BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Erősödéssel zárt csütörtökön a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 358,80 pontos, 0,94 százalékos emelkedéssel, 38 330,37 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 12,3 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Soós Frigyes, az OTP Treasury értékesítője a köztévének elmondta, a Budapesti Értéktőzsdén csütörtökön a nyugat-európai piacokhoz hasonlóan pozitív hangulat uralkodott. Kiemelte,

a BÉT-en a vezető részvények közül az OTP volt a nap nyertese, amely 1,88 százalékkal tudott erősödni.

A Mol Nyrt. éves rendes közgyűlése csütörtökön 94,2 milliárd forint osztalék kifizetését szavazta meg a 2017-es eredmény után, ennek megfelelően a részvényenkénti osztalék 127,5 forint.

Fotó: Móricz-Sabján Simon

Az elfogadott igazgatósági javaslat szerint az egy részvényre jutó alap osztalék 85 forint, ami 9 százalékos növekedés az előző évihez képest. Ezen felül a tavalyi pénzügyi eredmények alapján az alaposztalék mértékének 50 százalékát kitevő, részvényenként 42,5 forint, egyszeri osztalékot fizet a társaság.

  • A Mol 4 forinttal, 0,13 százalékkal 2962 forintra csökkent, 2,2 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 210 forinttal, 1,88 százalékkal 11 380 forintra erősödött, forgalmuk 5,8 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 5,50 forinttal, 1,22 százalékkal 458 forintra nőtt, forgalma 260,7 millió forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 35 forinttal, 0,66 százalékkal 5320 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,6 milliárd forintot ért el.
  • A BUMIX 4336,41 ponton zárt csütörtökön, ez 51,36 pontos, 1,20 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.

    Címoldalról ajánljuk

    Tovább a címoldalra

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.