BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Privatizálják a horvát postabankot

A horvát kormány csütörtöki ülésén elfogadta azt a határozattervezetet, amely alapján az állam eladná részesedését a Hrvatska postanska banka (HPB) pénzintézetben, valamint részben a Croatia osiguranje biztosítótársaságban.

Az államnak közvetlenül és közvetve összesen 99,13 százalékos részesedése van a HPB-ben. A tervezet szerint a kormány ezt teljes egészében eladná. Összesen 871 142 darab, egyenként 1100 kuna (mintegy 43 ezer forint) névértékű részvényről van szó.

A kormány szeretné növelni a HPB jövedelmét, de a költségvetésen keresztül nem tudja biztosítani a bank fejlesztését - indokolta a döntést Slavko Linic pénzügyminiszter a horvát közszolgálati televízió (HTV) tudósítása szerint.

A Croatia osiguranje biztosítótársaság esetében az állam 82,47 százalékos tulajdonhányaddal rendelkezik. A kormány ennek csak felét adná el, de új részvények kibocsátása útján feltőkésítené a vállalatot. Ennek eredményeként a részvények legfeljebb 30 százaléka, legkevesebb 25 százalék + 1 részvény maradna állami tulajdonban.

A Croatia osiguranje egy aránylag kisméretű, regionális biztosítótársaság, amelynek piaci részesedése folyamatosan csökken. Teljes alaptőkéjének értéke mintegy 443 millió kuna (17,4 milliárd forint). A kormány azt reméli, hogy a tervezett privatizációs modell felkészíti a biztosítót az új kihívásokra.

A Poslovni dnevnik üzleti napilap tudósítása szerint a privatizációs pályázatok első körét várhatóan már ebben a hónapban kiírják.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.