BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egyszer fent, egyszer lent

A nap nyertese: G4S

Közel 15 százalékot emelkedett a londoni tőzsdén a biztonságtechnikai cég, a G4S árfolyama azt követően, hogy közzétette féléves eredményeit. A vállalat bevétele 5 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest, az EBITDA szintjén pedig 8,2 százalékos profitnövekedésről számolt be a társaság. Ez megfelelt az elemzői várakozásoknak: 185–205 millió font közötti nyereséget vártak a piacok, ehhez képest 199 millió font profitot könyvelt el a G4S. A kedvező fogadtatás oka elsősorban az volt, hogy a menedzsment közölte: jól halad a reorganizációs tervek kivitelezésével. Az elemzők attól tartottak, hogy a Brexit rosszul érinti majd a céget, hiszen a vállalat bevételeinek ötödét adja a brit piac. De a befektetőket megnyugtatta, hogy a cég fenntartja osztalékát, ami azt jelzi, hogy a menedzsment bízik a cég kilátásaiban.


A nap vesztese: Michael Kors Holdings

Jelentős esést produkáltak a szerdai kereskedésben az amerikai divatipari vállalat, a Michael Kors Holdings részvényei, a papírok több mint 5 százalékot estek a nyitás előtti kereskedésben. Mindez annak ellenére történt, hogy a társaság az első pénzügyi negyedévére vonatkozóan kedvező eredményekről számolt be. A július 2-án záruló negyedévben az egy részvényre jutó eredmény 83 cent volt, az egyszeri tételek nélkül pedig 88 cent. Mindez felülmúlta az elemzői várakozásokat, a FactSet konszenzusában 74 centes tisztított egy részvényre jutó eredmény szerepelt. A 957 millió dolláros negyedéves árbevétel szintén felülmúlta az elemzői előrejelzéseket. A menedzsment ugyanakkor a folyó negyedévre kedvezőtlen forgalmi várakozásokat adott, eszerint a bevételek 1,07–1,085 milliárd dollár között lehetnek, a jelenlegi piaci konszenzus viszont 1,11 milliárd dollár.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.