BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tízből csak négyen kötnek

Tavaly 11 milliárd forint közeli díjbevétellel zárt az utasbiztosítási piac – közölte a Netrisk.hu alkuszportál. A néhány százalékos növekedés azonban nem annak köszönhető, hogy nőtt a penetráció, egyszerűen csak többet utaztunk külföldre. Továbbra is alacsony, 40 százalék körül alakul azoknak az aránya, akik utasbiztosítással indulnak az országhatáron túlra. Ezt az arányt a biztosítók egyedi termékekkel igyekeznek növelni, idén például már megjelent a futball Európa-bajnokságra szóló és az olimpiai biztosítás is a kínálatban.

A KSH legfrissebb adatai szerint tavaly a magyar állampolgárok összesen 6,4 millió utazás során mintegy 40 millió napot töltöttek többnapos út keretében külföldön, ami 8 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi értéket. Az utasbiztosítási bevételek éves növekedése némileg el is maradt ettől. A Netrisk.hu statisztikái szerint a korábbi évekhez hasonlóan az utasbiztosítások 44 százalékát a nyári hónapokban kötötték. A többi hónapban körülbelül a biztosítások hat százalékát kötik, ettől januárban és februárban van némi eltérés, amikor a síturizmus miatt 1-2 százalékponttal megugrik az utasbiztosítások aránya. A legkevesebb biztosítást novemberben kötik.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.