BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egyszer fent, egyszer lent

A nap nyertese: Technip

Fúziós hírekre emelkedett az amerikai tőzsdén csütörtökön, a nyitás előtti kereskedésben az FMC Technologies és a Technip árfolyama, a két részvény 4 százalékkal, illetve 10 százalékkal került feljebb. A két olajipari cég bejelentette, hogy egyesülnek, a részvénycserével megvalósuló tranzakció értéke eléri a 13 milliárd dollárt. A fúzióval létrejövő vállalat a TechnipFMC nevet kapja majd. A 2015-ös adatok alapján a két társaság együttes bevétele 20 milliárd dollár lenne, azaz magasabb, mint a Baker Hughesé, és felvenné a versenyt a világ két legnagyobb olajipari szolgáltató cégével, a Halliburtonnel és a Schlumbergerrel. A várakozások szerint a tranzakció 2017 elején zárul le. Az egész szektort megviselte az olajár két éve tartó mélyrepülése. Fő ügyfeleik, az olajkitermelő cégek ugyanis visszafogták a költekezésüket.


A nap vesztese: a kőolaj

Jelentős esésbe kapcsolt a csütörtöki kereskedésben az olaj árfolyama, az amerikai típusú WTI júniusi határidős ára közel

2 százalékot csökkent, ezzel 47 dollár közelébe került. Mindez azonban így is csak kisebb korrekciót jelent, hiszen az utóbbi néhány napban több mint 10 százalékot emelkedett az árfolyam. A korábbi nagy lendületet az adta, hogy a világ több olajtermelő régiójában is visszaesett a kitermelés, Amerika és Nigéria mellett Kanadában volt jelentős csökkenés a felhozatalban. Az olaj most látott esésében nagy szerepet játszhat, hogy az amerikai dollár a Fed tegnap megjelent jegyzőkönyvét követően erősödni kezdett, a jegybank ugyanis arra utalt, hogy a vártnál korábban jöhet a következő kamatemelés. A befektetőket mindemellett az is elbizonytalaníthatta, hogy a múlt héten a várakozásokkal szemben emelkedtek az amerikai olajtartalékok.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.