BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egyszer fent, egyszer lent

A nap nyertese: Party City

Nyolc százalékot emelkedett csütörtökön a nyitás előtti kereskedésben a Party City árfolyama, miután közzétette első negyedéves eredményeit. A partikellékeket értékesítő kiskereskedelmi cég, amely Észak-Amerikában összesen 900 üzletet működtet, 454 millió dolláros bevételt könyvelt el a január–márciusi időszakban. Ez 0,9 százalékos csökkenésnek felel meg az előző év azonos időszakához képest, és elmarad az elemzői várakozásoktól is. Az összehasonlítható alapon számolt bevételek 1,5 százalékkal nőttek csak, miután a húsvét idén a második negyedévre tolódott. Viszont az eredményesség javult, az egyszeri tételek hatásaitól tisztítva részvényenként 4 centes profitja volt a vállalatnak, szemben az egy évvel ezelőtti 3 centes veszteséggel. Ez viszont kellemes meglepetést okozott, hiszen az elemzők a konszenzus alapján 3 centes profitot vártak.


A nap vesztese: Kohl’s

Eladói nyomás alá kerültek a csütörtöki kereskedésben az amerikai diszkontáruházlánc, a Kohl’s részvényei, a papírok 7 százalékot estek a nyitás előtt a New York-i tőzsdén. A befektetőket kiábrándította, hogy a társaság az idei első negyedévére meglepetésre árbevételének visszaeséséről számolt be. A január–március közti időszakban a Kohl’s 3,97 milliárd dollár árbevételt ért el, 4 százalékkal kevesebbet, mint a megelőző év hasonló időszakában. Az egy részvényre jutó adózott eredmény pedig 31 cent lett, ez kevesebb mint fele a bázisidőszakban megtermelt eredménynek. Mindkét soron sikerült alulteljesíteni az elemzői várakozásokat. A legalább egy éve nyitva tartó üzletek forgalma 3,9 százalékkal csökkent, ami szintén csalódást okozott, az elemzők ugyanis 0,2 százalékos növekedést jósoltak. A menedzsment mindezek mellett is megerősítette az idei évre vonatkozó várakozásait.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.