BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egyszer fent, egyszer lent

A nap nyertese: Mediaset

Több mint 20 százalékot emelkedett a keddi kereskedésben az olasz tőzsdén Silvio Berlusconi cégének, a Mediasetnek az árfolyama azt követően, hogy esetleges ellenséges felvásárlásáról kezdődtek spekulációk. A francia szektortárs, a Vivendi bejelentette, hogy 3 százalékos részesedést vett az olasz médiacégben, amit 20 százalékra tervez növelni a közeljövőben. A Vivendinek már most is van olaszországi érdekeltsége, a Telecom Italiában 24 százalékos tulajdonrésszel rendelkezik. A bevásárlással a Vivendi célja a dél-európai terjeszkedés. A Mediaset és a Vivendi között folyamatban van egy peres ügy, miután a Vivendi kihátrált egy megállapodásból. Van, aki szerint ez egy ellenséges felvásárlási stratégia része, a Vivendi ugyanis szándékosan le akarta nyomni a Mediaset árfolyamát, hogy olcsóbb legyen az akvizíció.


A nap vesztese: Proteon Therapeutics

Kedden 70 százalékos zuhanással indította a kereskedést az amerikai tőzsdén a Proteon Therapeutics árfolyama, amivel új történelmi mélypontra esett a részvény. Három dollár alatt járt az árfolyam, ezzel jóval az előző, 2016 júniusában látott 4,9 dolláros minimum alá esett a papír. A biotechnológiai cég bejelentette, hogy elbukott egy készítménye a harmadik fázisban járó teszteken. A gyógyszert krónikus vesebetegségre fejlesztette a vállalat. A menedzsment közben azzal nyugtatta a befektetőket, hogy a hatóanyaggal kezeltek mutattak némi javulást a placebót kapó alanyokhoz képest. A Proteon Therapeutics 2014-ben ment tőzsdére, akkor még 10 dollár volt a kibocsátási árfolyam. Csak idén 36 százalékot zuhantak a részvények a keddi bejelentést megelőzően. A biotechnológiai szektornak egyébként sem ment jól: a szektorindex 20 százalék feletti esést szenvedett el év eleje óta.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.