BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Varga Mihály szavaira erősödött a forint

Stabil volt tegnap a forint, ma reggel pedig a hazai fizetőeszköz egyértelmű erősödését látjuk – írják az Erste Bank elemzői. Varga Mihály szerint 275-285 között kéne lennie a forintnak az euró ellenében.

Tegnap egészen stabil volt a forint árfolyama, ma reggel pedig a forint érdemi erősödését lehet megfigyelni, ami nyitás után egyre intenzívebbé vált. Nemrég 292,5 alá is benézett az EUR/HUF devizapár. A trendforduló esélyéről akkor lehetne komolyabban beszélni, ha a kurzus az emelkedő trendvonal alá esne, ami most 291 körül található. Azaz, bár van még tér a forint erősödésének irányába rövidtávon, de néhány hetes időtávon a technikai kép még inkább a forint gyengülését sugallja. A svájci frank gyengülése, vagy a magyar jegybanki váltás körüli aggodalmak hitelt érdemlő mérséklése tudna további lökést adni a forint árfolyamának

Rövid hazai piaci áttekintés:

Erősödik a forint árfolyama. A tegnapi napon döntően a 295-ös szint körül ingadozott az EURHUF kurzusa, s nem mutatkozott érdemi elmozdulás. A ma reggeli forinterősödés lényegében Varga Mihály IMF főtárgyaló tegnapi TV interjújában elhangzottaknak volt köszönhető. Varga szóbeli intervenciót hajtott végre a forint mellett, mikor azt mondta, hogy az árfolyam gyengítése veszélyes a gazdaság magas devizakitettsége miatt, s a forintnak stabilnak kellene maradnia a 275-285-ös sávban. Az új jegybankelnök személye, illetve a monetáris politika jegybankelnök-váltást követő irányultsága továbbra is a piaci figyelem fókuszában van. Ebből a szempontból pozitívan értékelhető, Pleschinger Gyula NGM államtitkár korábbi nyilatkozata, aki igyekezett tompítani az azzal kapcsolatos félelmeket, hogy a tavaszi váltás a jegybank élén döntő változást hozna a monetáris politikában.

Az állampapírok másodpiacán tegnap a diszkont hozamok stagnáltak, a kötvényhozamok esetében pedig kisebb (4-7bp-os) felfelé korrekció következett be. Ma 12 hónapos DKJ aukció lesz.

Nemzetközi helyzetkép:

A nemzetközi devizapiacon a dollár minimális mértékben (1,331-ről 1,329-ig) erősödött tegnap az euróval szemben, és a hajnali kereskedésben is 1,33 környékén oldalaz az árfolyam. Vegyesen zártak tegnap a vezető tengerentúli indexek (Dow -0,18 százalék, Nasdaq 0,23 százalék, S&P500 0,04 százalék). A londoni tőzsde kivételével mérsékelt emelkedéssel zártak tegnap a nyugat-európai börzék (FTSE100 -0,22 százalék, DAX 0,2 százalék, CAC40 0,29 százalék). A távol-keleti piacokon is vegyes a hangulat, a japán index kivételével mínuszba kerültek a börzék.

Az árupiacon az olaj kurzusa továbbra is a 93-94,5 dolláros szűk sávban araszol, amin belül tegnap 93,4-ről 94,2 dollárig emelkedett az árfolyam. Reggel kismértékű korrekció volt látható. A kőolaj készletek a várt 2,2 millió hordós növekedéssel szemben 950 ezer hordóval csökkentek, benzin terén pedig 2,7 millió hordós emelkedésre számítottak, ezzel szemben 1,9 millió hordós bővülést láthattunk. Az arany piacán is kis mozgások voltak tegnap, 1.679 dollár környékén oldalazott az árfolyam, ahonnan a hajnali órákban 1.681 dollárig emelkedett. Vegyes képet mutatnak a határidős indexek ma reggel.

Friss hazai és nemzetközi hírek:

Az USA-ban a fogyasztói árindex 1,7 százalék volt decemberben éves alapon, ami valamivel jobb lett, mint az 1,8 százalékos konszenzus. Az ipari termelés a várakozásoknak megfelelően 0,3 százalékkal bővült, így második hónapja emelkedik a mutató.

Bár nem szoktuk gyakran figyelni, de a ma reggeli építőipari statisztikák tovább erősítik annak esélyét, hogy an egyedik negyedévben is érdemi visszaesés volt a magyar gazdaságban. Az építőipar egy hónap alatt 3,7 százalékot esett az októberi 3 százalékos havi csökkenést követően. Azaz, a harmadik negyedévi erősebb adatok úgy tűnik, rövid életűek voltak, és így negyedéves alapon az építőipar is vélhetően lefelé fogja majd húzni a GDP termelési oldalát a negyedik negyedévben, miközben az ipari termelés sem fog jó eséllyel pozitívan hozzájárulni a kibocsátáshoz. A tavalyi évi GDP csökkenés így akár az általunk várt, -1,4 százaléknál is jelentősebb lehet. A növekedési kilátások azonban úgy tűnik, nem romlanak tovább.

Erste-->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.