BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egyszer fent, egyszer lent

A nap nyertese: japán jen

A brit népszavazás óta nem erősödött egy nap alatt akkorát a japán jen, mint kedden, a dollárral szemben 104 körül zajlott a kereskedés, ami 1,4 százalékos felértékelődést jelent. A devizáknak hagyományosan jót tesz, ha az adott ország gazdasága jól teljesít, vagy legalábbis erre utaló jelek vannak, Japán esetében viszont a piaci szereplők egyre pesszimistábbak azzal kapcsolatban, hogy a kormánynak és a jegybanknak sikerül élénkíteni a gazdaságot és erősíteni az inflációt. A formálódó új gazdaságélénkítő csomagról kedden újabb információk szivárogtak ki, a legfrissebb hírek szerint a japán kormány 6 ezer milliárd jent (57 milliárd dollárt) fordít közvetlenül kiadásokra, ami a korábbi becslések duplája. Ez viszont évek alatt valósul csak meg, ami azt jelenti, hogy a kezdeti hatások visszafogottabbak lehetnek, mint ahogy azt sokan gondolják.


A nap vesztese: Mobileye

Az automatizálási szoftvereket fejlesztő és önvezető projektekben részt vevő Mobileye részvényei meglehetősen volatilis kereskedés közepette kerültek erőteljes eladói nyomás alá a keddi kereskedésben. A papírok kezdetben 5 százalék feletti pluszban jártak a nyitás előtti amerikai kereskedésben, majd hirtelen 16 százalékos mínuszba kerültek. A friss hír az volt, hogy a társaság közzétette az idei második negyedévre vonatkozó eredményeit; melyek felülmúlták a várakozásokat. A nettó eredmény 26,9 millió dollár lett, ami egy részvényre vetítve 11 centet jelent, szemben az egy évvel korábbi hasonló időszakban elért 15,3 millió dolláros, részvényenként

6 centes eredménnyel. A tisztított profit 17 cent lett részvényenként, szemben az elemzői várakozások 15 centes átlagával. A 83,5 millió dolláros árbevétel is meghaladta az elemzői várakozásokat.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.