BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem erősödik egyelőre tovább a forint

A forint árfolyama az elmúlt néhány kereskedési napon nem tudta folytatni a korábban látott erősödését, egyelőre ma reggel kisebb forintgyengülést láthatunk. Napok óta a 295-296 forint körüli szinteken hullámzott a kurzus. A további forinterősödéshez a kurzusnak át kellene törnie lefelé ezeken a szinteken, írják az Erste elemzői.

Pénteken nap végére nem változott jelentősen a forint árfolyama, ma reggel pedig némi gyengülést látunk. Ezek a mozgások nagyjából összhangban vannak a régiós folyamatokkal, ma reggel például a lengyel zloty is gyengül. A hétvégén sokan arra számítottak, hogy a tengerentúlon megszületik a megegyezés a költségvetési kérdésekben, de ez végül nem következett be, ezért továbbra sincs elfogadott büdzsé, és még mindig nem tudtak megállapodni az adósságplafon kérdésében, így pedig továbbra is ott lebeg a piac fölött az USA esetleges csődjének réme. Ez érthetően nem tesz jót a piaci hangulatnak ma reggel.

Kisebb hozamemelkedés látszott az állampapírok másodpiacán a hét utolsó napján. a 3-15 éves szakaszon 3-8bp-al kerültek feljebb a referenciaszintek. Az előttünk álló héten diszkont aukciók lesznek.

Nemzetközi helyzetkép:

A nemzetközi devizapiacon miután csütörtök délután az EURUSD árfolyama megérintette az 1,364-es szintet, hirtelen irányváltás volt látható, és a dollár erősödésnek indult - a továbbra is fennmaradó költségvetési viták ellenére. Az árfolyam így a pénteki kereskedés során 1,3619-ről 1,3558-ig mérséklődött. Jó hangulatban telt a kereskedés pénteken a tengerentúlon, az indexek zárásig emelkedtek (Dow 0,51 százalék, Nasdaq 0,89 százalék, S&P500 0,74 százalék). A költségvetéssel kapcsolatos események mellett a sűrűsödő gyorsjelentésekre figyelhetnek a héten a befektetők. A JPMorgan és a Wells Fargo is a héten publikálja számait. A nyugat-európai börzéken is mérsékelt emelkedéssel telt a péntek (FTSE100 0,08 százalék, DAX 0,29 százalék, CAC40 0,87 százalék). Ázsiában a Nikkei 0,9 százalékot, Hang Seng 0,5 százalékot csökkent, a shanghai tőzsde pedig továbbra is zárva tartott. Holnap egyhetes pihenőt követően újra kinyit a kínai tőzsde. Az árupiacon pénteken kismértékben csökkent az arany árfolyama, 1.316 dollárról 1.310 dollárig, amit a reggeli órákban kismértékű emelkedés követett 1.314 dollárig. Az 1.300 dolláros támasz és a 20 napos mozgóátlag között oldalaz jelenleg a kurzus. A kőolaj 103 dollárról 103,8 dollárig emelkedett, a reggeli órákban azonban 103,2 dollárig korrigált vissza. A múlt heti pozitív korrekció után a héten újra elindulhat lefelé az árfolyam. Vegyes képet mutatnak a határidős indexek ma reggel.

Heti kitekintő:

USA: a tengerentúlon kedden teszik közzé a külkereskedelmi mérleg előzetes augusztusi adatait. Szerdán a Fed legutóbbi ülésének rövidített jegyzőkönyvét olvashatjuk. Csütörtökön heti munkanélküliségi statisztikákat a szokásosnál is nagyobb figyelem övezheti, miután a múlt héten elmaradt a szeptemberi átfogó munkapiaci adatok közzététele. A hét pénteken a kiskereskedelmi forgalom szeptemberi adataival (a piaci konszenzus stagnálást vár az előző hónaphoz képest) és a Michigani Egyetem fogyasztói bizalmi indexének előzetes októberi értékével zárul.

Európa: Ezen a héten az öreg kontinensen a keddi és szerdai német ipari termelési adatokra lehet figyelni (ezek a magyar ipar szempontjából is fontos adatközlések). Csütörtökön Mario Draghi EKB elnök beszédet mond, mely esetleg érdekes lehet a várható monetáris politikával kapcsolatban. Pénteken pedig inflációs számokat közölnek Európában (a német éves fogyasztói árindex 1,4 százalékos lehetett szeptemberben).

Magyarország : Ma délután teszi közzé az NGM az előzetes szeptemberi államháztartási adatokat, majd a KSH kedden teszi közzé az előzetes augusztusi ipari termelési és külkereskedelmi mérleg adatokat. Várakozásunk szerint a lassú gazdasági kilábalás a harmadik negyedévben folytatódott, s a fenti számok fontos információkat nyújthatnak arra vonatkozólag, hogy az ipari export szerepe ebben milyen mértékű volt. Szerdán a jegybanki Monetáris Tanács legutóbbi kamatdöntő ülésének rövidített jegyzőkönyvét olvashatjuk. Pénteken reggel a szeptemberi fogyasztó inflációs adatok esedékesek. Bár havi szinten - főként szezonális tényezőknek köszönhetően - szeptemberben már emelkedhettek az árak, az éves szintű mutató várakozásunk szerint az augusztusi 1,3 százalékos szinten stagnálhatott.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.