BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jó hangulatban telt a hét a pesti börzén

Csökkenő fogalomban nőtt a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX pénteken 37 941,82 ponton állt, az előző heti záró értékénél 651,17 ponttal, 1,75 százalékkal magasabban.

A héten a részvénypiac forgalma 43,7 milliárd forint volt, az előző heti 67,6 milliárd forint után, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek. Az Equilor Befektetési Zrt. MTI-hez pénteken eljuttatott tőzsdei elemzése szerint a hét alapvetően jó hangulatú volt a BÉT-en, miközben a fontosabb nemzetközi részvényindexek új történelmi csúcsokra emelkedtek.

A belföldi vezető részvények közül az OTP jól szerepelt, a vállalattal kapcsolatban több fontos hír is érkezett. A múlt hét végén Csányi Sándor interjút adott a Bloomberg hírügynökségnek, amelyben elmondta, hogy a következő két évben belül öt bank akvizícióját tervezi a cégcsoport, és a jelenlegi 45 százalékról 70 százalékra szeretnék emelni a külföldről érkező bevétel arányát. Csütörtökön Bukarestben pedig arról nyilatkozott az elnök-vezérigazgató, hogy Romániában 7-8 százalékos piaci részesedést kíván elérni az OTP csoport, a jelenlegi 4 százalék alattival szemben. Az ambiciózus terveket kedvezően fogadta a piac, így a bankpapír árfolyama ismét a 10 000 forintos szint fölé került.

A Richter bejelentését is kedvezően fogadták a befektetők, miszerint Orbán Gábor lesz a vállalat új vezérigazgatója, Bogsch Erik pedig az igazgatóság elnökeként folytatja a munkát a vállalatnál. A gyógyszergyártó árfolyamára pozitív hatással volt a rubel árfolyamának erősödése is, mivel a bevétel egy része az orosz devizában keletkezik.

A Magyar Telekommal, és a Mollal kapcsolatban nem érkeztek lényeges hírek, mindkét részvény árfolyama sávozó mozgást végzett, és ez várhatón folytatódik a következő napokban is.

A következő héten elsősorban a nemzetközi befektetői hangulat befolyásolhatja majd a hazai részvénypiac mozgását, mivel a naptárban nincs piacmozgató esemény, a keddi inflációs adatok inkább csak a forint árfolyamára gyakorolhatnak majd hatást – írja az Equilor elemzésében.

A BÉT-en a blue chip részvények közül a héten egyedül a magyar olajpapír, Mol árfolyama gyengült 1,27 százalékkal, a hét utolsó kereskedési napján 2962 forinton zárta a kereskedést, a részvény heti forgalma mintegy 9,2 milliárd forintot volt.

A Magyar Telekom részvényei 2 forinttal drágultak, 482 forinton zárták a hetet, 0,43 százalékos emelkedéssel, 1,29 milliárd forintos forgalomban. Az OTP árfolyama egy hét alatt 4,14 százalékkal erősödött, a hét utolsó napján 10 305 forinton zárta a kereskedést, heti forgalma meghaladta a 21,4 milliárd forintot. A Richter árfolyama 2,67 százalékkal emelkedett egy hét alatt, pénteken 6725 forinton zárt, heti forgalma pedig meghaladta a 5,5 milliárd forintot.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 3059,55 ponton zárt pénteken, 42,43 ponttal, 1,41 százalékkal emelkedett az előző héthez képest.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.