BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem jó jel a DAX összecsuklása

Tegnap sokan megszólaltak az USA-ban, kezdik elemzésüket az Erste Befektetési Zrt. elemzői.

A San Francisco-i Fed elnöke szerint még sokáig fennmaradhat a pénzmennyiség növelése. Barack Obama sürgette az adósságplafon megemelését. Ben Bernanke pedig felhívta a figyelmet arra, hogy nincs inflációs veszély. Egyik sem tűnik nagy újdonságnak. A piacok közben, ennek megfelelően nem csináltak semmit, illetve azért egy valami figyelemre méltó, és aggodalommal tölt el bennünket. Tegnap volt a második olyan nap, hogy a nap elején erősödött a DAX majd a nap végére összecsuklott. Ez pedig nem jó jel. Hamarosan komolyabb emelkedést kéne az indexnek produkálnia ahhoz, hogy ne kezdjünk el komolyabban aggódni a folytatás tekintetében. Tegnap a 19.500 pontos ellenállási szint közeledtével már a BUX is hasonló gyengélkedési jeleket mutatott. Így az enyhén negatívba forduló nemzetközi hangulatban a BUX index is valószínűleg csökkenni fog ma.

USA:

- Fontosabb makroadat és gyorsjelentés hiányában hangulatalapú volt a kereskedés a tengerentúli börzéken, a Dow tudott csak enyhe pluszban zárni, a többi index kis mínuszban fejezte be a napot (Dow 0,14 százalék, Nasdaq -0,24 százalék, S&P500 -0,07 százalék).

- A Dell árfolyama több mint 13 százalékot emelkedett, miután a Bloomberg értesülései napvilágot láttak. A hírek szerint magánkézbe kerülhet a számítógépgyártó, vagyis kivezethetik a tőzsdéről. A hírt nem erősítette meg a Dell.

- Barack Obama amerikai elnök is megszólalt tegnap, és arra hívta fel a figyelmet, hogy minél előbb meg kell egyezni az adósságplafon megemeléséről. A 16.400 milliárd dolláros plafont február második felében érheti majd el az ország. Obama szerint, ha nem sikerül megegyezésre jutniuk, akkor a piacokon is negatív hatásokkal kell számolni.

- A San Francisco-i Fed elnöke, John Williams is beszélt tegnap, szerinte az év második felében is fent kell tartani a QE3 programot. A mennyiségi lazításra egészen addig szükség van, amíg a munkaerőpiacról nem érkeznek megnyugtató jelek, illetve más fontos gazdasági mutatók nem jeleznek javulást. Több jegybankár azonban hamarabb abbahagyná a programot.

- Ben Bernanke Fed elnök a Michigani Egyetemen szólalt fel tegnap, és beszédében az adósságplafon emelését sürgette. Arról is beszélt, hogy a QE3 program miatt nincsenek inflációs kockázatok.

- Az Apple háza tájáról aggasztó hírek érkeztek tegnap. Az ázsiai beszállítók szerint felére csökkentette a társaság az iPhone 5 telefon kijelzőinek megrendelését. Az eredetileg 65 millió darabos rendelést módosította a társaság, a gyenge kereslet miatt. Az árfolyam 3,5 százalékot zuhant.

- A Hewlett Packard emelkedett tegnap közel 5 százalékot miután a JPMorgan alulsúlyozásról semlegesre minősítette fel a papírokat.

- A Facebook papírokat tartásról vételre minősítette fel a Deutsche Bank, a célárfolyamot 24 dollárról 40 dollárra emelték.

- Szerdán publikálja számait a JPMorgan, a Goldman Sachs, csütörtökön pedig a Citigroup, a Bank of America és az Intel teszi közzé negyedéves eredményét.

- A legfontosabb adatok a tengerentúlról a New York-i Fed index, és a kiskereskedelmi értékesítés, amelyeket 14:30-kor publikálnak.

Európa:

- Vegyes hangulatban telt a kereskedés a vezető nyugat-európai börzéken (FTSE100 -0,22 százalék, DAX 0,19 százalék, CAC40 0,05 százalék).
- Az eurózónában nagyot zuhant az ipari termelés novemberben, a várt 3,1 százalék helyett 3,7 százalékot csökkent a mutató, ami több éves mélypontot jelent.

Olaj, arany:

- Az amerikai nyersolaj tegnap kismértékben esett a tőzsdén (93,75 dollárra), mivel a befektetők arra spekuláltak, hogy az USA készletszintje jelentősen emelkedni fog.

- Az arany ára viszont nőni tudott, mivel a befektetők újra aggódni kezdtek az USA adósságplafonjának csökkentésével kapcsolatban. Az arany 1.674 dolláron fejezte be a kereskedést unciánként.

Devizák:

- A tegnap délelőtti kereskedést még a forint gyengülése jellemezte, melynek eredményeként az euróval szembeni 296-os nyitás után 298,26-on is járt az árfolyam, azonban délutánra megváltozott a hangulat és forint erősödni kezdett. Az árfolyam megfordulása mögött az állt, hogy kedvező hírek érkeztek a devizában fennálló, idén lejáró államadósság finanszírozásával kapcsolatban. Először azt jelentették be, hogy a PEMÁK-ból már 1 milliárd euró eladása sikeresen megtörtént, ami várt felettinek számít és erre már tapasztalható volt egy kisebb forinterősödés. A vevők 88 százaléka egyébként belföldi intézményi befektető volt. Az igazi forinterősödés azonban az után következett be, hogy kiderült, hogy 4 nemzetközileg ismert bank befektetői road show-t szervez az ÁKK megbízásából. Ez pedig azt jelenti, hogy rövid időn belül sor kerülhet devizakötvény kibocsátására az intézményi befektetők számára, ami azt jelzi, hogy a lejáró devizaadóságot devizakötvény kibocsátásával tervezik finanszírozni, ez pedig a forint számára lényegesen kedvezőbb, mint egy forint alapú refinanszírozás.

- Érdemi elmozdulás nélkül zajlott a tegnapi kereskedés az EUR/USD devizapárban, az árfolyam a nyitó 1,3336-os értékről 1,3382-ig emelkedett. A dollár kismértékű gyengüléséhez hozzájárulhatott, hogy az amerikai külker hiány a vártnál nagyobb lett.

Távol-Kelet:

- Az ázsiai piacok jellemzően csökkentek a ma reggeli kereskedés során. A tegnap zárva tartó japán tőzsde ma ismételten komoly erősödést tudott felmutatni, a Nikkei 0,72 százalékkal tornászta feljebb magát és ezzel lényegében behozta a tegnapi zárva tartás miatti lemaradását.

- A Shanghai index is tovább folytatta tegnapi emelkedését, és 0,7 százalékkal került feljebb. A piacot továbbra is a külföldi befektetőkkel szembeni korlátozás enyhítése mozgatta.
- A Hang Seng index mérsékelt csökkenésen ment ma keresztül, árfolyama 0,2 százalékkal esett vissza.

Határidős piacok: A határidős indexek a negatív tartományban vannak ma reggel.

Vállalati hírek

- Az INA ki kívánja szervezni 400 benzinkútját és mintegy 2000 dolgozóját a teljes 9000 fős létszámból. A lépés ellen tiltakoznak a szakszervezetek és a kormány kiállását hiányolják. Érvelésük szerint a kiszervezés a meglévő szerződések felbontását jelenti. A MOL mindenesetre küzd, hogy sikerüljön az INA átalakítása, amelyben nem minden esetben partner a másik fő INA részvényes, a horvát kormány.

- Az OTP együttműködési megállapodást kötött a Korea Develompment Bank-kal, mely elsősorban a kereskedelemfinanszírozást jelent. A hír kedvező, de árfolyamhatásra nem számítunk.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.