BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Fordulat a lakossági hiteleknél

Nettó hitelfelvevővé vált a lakosság az első fél év végére. A lakáshitelek piaca mellett a fogyasztási hiteleké is felpörgött

Hét év után a háztartások ismét elindultak az eladósodás útján. Néhány millió forinttal már májusban is több hitelt vettek fel, mint amennyit törlesztettek, júniusra azonban végképp nettó hitelfelvevővé váltak, hiszen a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint a háztartások hitelfelvétele 5,3 milliárd forinttal haladta meg a törlesztések volumenét, az első fél év végén így a lakosságnak 5768 milliárd forintnyi tartozása volt. Hosszú idő után a lakáshitelek mennyisége is a tranzakcióknak, nem pedig az árfolyamváltozásnak köszönhetően nőtt, s megközelíti a 3 ezer milliárdot.

A lakáshitelek az egész első fél évben jól fogytak: csaknem 230 milliárd forintnyi kölcsönt folyósítottak a hitelintézetek, ez 56 százalékkal több, mint 2015 első felében. A havonkénti folyósítás 40 milliárd forint fölött stabilizálódott, és ha ez így megy tovább, akkor az új lakáshitelek volumene valóban elérheti az idén az 500 milliárd forintot. Júniusban az ilyen kölcsönök szerződéses összege már 48,4 milliárd forint volt, ennél több lakáshitelt utoljára 2012 januárjában – nagyrészt a kedvezményes árfolyamú végtörlesztéshez kapcsolódóan – igényeltek.

A lakáshitelek egyre olcsóbbak. Júniusban egy átlagos kölcsön kamata már csupán 4,94 százalékos volt, az egyévesnél rövidebb kamatperiódusú hiteleké pedig 4 százalék alatt van. A THM az új hiteleknél már csak 5,3 százalékos. Az igénylők több mint fele a kiszámíthatóbb, hosszabb kamatperiódusú kölcsönt választja, hiába alacsonyabb a rövid kamatperiódusú hitelek törlesztője.

A fogyasztási hitelek iránt is megélénkült a kereslet. A háztartások ezekből az idén az első fél évben több mint 150 milliárd forintnyit igényeltek, ami 56 százalékos növekedés 2015-höz képest. Júniusban a fogyasztási hitelek szerződéses összege megközelítette a 30 milliárd forintot, ez rekordösszeg a végtörlesztés óta. E hiteleknek is egyre alacsonyabb a kamatuk, már a 13,3 százalékot sem éri el, változó kamatperiódusnál pedig csupán 11,5 százalékos. A viszonylag drága folyószámla- és kártyahitelek továbbra sem mennek. Előbbiek állománya 396 milliárd volt június végén, vagyis 2010 után ismét 400 milliárd alatt stabilizálódik. A kamatozó hitelkártya-tartozások mennyisége 114,6 milliárdra csökkent. A folyószámlahitelek átlagos kamata még mindig 20, hitelkártyáké pedig 30 százalék fölötti.

Az euróbetét többet fizet a forintnál

A háztartásoknak az első fél év végén 6991 milliárd forintjuk volt bankbetétben, ebből alig 3 ezer milliárd forint volt lekötve, a többi csak parkolt a folyószámlákon. A látra szóló betétek kamata már minimális, csupán 0,22 százalékos, de a lekötésekre is mindössze 0,6 százalékos átlagos kamatot fizetnek a bankok. Érdekesség, hogy az eurós betétekre júniusban többet fizettek a bankok, mint a forintosokra. Egy átlagos lekötésre 0,8 százalékot adtak. A háztartások egyébként valamivel több mint 500 milliárd forintot tartanak lekötött devizabetétekben.


Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.