BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Visszasorolás: Görögország újra Magyarországgal van egy kategóriában

AZ MSCI index történetében először történik meg, hogy egy fejlett piacot visszasorolnak feltörekvőbe. A görögök újra egy kategóriába esnek Magyarországgal azután, hogy 83 százalékot zuhant az index 2007 óta – írják az Erste elemzői.

Az ok, hogy akadályokba ütközik a részvénykölcsönzés és a „shortolás”. Ráadásul a Coca-Cola is inkább elvitte Londonba a részvényeit kereskedni.

Ugyanakkor Katar és az Egyesült Arab Emirátusok feltörekvő piaci pozícióba kerültek, miközben Marokkó visszakerült a „frontier” piaci státuszba, míg Tajvannak és Dél-Koreának nem sikerült megugrania a feltörekvő és fejlett piacok közötti gátat.

Közben a Kínai A részvények szintén felülvizsgálat alá kerültek azzal a céllal, hogy bekerüljenek a feltörekvő piaci részvényindexekbe.

Így nem meglepő, hogy a görög index az elmúlt napokban jelentős csökkenéseket szenvedett el, és megérkezett a 200 napos mozgóátlagra, amely támaszként szolgál.

A DAX index tegnap újra a 30 napos mozgóátlag alá került, s így újra célba veheti az 50 napos mozgóátlagot és a támasz szintet 8,050 pont környékén. Ez lenne a második támadás a védvonalak ellen, amiből lehet egy dupla alj, de az is lehet, hogy jön majd egy harmadik, vagy negyedik támadás, amire eltörik a szint.

Az S&P500 index esetén hasonló a helyzet. Ez is a 30 napos mozgóátlag alá került újra, és itt is ostrom alá kerülhet az 50 napos mozgóátlag és a támaszszint 1.600 pont környékén.

A BUX-ban más a helyzet. Úgy tűnik, hogy az index sikertelen kitörést hajtott végre, és visszaesett a bázisba. Így ma tovább folytathatja útját a 19.156 pontnál levő 20 napos mozgóátlag felé.

USA:

- A jó kezdés után gyengén fejezték be a kereskedést a vezető tengerentúli mutatók. A nap első felében felfelé íveltek az indexek, de záráshoz közeledve elromlott a hangulat, makroadatok tegnap nem alakították az árfolyamot (Dow -0,77 százalék, Nasdaq -1,06 százalék, S&P500 -1,02 százalék).
- A legnagyobb amerikai bank, a JP Morgan hitelminősítésének kilátásait stabilról negatívra rontotta a Standard & Poor’s hitelminősítő. A bank árfolyama 1,7 százalékot esett a tegnapi kereskedésben.
- A devizamozgások miatt akár 7 milliárd dolláros vesztesége is lehet a Citigroup-nak, a Portables Partners elemzője szerint. Ez akkor lehetséges, ha a dollár erősödik a főbb devizákkal szemben.

Európa:

- Lejtőre kerültek tegnap a főbb nyugat-európai piacok, bár az utolsó órákban már felfelé araszoltak az árfolyamok, de még így is látványos mínuszban fejezték be a tegnapi kereskedést.
- Az MSCI tegnap fejlett piacról fejlődővé minősítette le Görögországot.
- 11 órakor ipari termelési adatot publikálnak az eurózónából.

Olaj, arany:

- Az olaj a tegnapi gyengélkedés után ma tovább esett, a WTI 94,58 dolláron állt ma reggel. A befektetők továbbra is a készletadatokra és a Fed politikájára koncentrálnak.
- Az arany 1.375 dollárig csökkent. A kínai ünnep, ami csökkenő fizikai keresletet jelent, és a központi bankok monetáris élénkítő politikájának leállítása a fő negatív tényező.

Devizák:

- Tegnap kora délután a forint még a 301-es árfolyamot kóstolgatta, azonban hirtelen irányt váltott és egészen 297-ig korrigált vissza az elmúlt napok után már szinte megszokottnak számító nagy elmozdulással. Ma reggel is ezen az árfolyamon kereskednek az EUR/HUF devizapárral.
- Tovább folytatta az emelkedést az EUR/USD devizapár, melynek értéke 1,3257-ről 1,3313-ig emelkedett.

Távol-Kelet:

- A japán Nikkei index jelentős eséssel kezdte a napot, azonban a 13.000 pontos támaszszint megtartotta az árfolyamot és nap végére képes volt visszább erősödni, de még így is 0,42 százalékos csökkenés volt tapasztalható.
- Ma már a hongkongi tőzsde is zárva tartott, nemcsak a shanghai a sárkányhajó fesztivál miatt, azonban holnap már újra kinyit mindkét tőzsde.
- A nap második felében egy kisebb jen gyengülés volt tapasztalható ezzel az árfolyam 96,72-ig emelkedett.
- Kisebb mérséklődés volt tapasztalható a szingapúri és a koreai tőzsdén is.

Határidős piacok: Az amerikai határidős piacok a pozitív, míg az európaiak a negatív tartományban voltak ma reggel.

Vállalati hírek

- Alexander Dodds-ot nevezték ki a MOL kutatás-termelés részlegének élére. Az új ügyvezető igazgató korábban a TNK-BP-nél és az ExxonMobil-nál is dolgozott. Dodds a tagja lesz a MOL ügyvezető testületének is. Pozitív fejleménynek tartjuk, hogy egy 30 éves nemzetközi tapasztalattal rendelkező szakember kerül a MOL csoporthoz.

- A Banco Santander több, mint 5 millió eurót fektetett az IZettle nevű svéd startup cégbe, amely mobil fizetési megoldásokkal foglalkozik. Az összeg a bankcsoport számára nem jelentős, azonban a kezdő vállalakozás számára nagy lökést adhat. A fő fejlesztési irány a tabletekkel és mobiltelefonnal történő kártyás fizetés megvalósítása, a cég szolgáltatásai már eddig is elérhetőek voltak nagy-Britanniában, Spanyolországban, Németországban és Finnországban, azonban további nemzetközi terjeszkedést tervez a társaság. A megoldás központi részét egy mobiltelefonra csatlakoztatható bankkártya olvasó és az ehhez tartozó szoftverek adják, így lényegében képes kiváltani a hagyományos POS terminálokat.

- A UBS vételről semlegesre minősítette le a Fiat papírjait, miközben a célárfolyamot 5,5 euróról 6 euróra emelte.

- A Lufthansa utaslétszáma év/év alapon 0,8 százalékkal emelkedett. A bevételt termelő repült kilométerek 4,0 százalékkal emelkedtek, míg az összes repült kilométer 3,4 százalékkal nőtt, ennek hatására a repülőgépek kihasználtsága 78,2 százaléklett, ami egy mérsékelt emelkedést jelent az előző évhez képest. A teherszállítás volumene 1,9 százalékot csökkent az előző évhez képest, azonban itt is kihasználtság növekedés volt tapasztalható.

- A Nokia abbahagyja a saját készítésű operációs rendszerrel, a Symbian-nal működő telefonok forgalmazását. Az utóbbi negyedévben mindössze 500.000 Symbian-os készüléket adott el a cég, szemben a Windows-os készülékekkel, a Lumia-val, amiből 5,6 millió darabot értékesített. A Nokia június 10-én kezdte forgalmazni Németországban legújabb okostelefonját, a Lumia 925-öt.

- A Telefonica kolumbiai egységében tőkeemelésre lenne szükség ahhoz, hogy a cég csökkentse a nyugdíjpénztári kitettségeit és további frekvenciákat tudjon venni és 4G szolgáltatásokat nyújthasson. Ugyanakkor a 30 százalékos tulajdonrésszel rendelkező állam nem akar tőkét emelni, de kihígulni sem akar, vagyis a cégcsoport bevételeinek 3 százalékát adó kolumbiai egység jelenleg patthelyzetben van, legalábbis ami a fejlődést jelenti. Szerencsére a leány elég kicsi a teljes Telefonica-hoz képest, s így a hírnek relatíve kicsi a negatív hatása a részvényárfolyam tekintetében.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.