BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egyszer fent, egyszer lent

A nap nyertese: Anglo American

A nyersanyagszektor az egyik legjobb teljesítményt mutató iparág volt az európai tőzsdéken kedden, részben a fémek világpiaci árának emelkedése, részben a dollár gyengülése következtében. Az Anglo American részvényei még a szektorból is kiemelkednek, több mint 5 százalékkal drágultak a papírjai a londoni tőzsdén. A társaság többségi tulajdonában lévő De Beers nevű gyémántkitermelő cég közlése szerint már a harmadik egymást követő hónapban emelkednek a nyersgyémánt értékesítéséből származó bevételei. Tavaly a cég azon dolgozott, hogy leépítse a felhalmozódó készleteket, ami nyomást gyakorolt a gyémánt árára, eközben pedig kitermelését is csökkentette. Az április végén zárult egy hónapban 660 millió dollárra tett szert a nyersgyémánt értékesítéséből, míg az előző időszakban 617 millió dollárnyit, egy hónappal korábban pedig

545 millió dollárnyit értékesített.


A nap vesztesei: európai divatcégek

Jelentős eladói nyomás alá kerültek a keddi kereskedésben az európai luxusipari cégek részvényei, a legnagyobb esést a francia divatipari konglomerátum, a LVMH Moet Hennessy Louis Vuitton szenvedte el, melynek árfolyama 4 százalékot gyengült. A vállalat azzal ábrándította ki a befektetőket, hogy az idei első negyedévre vonatkozóan közzétett bevételi számai elmaradtak a várakozásoktól. A divat és bőráru részlegnél – mely a Dior és a Louis Vuitton márkákat is tartalmazza és a csoport legnagyobb bevételtermelő egysége – az összehasonlítható alapon számolt árbevétel lényegében stagnál a negyedév során, míg a piac 2-3 százalékos növekedésre számított. Az üzletág a megelőző két negyedévben 3 százalék körüli forgalomnövekedést ért el. A csoport teljes forgalma a negyedévben 8,62 milliárd euró volt, ami elmaradt a Thomson Reuters 8,72 milliárd eurós konszenzusától.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.