BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egyszer fent, egyszer lent

A nap nyertese: EDAG Engineering

Közel 5 százalékot emelkedett a német tőzsdén a főként járművek és járműipari megoldások fejlesztésével foglalkozó mérnöki cég, az EDAG Engineering részvényeinek árfolyama szerdán. A vállalat féléves mérlegéből ugyanis kiderült, hogy a június végén zárult időszakban a társaság árbevétele 362 millió euróra növekedett az egy évvel ezelőtti 350 millió euróról. A cég működési eredménye ugyan 12 millió euró­val, 22,5 millió euróra csökkent, viszont a befektetők több dolognak is örülhettek. A cég megerősítette a 2016-ra vonatkozó prognózisát, miszerint az egyszeri tételek hatásait kiszűrve a profitmarzs a jelenlegi 6 százalékról 8 százalékra növekedhet. Hozzátették, hogy jók a vállalat növekedési kilátásai is, folytatják agresszív növekedési stratégiájukat, ennek jegyében pedig folyamatosan keresik a terjeszkedési lehetőségeket.


A nap vesztese: Express

Az amerikai ruházati kiskereskedelmi lánc, az Express részvényeinek árfolyama több mint 20 százalékot esett a nyitás előtti kereskedésben. A befektetőket kiábrándították a társaság negyedéves eredményei: a júliussal végződő három hónap során 13 centes egy részvényre jutó eredményt értek el, 504,8 millió dolláros árbevétel mellett. Utóbbi az előző év azonos időszakához képest 8 százalékos csökkenést jelent, miközben az elemzők csupán 4 százalékos visszaesésre számítottak. A menedzsment emellett rontotta a folyó negyedévre vonatkozó előrejelzéseit is, így az egy részvényre jutó eredmény 9 és 15 cent között alakulhat, miközben az elemzők 32 centre számítanak. A legalább egy éve nyitva tartó Express üzletek forgalmánál pedig tíz százalékhoz közeli csökkenésre számít a vállalat vezetése.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.