BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egyelőre nem kell aggódniuk az OTP és a Richter részvényeseinek

Közvetlen tőzsdei hatást nem érezni a piacon a politikai feszültségek miatt. A szankciók szigorítása viszont lépésre késztetné a befektetőket.

Egyelőre nincs árfolyamhatása a Szkripal-botrány kapcsán kiutasított orosz diplomaták ügyének, de a befektetői összetétel fontos jelzéseket adhat a moszkvai tőzsdéről. A 2014-es szankciók bevezetése után voltak olyan, főleg amerikai befektetési alapok, amelyek a politikai okok miatt megváltozott szabályzatuk előírásai szerint eladták orosz eszközeiket, mert csökkenteniük kellett a kitettségüket.

Ez különösen érzékenyen érintette a hatalomhoz szorosan kötődő, konkrétan megnevezett oligarchák társaságait. „Most még nincsenek ilyen jelek, de egy ilyen diplomáciai botrányban felmerülhetnek konkrét nevek is.

A Szkripal-botrány után az MTS távközlési cég árfolyama több mint 5 százalékot esett
Forrás: Shutterstock

Ezért, bár fundamentálisan nem változott az orosz cégek helyzete, de érdemes folyamatosan figyelni a fejleményeket” – mondta Naffa Helena, az Aegon Alapkezelő szenior részvényelemzője, aki szerint a mostani hírek hangulatindikátornak tekinthetők.

„Amíg nem érkezik konkrét hír a szankciók szigorításáról, addig az Oroszországban működő, más tőzsdéken jegyzett cégeknek sem kell piaci visszaeséstől tartaniuk. Ebbe a körbe tartozik a magyar OTP és a Richter is. Utóbbinak oroszországi üzeme is van, így részben helyi termékekkel láthatja el a piacot, ha a szankciókat a gyógyszerekre is kiterjesztenék. Erre az esetre az előzetes készletezés is megoldást jelenthet a társaságnak. A Donald Trump amerikai elnök által tervezett védővámok a nyersanyagszektor cégeit érintik majd, de ezt az eladói nyomást sem lehet még érezni. Az első jeleket az olyan, Egyesült Államokban jegyzett orosz érdekeltségű papírokon lehet lemérni, mint például a hazai piacán első keresőmotor, a Yandex” – tette hozzá Naffa Helena.

A Yandex árfolyama New Yorkban 3 százalékkal csökkent az elmúlt héten.

A moszkvai IMOEX (MICEX) mutató az elmúlt egy héten, amikor felerősödött a Szkripal-botrány, átlagosan mozgott a világ tőzsdéihez képest, és 1,2 százalékkal esett, miközben a vezető amerikai mutatók 2, az európaiak pedig 0,5-2,5 százalékkal estek.

A legrosszabbul teljesítő orosz papír a korábban sokat emelkedő Polyus Gold aranybánya volt 5,4 százalékos zuhanással. Az MTS távközlési társaság 5,3 százalékkal csökkent, de ezt egy olyan gyorsjelentés okozta, amely gyengülő bevételekről és növekvő beruházási költségekről számolt be.

Szakértők szerint abból sem lehet messzemenő következtetést levonni, hogy ez alatt az idő alatt az M.video elektronikai kiskereskedelmi lánc 8,2, a Sberbank pedig 5,5 százalékkal ralizott.

További részletek a Világgazdaság szerdai számában olvashatók.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.