 52%-kal emelkedett, ami elsősorban annak köszönhető, hogy az új 920-as készülék értékesítése ebben a negyedévben kezdődött el.

- A Total az év vége felé kezdheti meg palagáz kutatásait Dániában, nyilatkozta Christophe de Margerie, a cég vezérigazgatója. A Total lassítja texasi beruházásait (Barnett mező) a kitermelési költségeket sem fedező alacsony gázárak miatt. Ugyanakkor az olyan mezőkön, ahol jelentős kondenzátum is van, mint például az Ohiói Utica mezőn, ott folytatja a beruházásokat. A hírnek nincs jelentős árfolyamhatása.

- Unicredit: Az olasz bankokban elhelyezett betétek 6,6%-kal nőttek novemberben a tavalyi évhez képest, így már 10 egymást követő hónapja látható bővülés. A rossz hitelek állománya 16,7%-kal emelkedett novemberben az olasz jegybank adatai szerint.

- A Kepler Capital vételről tartásra minősítette le az Unicredit részvényeit, a célárfolyam 4,4 euró.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.