BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Itt a javaslat: 100 százalékos kártalanítás lesz a quaestorosoknak

Megkapják a Quaestor károsultjai a befizetett pénzüket 30 millió forintig – erről rendelkezik a Rogán Antal által pénteken késő este benyújtott törvényjavaslat.

A dokumentum alapján a kártalanítás úgy fog történni, hogy a fiktív kötvények után 6 millió forintig kártalanít a Befektető-védelmi Alap (Beva), a maradékot pedig egy külön, a számukra létrehozott alapból kaphatják meg a törvényjavaslat szerint. A Beva által fizetett összeg egy korábbi becslés szerint 80-90 milliárd forint lehet, a maradék több mint 100 milliárdot az új alap fizeti.


Az alapból a valódi kötvények értékét névértéken fizetik majd ki, a fiktívek után is a befizetett összeget kapják a károsultak 30 millió forintig. Az alapból való kártalanítást május 6. és június 5. között kell kérni, a határidő elmulasztása jogvesztő. (A Beva egy évet szokott adni a kérelmek benyújtására.) Ha mindenki jelentkezik, elvileg mindössze 73 károsult nem jut hozzá a teljes eredeti befektetéséhez.

Az alapba a pénzt első körben az állam teszi be, pontosabban a jegybank adhat három hónapra hitelt ehhez, majd állami garanciával 10 évre kötvényt bocsáthatnak ki a fedezethez. A hitelt persze nem az államnak, hanem a Beva-tag befektetési vállalkozásoknak kell visszafizetniük jegyzett tőkéjükkel arányos mértékben. Később persze kaphatnak majd vissza valamit az alapon keresztüla Quaestor-birodalom felszámolása után, akárcsak a Beva és az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA), amelyről azonban egyelőre nem tudni, milyen szerepet szánnak neki a kártalanításban.


Ha a felszámolás után nem jut elég pénz a kártalanítást megelőlegező brókercégek, alapkezelők, letétkezelők, bankok és más Beva-tagok számára, akkor elvileg majd az adójukból vonhatják le az alap számára megelőlegezett összeget. Arról azonban nincs szó, hogy ez hogyan érinti jövőre a pénzügyi intézmények különadóját. A kormány EBRD-vel kötött megállapodása szerint az adóteher csökkenni fog, a nagyjából 150 milliárd forintos éves összegből 90 milliárd forint marad. Ha ebből levonhatják majd a pénzügyi cégek a Quaestor alapba történő befizetést, lehet, hogy ennek csak a töredéke folyik majd be.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.