BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egyszer fent, egyszer lent

A nap nyertese: Peugeot

Pénteken a kedvező befektetői környezetben a Peugeot is jól teljesített, a francia autógyártó árfolyama több mint 2 százalékot erősödött. Ebben az is szerepet játszott, hogy a cég korábban erős negyedik negyedéves számokat tett közzé, árbevétele 6 százalékkal növekedett, míg az üzemi eredménye 797 millió euróról 2,7 milliárd euróra emelkedett, a nettó profitsoron pedig 1,2 milliárd euró díszeleg. Ezek után a menedzsment nagyon optimista várakozásokat fogalmazott meg. Az árbevétel idén is tovább növekedhet, amit az érkező új modelleken túl az európai és a kínai értékesítések felpörgetése is támogathat. Jean-Baptiste de Chatillon, a cégcsoport pénzügyi igazgatója elmondta azt is, hogy a tervezett átalakítási folyamatok befejeződtek, és megteremtették a középtávú profitcélok elérésének lehetőségét.


A nap vesztese: Telefónica

A spanyol távközlési vállalat, a Telefónica árbevétele 8,7 százalékkal emelkedett tavaly, ami egyrészt a német és a brazil leányvállalat növekedésének, másrészt spanyolországi működése stabilizálódásának köszönhető. A vállalat profitja viszont a vártnál jóval nagyobb mértékben, 17 százalékkal 11,4 milliárd euróra csökkent, a visszaesést részben a létszámleépítéssel kapcsolatban felmerült 2,9 milliárd eurós egyszeri költség okozta. A menedzsment optimista, idén 4 százalékos árbevétel-növekedésre számítanak, s a következő öt-tíz évben részvényenként 75 euró­cent osztalék kifizetését is fenntarthatónak látják. Az elemzők és a befektetők azonban nem ennyire optimisták, a vártnál nagyobb tavalyi profitesés és a spanyol működéssel kapcsolatos aggodalmak miatt a pénteki gyorsjelentést követően több mint 3 százalékot esett a Telefónica árfolyama.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.