BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csányi: Lázár János tehetséges, elintézte a trafikügyet is

Nem mondok le - jelentette ki Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója. Megerősítette, hogy agrárberuházásokra kell neki a pénz, de az eladásoknak volt köze a devizahiteleseket mentő tervhez.

Csányi Sándor OTP-vezér a sajtótájékoztatón cáfolta, hogy bármilyen egészségügyi probléma miatt adta el dömpingszerűen az OTP-részvényeket. Az Index szerint úgy fogalmazott: "egy maratont is le tudnék futni", bár azt megerősítette, hogy februárban volt egy szívműtétje.

A részvényeladásokat azzal magyarázta, hogy nem most, hanem jóval korábban olyan megbízást adott a brókerének, hogy egy bizonyos árfolyamszint alatt adja el a közvetlen tulajdonában álló OTP-részvényeket. Navracsics Tibor KIM-miniszter múlt heti bejelentése után ezt a szintet elérte az árfolyam, ezért szállt ki.

Csányi azt is elmondta, hogy a részvényeket egyébként is kiszórta volna, csak nem most, hanem ősszel. Az OTP-vezér ugyanis agrárberuházásra készül, azt mondja, hogy 50 milliárdot készül befektetni egy agrárüzletbe. Az Index szerint a beruházási hitelhez szükséges önrész előteremtéséhez kellett Csányinak a készpénz. A beruházás része egy új vágóhíd Szegeden, és a Pick új feldolgozóüzemének a felépítése.

Az MTI tudósítása szerint elmondta azt is, hogy részvényeladásait a kormány újabb devizahiteles mentőcsomagjáról szóló híresztelések befolyásolták ugyan, de az idén mindenképpen adott volna el OTP papírokat. "Még vehetek és eladhatok is OTP-részvényeket, a jövőben aktívabb portfólió-menedzselést akarok folytatni" - tette hozzá.

"Nem születhet olyan a devizahiteleseket mentő csomag, amelyet az OTP ne tudna túlélni" - szögezte le. A takarékszövetkezeti integráció szerinte rövid távon nem jelent veszélyt az OTP-csoportra, mert az átalakítás időigényes, de hosszabb távon se hiszi, hogy olyan "bombatermékek" jelennének meg a takarékok hálózatában, amely ne lenne meg az OTP-nél.

Csányi Sándor azt is mondta, nem érzi a politikai támadást a kormány részéről, mert szerinte nem történt olyan specifikus lépés, amely az OTP-t jobban sújtotta volna, mint a többi bankot. "Néha 1-2 ember tesz megjegyzéseket, de ez sosem izgatott nagyon" - jegyezte meg, majd konkrétan Lázár Jánost említette, aki már többször is lepolipozta Csányit. "Lázár urat nem ismerem személyesen olyan jól, de nagyon tehetséges politikus, láthatjuk, milyen jól elintézte a trafikügyet" - vágott vissza az Origo tudósítása szerint.

Az OTP több mint 3 százalékos emelkedést mutat szerdán. A bankrészvény árfolyama 4 400 forint közelében tartózkodik.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.