BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Visszarántják a forintot

Válságálló kezd lenni a forint, ami egyre erősíti a hazai fizetőeszközt, ezt azonban nem nézheti tétlenül a jegybank. Ez a kétféle erőhatás a továbbiakban is meghatározó lehet a forint árfolyamára.

Az az egyik legbiztosabb jele annak, hogy a magyar gazdaság sérülékenysége jelentősen csökkent az elmúlt egy évben, hogy az idén kialakult külföldi piaci turbulencia alig viselte meg a forintot. Ez arra utal, hogy jelentős erők állnak mögötte, amelyek stabilizálják, illetve az erősödés felé tolják. Ilyen a külkereskedelmi, illetve folyó fizetési mérleg masszív többlete, valamint az, hogy a külföldiek sokéves mélypontra eső forintalapú állampapír-állománya miatt egyre kevésbé szűrődnek be hozzánk a külföldi hangulatingadozások hatásai.

Amint tehát enyhül a külföldi piaci vihar, a forintot erősítő tényezők jobban a felszínre törnek, és ez is segített a kilenchavi forintcsúcs kialakulásában. Mindez ráadásul úgy következett be, hogy a fontosabb országkockázati mutatók már régóta oldalaztak, és a forint kockázati prémiuma sem változott. Emellett a hosszabb futamidejű forintalapú állampapírok német feletti felára sem szűkült, hiszen a magyar papírok hozama nem tudott süllyedni. Márpedig ezek süllyedése a Magyar Nemzeti Bank (MNB) jó ideje kommunikált célja azért, hogy ezáltal is lazuljanak a monetáris kondíciók.

A fentiek alapján tehát érthető, hogy az MNB nem örült a forint erősödésének, hiszen az a monetáris kondíciók szigorodását is jelenti, miközben az olajárak mélyrepülése egyébként is lefelé húzza az inflációs pályát. Mindezek miatt könnyen belátható, hogy az MNB kedden miért utalt még egyértelműbben az alapkamat esetleges további csökkentésére, és szerdán miért erősített rá az üzenetekre azzal, hogy még a negatív egynapos betéti ráta alkalmazását sem zárja ki. Az utóbbiból már egyértelműen „értett” a piac: az MNB-nek valóban határozott szándéka a lazítás és a hosszabb futamidejű állampapírhozamok leszorítása. Ezt úgy tudná például elérni, hogy még több banki likviditást terel az ilyen papírok felé, ha pedig valaki ehelyett mégis az egynapos jegybanki betétet választaná, akkor azt a negatív kamat is büntethetné.

Mindezek miatt az előttünk álló hónapokban az várható, hogy a forint továbbra is a kettős erőhatások között hullámzik majd, azaz az erősödés felé mutató tényezőket a jegybanki üzenetek, illetve lépések időről időre igyekeznek majd felülírni.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.