BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egyszer fent, egyszer lent

A nap nyertese: Shell

A Shell olajvállalat kedden tette közzé harmadik negyedéves mérlegét, mellyel pozitív meglepetést okozott a piacnak. A BG Group felvásárlása nagy lendületet adott az olajkitermelésüknek, s ez ellensúlyozta az olaj árának csökkenését. A társaság egyszeri tételektől tisztított profitja 2,79 milliárd dollár volt, 17 százalékkal magasabb az egy évvel korábbi azonos időszakinál. A Bloomberg elemzői konszenzusában 1,79 milliárd dolláros profit szerepelt, vagyis a harmadik negyedéves eredmény jóval magasabb lett. Ugyanakkor a jó hírek ellenére az olajvállalat menedzsmentje továbbra is aggódik az alacsony olajárak miatt. A gyorsjelentésre 3,5 százalékot emelkedett a társaság részvényeinek árfolyama a brit tőzsdén.


A nap vesztese: Pfizer

A Pfizer kedden jelentette be, hogy egy részvényre jutó év végi profitcéljának felső becslését 5 centtel lefelé módosítja, így 2,43 és 2,38 dollár között alakulhat az EPS. A vállalat bevétele 52 és 53 milliárd dollár között lehet, az előrejelzés alsó határát egymilliárd dollárral növelték. A társaság közölte, hogy leállította egyik koleszteringyógyszere fejlesztését, amely nem hozta a tőle elvárt eredményeket. A tervek szerint a negyedik negyedévben részvényenként 4 centes leírásra kényszerülnek majd emiatt. Kevés a jó hír a vállalat portáján, szeptemberben például hosszú idő után úgy döntöttek, hogy nem választják ketté a céget, pedig ennek előkészítésére 600 millió dollárt költöttek. A bejelentés hatására 0,5 százalékot esett a Pfizer.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.