BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Médiacéget alapított a volt Buda-Cash-érdekeltség

Névértéken 20 millió eurós, 3 éves futamidejű kötvényeket értékesített zárt körben az Opimus Press Zrt., melyet március közepén alapított – 20 millió forintos jegyzett tőkével – a Budapesti Értéktőzsdén szereplő Opimus Group Nyrt. Utóbbi éveken át a tavaly február végén bebukott Buda-Cash érdekeltségében állt. A brókerház egykori vezetői által tulajdonolt CZ-Fém Fémfeldolgozó Kft. és a Hidashát 51 Mezőgazdasági és Vagyonkezelő Kft. egyaránt tavaly vált meg – májusban és júliusban –19,63, illetve 5,75 százalékos Opimus-részesedésétől. A piacon pedig azt beszélik, hogy a tavaly decemberben a semmiből felbukkant két új Opimus-tulajdonos, a Cariati Holding (24,54 százalék) és a TAC Investment Ltd. (15,86 százalék) mögött is a volt buda-cashesek reinkarnálódtak. A Vs.hu szerint a Cariati egy kajmán-szigeteki offshore cég, a TAC pedig nigériai bejegyzésű. Csak a harmadik nagyobb, 7,11 százalékos Opimus-tulajdonos kiléte ismert, az a szekszárdi illetőségű Status Capital Befektetési Zrt., melynek részvényei fele-fele részben oszlanak meg a szintén szekszárdi Reputo Tanácsadó és Szolgáltató Kft., valamint Szegedi Sándor Béla és felesége között.

Médiacégét az Opimus – közleménye szerint – arra alapította, hogy kommunikációs tevékenységét koordinálja és a tömegkommunikációs fórumokkal való kapcsolatot fejlessze. Azt az Opimus elnök-vezérigazgatója, Hudek Csaba üzleti titokra hivatkozva nem mondta meg, ki jegyezte le a kötvényeket. Pedig azok 6,2 milliárd forint összértéke jelentősnek tűnik ahhoz képest, hogy az anyacég Opimus konszolidált saját tőkéje 2015 végén közel 8,3 milliárdnyit tett ki, szemben az egy évvel korábbi, 11,3 milliárddal.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.