BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mínuszban maradtak a hazai fióktelepek

Több mint 34 milliárd forintos veszteséget hoztak össze tavaly a Magyarországon működő hitelintézeti fióktelepek. A mínusz egyértelműen a devizahiteles elszámolásnak tulajdonítható.

A 2014-esnél 57 százalékkal több, 34,5 milliárd forintos adózott veszteségük volt a Magyarországon működő hitelintézeti fióktelepeknek – derül ki a Magyar Nemzeti Bank friss adataiból. Az összesen tíz aktív piaci szereplő által termelt, igen jelentős mínusz hátterében egyértelműen a devizahiteles elszámolás, illetve forintosítás állhat: a rendkívüli eredmény soron ugyanis a tavalyelőtti nem egészen félmilliárdos veszteség helyett tavaly már 35,3 milliárd forint szerepelt. A működésből eredően ugyanakkor tavaly már pluszban volt a szektor: a 2014-es 13,8 milliárd forintos veszteség után tavaly 4,9 milliárdos nyereség szerepelt a szokásos üzleti tevékenység eredménye soron.

Az eredménytételek között figyelemre méltó, hogy az értékvesztés és kockázati céltartalék változásánál a 2014-es mínusz 35,9 milliárd forint után tavaly már 17,9 milliárdos pluszt mutatott az egyenleg, vagyis – a teljes hitelintézeti szektorhoz hasonlóan – a fióktelepeknél is javul a hitelportfólió minősége. A kamateredménynél gyakorlatilag nem történt változás az egy évvel korábbihoz képest, a nem kamateredmény sor viszont mínuszba fordult, a negatív pénzügyi eredménynek tulajdoníthatóan. A működési költségek ugyanakkor jelentős mértékben emelkedtek a banki fióktelepeknél, ami szintén nem tett jót az eredménynek: a 2015-re kimutatott 71,3 milliárd forint 16 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál.

A fióktelepek szektorának mérete viszont tavaly is jelentős mértékben növekedett: az MNB által kimutatott mérlegfőösszeg 2670,8 milliárd forintot tett ki, amely 13 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál, miközben a hitelintézeti szektor minimális, 0,4 százalékos eszközállomány-növekedést ért el. A hitelállomány szintén nagyjából 13 százalékkal emelkedett a fióktelepeknél: ebben viszont nem jutott szerep a vállalati és a lakossági hiteleknek, hiszen mindkét szegmensben nagyjából 15 százalékos zsugorodást regisztrált az MNB. A lakossági hiteleknél persze a visszaesésben szerepe lehetett az elszámolásnak és a forintosításnak is. A betétekkel egyáltalán nem álltak rosszul tavaly a fióktelepek: decemberben már több mint 1200 milliárdos állományt kezeltek, ez közel negyedévvel nagyobb a 2014. véginél.

Kis szelet a piacon

A fióktelep egy bankcsoport önálló jogi személyiség nélküli, de gazdálkodási önállósággal rendelkező szervezeti egysége, amelynek nem a működése helyszíne szerinti (fogadó országbeli) hatóság, hanem az anyabanki hatóság látja el a prudenciális felügyeletét. Bár

a fiókok rendelkeznek önálló mérleggel és eredménykimutatással, a velük szembeni követelések jogilag nem választhatók el az anyabankkal szembeniektől.

A hitelintézeti fióktelepek súlya Magyarországon viszonylag alacsony a pénzügyi szolgáltatói szektorban: mérlegfőösszegük

a teljes hitelintézeti szektorénak tavaly valamivel több mint 8 százalékát tette ki.

a fiókok rendelkeznek önálló mérleggel és eredménykimutatással, a velük szembeni követelések jogilag nem választhatók el az anyabankkal szembeniektől.

A hitelintézeti fióktelepek súlya Magyarországon viszonylag alacsony a pénzügyi szolgáltatói szektorban: mérlegfőösszegük

a teljes hitelintézeti szektorénak tavaly valamivel több mint 8 százalékát tette ki. -->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.