BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jelentősen erősödtek tavaly a takarékok

Aktívabb üzleti tevékenységének és szigorú költséggazdálkodásának köszönhetően a szövetkezeti hitelintézeti integráció eredménye tavaly jóval magasabb lett az egy évvel korábbinál – közölte a Takarékbank. Az informatikai fejlesztéseknek köszönhetően 2015 februárjától már minden takaréknál, összesen 1118 fiókban elérhetők az állampapírok és a befektetési jegyek, ezzel Magyarország legnagyobb értékpapír-forgalmazói hálózata jött létre. Az integráció tagjai által vezetett értékpapírszámlák száma megháromszorozódott, a lakosságnak és a vállalkozóknak értékesített befektetési jegyek állománya piaci értéken több mint 25 milliárd, míg az állampapír-állomány névértéken több mint 130 milliárd forinttal bővült.

A takarékok az új hitelek folyósításában növelni tudták piaci részesedésüket. A lakosságnak közel 50 százalékkal több hitelt nyújtottak 2015-ben, mint egy évvel korábban. Ez azzal magyarázható, hogy a szövetkezeti hitelintézeti szektor aktívan vett részt a devizahitelek kiváltásában, amelyben a takarékok piaci részesedése meghaladta a 30 százalékot.

A szövetkezeti hitelintézetek és a Takarékbank több mint 170 milliárd forintnyi új hitelt folyósítottak a magyarországi kis- és középvállalkozóknak 2015-ben. Egyrészt azért, mert tavaly több hitelterméket kínáltak, másrészt azért, mert aktívabban vettek részt a Magyar Nemzeti Bank növekedési hitelprogramjában. A szektor 2015-ben megtartotta piacvezető helyét a befogadott hiteligénylések és az átadott Széchenyi-kártyák darabszámának tekintetében.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.