BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tartja erejét a forint, a hosszabb távú kilátások azonban bizonytalanok

A tegnap reggeli erősödését meg tudta tartani a forint, ma reggel 292 forint körül áll az euró árfolyama – írják az Erste Bank elemzői.

Az elmúlt napok forinterősödésével tulajdonképpen az EUR/HUF a korábbi mélypontot „tesztelte vissza”, így most az a kérdés, hogy tud-e ennél tovább erősödni a forint. Ha igen, akkor technikai értelemben az EUR/HUF két hónapja látható emelkedő trendje valóban megtörne, hiszen a folytatódáshoz egyre magasabb mélypontokat és csúcspontokat kellene látni az árfolyamban. A jegybank körüli bizonytalanság azonban nem biztos, hogy teljesen el fog ülni, hiszen még mindig nem tudjuk, ki lesz az új elnök, és azt sem, hogy pontosan milyen intézkedéseket fognak végrehajtani.

Rövid hazai piaci áttekintés:

Tartja az erejét a forint. Tegnap a nap nagy részében inkább oldalazó mozgásokat láthattunk, majd a ma reggeli nyitásban egy újabb erősödési hullám látszott. Nemzetközi oldalról jelenleg a forint erősödését támogatja a dollár gyengülése is, ez utóbbi jelenség ugyanis hagyományosan növekvő kockázati étvágyat jelez. A jól alakuló külső piaci környezet mellett az elmúlt napok verbális intervenciói is úgy tűnik, hogy megtették a hatásukat. Ugyanakkor néhány hónapos távon fundamentális oldalról nézve továbbra is inkább a gyengülő trend folytatódását látjuk indokoltnak, elsősorban a várhatóan tovább csökkenő jegybanki alapkamat miatt, illetve a monetáris politikát övező bizonytalanságok kapcsán a tavaszi jegybankelnök váltás után. 

A tegnapi 12 hónapos DKJ aukción 5,25 százalékos maximális hozam alakult ki. Az aukción közel 144 Mrd forintos kereslet mutatkozott a papír iránt, az ÁKK 65 Mrd forintra emelte a kibocsátott mennyiséget. Az állampapírok másodlagos piacán döntően csökkentek a hozamszintek, a 3-15 éves szakaszon összességében 5-10bp-al.

Nemzetközi helyzetkép:

A nemzetközi devizapiacon az EURUSD devizapár értéke tovább folytatta az emelkedést a vegyes amerikai makrogazdasági adatok után. Az árfolyam a nyitó 1,3567-as érték után 1,3579-re emelkedett. A jen viszont tovább gyengült a dollár szemben és immáron elérte a 92-es árfolyamszintet is. A tengerentúli tőzsdéken a Dow 0,36 százalékot, a Nasdaq 0,01 százalékot, míg az S&P 500 0,26 százalékot csökkent. Az európai piacokon is korrekciós időszak zajlott. A DAX 0,45 százalékot, a Cac40 0,86 százalékot, a FTSE100 0,73 százalékot csökkent. Ázsiában a Shanghai index 1,07 százalékot, a Nikkei 0,475-ot emelkedett a ma reggeli kereskedés során. A Hang Seng index értéke viszont 0,05 százalékkal mérséklődött. Kínában két PMI adat is érkezett. A hivatalos érték 50,4, miközben 51-et vártak. Ugyanakkor a HSBC is publikálta saját mérését, ami viszont 52,3 pontra emelkedett, felülmúlva a várakozásokat.

Az árupiacon az amerikai könnyűolaj ára 97,54 dollárra nőtt tegnap, ami mintegy 2 hónapos csúcsot jelent. Az arany 1,665 dolláron áll, ami stagnálást jelent a korábbi napokhoz képest. Vegyes képet mutatnak a határidős indexek ma reggel.

Friss hazai és nemzetközi hírek:

Vegyes makroadatok érkeztek tegnap Amerikából. A friss munkanélküli-segély kérelmek száma 368 ezer fő lett, szemben a várt 350 ezerrel. A tartós munkanélküli-segély kérelmek száma is a vártnál magasabb lett. A személyi kiadások a várt 0,3 százalék helyett, csak 0,2 százalékkal növekedtek decemberben. Ezzel szemben a személyi jövedelmek 2,6 százalékos emelkedést mutattak a 0,8 százalékos várakozással szemben. A Chicago-i beszerzési menedzser index 55,6 pontos értéke meghaladta a várt 51,6 pontot. A mért adat 9 havi csúcsnak számít.

Tegnap Lázár János arról beszélt, hogy 2014-ig összesen 30 százalékkal kell csökkennie a gáz és áram árának, míg a kormány azon dolgozik, hogy a víz, csatorna és szemétszállítási díjakat 2013 nyarától is legalább 10 százalékkal csökkentse. Ezek a hírek további lefelé mutató kockázatokat jelentenek az idei 3,8 százalékos, és a jövő évre várt, 3,7 százalékos inflációs előrejelzésünkben, azonban az már más kérdés, hogy néhány éves időtávon ezek a lépések milyen hatást válthatnak ki a teljes fogyasztói árindexben és a reálgazdaságban.

Orbán Viktor ma reggel azt jelezte, hogy az MNB vezetőváltásának gördülékenyen kell mennie, és a jegybanktörvényt „be kell tartania mindenkinek”. Matolcsy György eheti szavai után ezek a szavak is a piaci bizonytalanság csökkentésére szolgálnak. Az azonban továbbra is kérdés, hogy pontosan mi fog következi a jegybankban, az elnök személyét pedig jelenlegi ismereteink szerint még egy hónapig homály fedi.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.