BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kgfb: Tízmilliós bírságot szabott ki az MNB egy alkuszra

Jogszabályt sértett a Netrisk.hu biztosítási alkusz azzal, hogy az általa bemutatott kgfb konstrukciókban nem elemzett megfelelő számú kiegészítő termék ajánlatot és azok ajánlási sorrendbe helyezését nem indokolta – közülte az MNB. Emellett a kgfb termékekhez ajánlott lakásbiztosítások kapcsán nem mérte fel részletesen, s nem pontosította az ügyfelek igényeit és szükségleteit a fogyasztók számára elérhető online programjában – állapította meg a Magyar Nemzeti Bank. A jogsértő értékesítési gyakorlat miatt a jegybank 10 millió forint bírságot szabott ki.

Naptári évfordulós kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) biztosítóváltásra vonatkozó díjszámításokat végzett az MNB a Netrisk.hu Első Online Biztosítási Alkusz Zrt. biztosítási termékeket összehasonlító honlapján. A jegybank megállapította: az alkusz az egyik díjkínálati csoportban nem jeleníti meg az egyes biztosítók által ingyenesen nyújtott assistance kiegészítő biztosításokat tartalmazó kgfb ajánlati lehetőségeket, bár ezek olyan kockázatra adnak fedezetet, ami azonos – a Netrisk díjszámítási eredményei közt feltüntetett – más, díj fejében igényelhető assistance biztosítással.

Az alkusz a díjszámítási eredmények között ezen túl nem jelenít meg a piacon fellelhető kellő mennyiségű, a kgfb-hez köthető – például kátyú-, vihar- vagy vadkárra vonatkozó – kiegészítő biztosítási terméket, s nem hasonlítja össze az azonos kockázatra fedezetet nyújtó biztosításokat.

A Netrisk emellett egyik díjkínálati oldalán semmilyen formában sem mutatja be a fogyasztóknak, hogy mennyiben és miért kedvezőbb egy adott biztosító kgfb termékénél egy másik piaci szereplőnek a kiegészítő biztosítással köthető drágább kgfb terméke (aminek díját a kiegészítő biztosítás még tovább növeli). A Netrisk által megjelenített ajánlati lehetőségek tehát nem alapulnak objektív, az ügyfél számára ismertetett összehasonlító elemzésen. Az alkusz így nem indokolja, hogy online összehasonlításában a legkedvezőbb díjú kgfb ajánlatot miért nem tünteti fel, és helyette miért jelenít meg drágábbakat, utóbbiakat kedvezőbb ár-érték arányúaknak minősítve.

A kgfb-vel összefüggő lakásbiztosítási díjkínálati csoportban az alkusz a díjkínálat elkészítését megelőzően ténylegesen nem méri fel az ügyfelek lakásbiztosításra vonatkozó igényeit, így azt sem, hogy ők mely ingatlanra és milyen kockázatok fedezetére kívánnak lakásbiztosítást kötni. A díjtarifáló felület használata során az ügyfelek arról sem tájékozódhatnak, hogy az alkusz mely lakás vonatkozásában készítette el az ajánlati lehetőségeket. A fogyasztók csak feltételezhetik, hogy egyéb – lakásra vonatkozó – adat megkérdezésének hiányában az alkusz a lakás nagyság kedvezmény adatkörben megadott információk alapján készít lakásbiztosítási ajánlatokat.

A Netrisknek a kiegészítő kgfb biztosításokkal és a lakásbiztosításokkal együtt köthető kgfb szerződésekre vonatkozó biztosításközvetítői tevékenysége mindezek alapján sérti az alkuszi tevékenységre vonatkozó jogszabályokat. Az MNB ezért ma publikált határozatában 10 millió forint bírságot szabott ki a társaságra és kötelezte a hibás gyakorlat gyors kijavítására.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.