BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hitelek: van, ami fontosabb a kamatnál is

A pénzügyi termékek iránt érdeklődők 86 százaléka a különféle kölcsöntermékekre kíváncsi – derül ki a Netrisk.hu adataiból. A kölcsönök esetében a kamatkondíciók helyett inkább a hitel elérhetősége az elsődleges szempont, ugyanakkor a folyószámlák és a hitelkártyák közül az alacsony díjú, illetve pénzvisszatérítéssel kecsegtető termékek iránt a legnagyobb az érdeklődés.
 
Míg tavaly ősszel – vélhetően a tranzakciós díjak változásának köszönhetően – az érdeklődők több mint harmada (35 százalék) volt kíváncsi a folyószámlatermékekre, mára ez a termékkör az összes látogatói érdeklődés mindössze 7 százalékát teszi ki.

Pap Balázs, a Netrisk.hu vezérigazgató-helyettese elmondta: a várakozásokkal szemben korántsem a legkedvezőbb kamatok, az alacsony THM a legfőbb szempont a termékválasztás során. Sokkal lényegesebb szempontként jelentkezik például a folyósítás összege vagy éppen a gyorsasága.
 
A kölcsöntermékek közül a legtöbben a gyorskölcsönök és az adósságrendező megoldások kategóriáira voltak kíváncsiak, de jelentős érdeklődés mutatkozott az autóvásárláshoz kapcsolódó hitelek iránt, és fontos szempontként jelentkezett a fix részlet lehetősége is.

Az elmúlt félév fontos tapasztalata, hogy – bár a banki tranzakciók költségei jelentősen átalakultak –, a lakosság továbbra sem siet tömegesen folyószámlát váltani. Akik mégis alternatív folyószámla-megoldást keresnek maguknak, elsősorban az akciós, a díj nélküli, az on-line számlanyitást lehetővé tévő, illetve a különböző feltételek mellett pénzvisszatérítést biztosító termékek iránt érdeklődtek (az összes érdeklődő negyede konkrétan e szempontok valamelyikét jelölte meg). Érdekesség, hogy e termékkör tekintetében havi szinten megfigyelhető a szezonalitás: az érdeklődések közel fele az aktuális banki költségeket feltüntető folyószámla-értesítők kézbesítését követő héten jelentkezik.
 
A hitelkártyák keresését illetően szintén a költségtudatosság dominál. Az e termékkört keresők 10 százaléka az olcsóbb tankolási lehetőséget választaná, 6 százalékukat a pénzvisszatértés lehetősége vonzza elsősorban, de az éves díj nélkül kínált kártyák iránt is 4 százalékos a kereslet.
 
A megtakarítási termékek között a magasabb kamattal járó, hosszú távú lehetőségek vonzzák a legtöbb érdeklődőt. E termékkörben jelentős vonzerővel bírnak a rendszeres megtakarítást lehetővé tévő számlák, illetve a kamatadó nélküli, állami támogatással kiegészített (lakás-takarékpénztári) termékek.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.