BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jobb eredményt vár idén az FHB

Tegnap tartotta éves rendes közgyűlését az FHB Jelzálogbank. Az esemény meglepetések nélkül zajlott le, a részvényesek minden napirendi pontot megszavaztak. Elfogadták a tavalyi évről szóló beszámolókat, ezek szerint a tavalyi évet veszteséggel zárta az FHB, az idén viszont már pozitív eredményt szeretnének elérni – erről Oláh Márton vezérigazgató-helyettes beszélt.

Az igazgatóság új taggal bővült. Szabó László Leventét, a TakarékBank vezérigazgatóját is beválasztották az FHB igazgatóságába. A felügyelőbizottságba megválasztották Sebestyén Istvánt, és újraválasztották Szabó Miklóst.

A cég tavalyi eredményeit Spéder Zoltán elnök ismertette. Az elnök szerint eseménydús, de összességében véve eredményes évet zárt tavaly a hitelintézet. Sikeresen végrehajtották az elszámolást és a forintosítást, a kilátások pedig egyre jobbak. Az FHB az elsők között indította el a családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK) igénybevételének lehetőségét, és a piaci részesedésük nagyobb a társaság piaci súlyánál. A lakossági folyósítás 20 milliárd, a vállalati 44 milliárd forintnyi volt tavaly. A megtakarítások volumene is bővült, az összes nem konszolidált állomány az év végére meghaladta a 800 milliárd forintot.

Oláh Márton a kilátásokról szólva azt mondta: az idén 27 milliárd forintnyi lakossági hitel kihelyezése a cél, a vállalati hitelkihelyezéseknél 15 százalékos bővülést várnak. Összesen 4 százalékkal nőhet az idén így a bank hitelállománya. A nem teljesítő hitelek aránya tavaly 20,2 százalékról 14,7 százalékosra csökkent, azon dolgoznak, hogy az idén még tovább mérséklődjön ez az arány.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.