BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egyszer fent, egyszer lent

A nap nyertese: a kínai tőzsde

Felülteljesítő volt a hét első kereskedési napján a kínai tőzsde az ázsiai részvénypiacok között. Miközben a vezető indexek közül a japán Nikkei 225 pontot esett, addig a Shanghai Composite 1,6 százalékos emelkedéssel fejezte be a kereskedést, 3035,6 ponton. A másik vezető kínai index, a Shenzen Composite pedig 2 százalékkal araszolt felfelé, 1952,5 pontig. Kínából friss inflációs adatok érkeztek: a fogyasztói árak márciusban az előzetesen vártnál kisebb ütemben emelkedtek: 2,3 százalék volt a márciusi éves szintű infláció, míg a szakértők 2,5 százalékra számítottak. Az adatnak azért örülhettek a piacok, mert egyelőre semmi jel nem utal arra, hogy szigorítani kellene a monetáris politikán, így a jelenlegi, laza politika még folytatódhat. A kínai piacoknak még így is mínuszos az év: a Shanghai Composite 15 százalékkal került lejjebb idén.


A nap vesztese: MiMedx

Jelentősen gyengültek hétfőn a New York-i tőzsdén a biotechnológiai készítményeket gyártó cég, a MiMedx részvényei, az árfolyam közel 20 százalékot esett a nyitás előtti kereskedésben. A befektetők azt követően kezdték el adni a részvényeket, hogy a vállalat közzétette az idei első negyedévre vonatkozó bevételi számait. Az időszak során a cég forgalma 2015 első negyedévéhez képest ugyan 31 százalékkal, 53,4 millió dollárra emelkedett, de így is alulmúlta a menedzsment korábban adott előrejelzéseit és az elemzői várakozásokat. Mindez azért is jelentős, mert a cég sorozatban 17 negyedéve tudta hozni az előzetesen megfogalmazott bevételi előrejelzéseket. Az idei első negyedéves árbevétel mintegy 2 millió dollárral maradt el a társaság célkitűzésétől, és mintegy 4 millió dollárral a The Street által készített elemzői konszenzustól.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.