BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tovább csökken jövőre a bankadó

Nyereségesek lesznek az idén a bankok, jövőre pedig tovább csökkennek a terheik – közölte Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az amúgy meglepetésektől mentes OTP-közgyűlésen.

Meglepetésvendéggel indult az OTP idei rendes közgyűlése. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter is fellépett a pénteki eseményen, és szólt a napokon belül benyújtandó jövő évi költségvetés tervéről, valamint a hazai bankok jövőjéről is. A jövő évi költségvetéssel kapcsolatban négy fontos irányt emelt ki. Az első, hogy a büdzsének továbbra is az adósságcsökkentés pályáján kell maradnia, ezért nullaszázalékos hiánnyal számolnak az állam működési területén. A második pont a bérfelzárkóztatás a közszférában. Emellett adócsökkentések is lesznek, a sertéshús után a tej, a tojás és a baromfihús áfáját is 5 százalékosra, az éttermi és internetszolgáltatásokét pedig 18 százalékosra mérséklik. Emellett a beruházások támogatását is kiemelten kezeli a kormány, itt Varga első helyen az otthonteremtési kedvezményeket említette, amelyekre jövőre 100 milliárd forinttal szánnak többet.

A bankszektor is hozzájárulhat a gazdasági növekedéshez – mondta a miniszter. Az idén a bankok többsége nyereséget vár, a belső keresletet pedig a hitelezés élénkítése is növelheti. A tavaly februárban az EBRD-vel kötött megállapodást a kormány eddig betartotta, bár Varga szerint nem lett volna szankciója annak sem, ha nem így tesznek. Ennek keretében vállalták, hogy csökkentik a bankadót, és a beterjesztett költségvetésben közel 20 milliárddal kisebb tétel szerepel 2017-re, mint az idénre. Azt remélik, a hitelezési aktivitás ettől nőni fog.

Azt is vállalta a kormány, hogy a tulajdonában lévő bankrészesedéseket három éven belül értékesíti. Az OTP-s pakettet már eladták, az MKB-s részesedés értékesítése hamarosan lezárulhat, és Varga abban is bízik, hogy a Budapest Bank (BB) is gazdára talál az év végéig. A vevőről még semmit sem lehet tudni. Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója a közgyűlés után elmondta: jó banknak tartja a BB-t, de kicsi esélyt lát arra, hogy a versenyhivatal megengedné az OTP-nek a felvásárlását. Más országokban viszont keresik az akvizíciós lehetőségeket. Ami viszont már szinte biztosra vehető, hogy az állam még az első félév végéig 15 százalékos részesedést fog vásárolni az Erstében, az ármeghatározáson már túl is vannak. A készpénzforgalom visszaszorítása is a jövő évi célok között van. A tranzakciós illeték csökkentésén is elgondolkoznak, előbb azonban olyan intézkedések bevezetését tervezik, amelyek vonzóbbá teszik az emberek számára az elektronikus bankolást.

Magán a közgyűlésen különösebb meglepetés nem történt. A tervezettnek megfelelően a 2015-ös eredményből 46,7 milliárd forintot adnak ki osztalékként, ez a saját részvényekre jutó osztalék szétosztása után 167 forintot jelent részvényenként.

Tisztújítás

Az OTP igazgatóságában tisztújítás volt: Csányi Sándor elnök-vezérigazgatót elsöprő többséggel választották újra, további öt évre. Az új igazgatóság tagjai Csányi mellett Baumstark Mihály, Bíró Tibor, Erdei Tamás, Gresa István, Kovács Antal, Pongrácz Antal, Utassy László, Vörös József és Wolf László lettek.


Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.