BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Délután lejtőre került a BUX

Bár szerda kora délután a gyenge kezdést követően a nyugat-európai részvénypiacokon javult a hangulat, az amerikai tőzsdék nyitásakor hirtelen megint az eladók vették a kezükbe az irányítást, így rövid idő alatt nagyot zuhant az irányadó indexek értéke. A magyar tőzsdezárás idején 1,5-2 százalék körüli mértékben gyengültek a vezető indexek. Az olaj a rossz részvénypiaci hangulat ellenére sokáig jól tartotta magát, az előző heti amerikai nyersolajtartalék-adatok közzététele után azonban jelentős csapkodás jellemezte a kereskedést. Az amerikai tartalékok a várt 4,8 millió hordó helyett 7,8 millió hordóval nőttek.

A hazai tőzsde egész jól megúszta a nyugati piacokon fokozódó pesszimizmust, a BUX 7,5 milliárd forintos forgalom mellett 0,7 százalékkal került lejjebb. A budapesti blue chipek kivétel nélkül gyengültek, a mezőny sereghajtója a Richter volt, amely 1,6 százalékot esett. A Mol 0,5, az OTP 0,2, míg a Magyar Telekom 0,3 százalékkal került lejjebb szerdán.

Szerda délután látványosan gyengült a dollár, aminek köszönhetően a dollár-forint kereszt 5 óra körül 282 alatt járt, ez mintegy másfél százalékos csökkenést jelent a kurzusban. Az euró-forint kereszt ugyanakkor a 311-es szint közelében ingadozott.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.