BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Aszály és kereskedelmi feszültség hajthatja a gabonaárakat a világpiacon

Árupiaci kereskedők szerint hosszabb távon drágulhatnak a gabonák, egyrészt a globálisan csökkenő idei termés, másrészt a felhasználás stagnálása miatt.

Három hét alatt 2 százalékkal esett a kukorica tőzsdei ára az Egyesült Államokban, vékánként (27 kilogramm) már 4 dollár alá csökkent a határidős kurzus a múlt hét második felében, de azóta 400,5 dollárcentre visszakapaszkodott. A búza ezalatt – részben az Egyesült Államok és Kína közötti vámvita kapcsán –

7 százalékkal messze 501 dollárcentre csökkent vékánként.

Sok gabonakereskedő arra számít, hogy oldódik a nagyhatalmak közötti kereskedelmi feszültség, s emiatt Kína több amerikai mezőgazdasági terméket importál majd.

Ha így lesz, akkor az elmúlt hetek áresése visszakorrigál, azaz a jelenlegi árszinten kedvező beszállási lehetőség nyílhat a gabonapiacon.

A mostani esése ellenére a kukorica tavaly november eleje óta lendületesen, 17 százalékkal drágult. A szójabab ára tavaly június óta a vékánkénti 920–1070 dollárcentes sávban mozog, az elmúlt három hónapban ezer dollárcent felett jár a határidős ár.

„A 2018–19-es időszakban szinte mindegyik gabonánál csökkenő termésre számít az Egyesült Államok mezőgazdasági minisztériuma (USDA) – mondta lapunknak Németh István, a Magro.hu gabonapiaci szakértője. – A felhasználás azonban várhatóan nem csökken, így e kettős hatás áremelkedést eredményezhet. Még sok a bizonytalansági tényező, s bár az őszi búza termése viszonylag pontosan megbecsülhető, a kukoricáé még nem.”


The decrease of China's soybean imports in recent months shows that given the trade tension with the US, China is trying to reduce its dependency on foreign markets through improving its agricultural productivity level, a Chinese expert said. China's imports of soybeans decreased 3.8 percent year-on-year to 26.49 million tons from January to April, according to data released by the General Administration of Customs (GAC) on Tuesday. In April, soybean imports came to 4.92 million tons, down 13 percent month-on-month, said the GAC. China National Grain & Oil Information Center also forecast that China's soybean imports in 2018 are likely to drop for the first time in 14 years, media reports said Tuesday.
Forrás: AFP

A kukorica világpiacán minimálisan csökkenhet a termelés. A májusi USDA-várakozások szerint a tavalyihoz képest valamelyest csökkent a kukorica vetésterülete az Egyesült Államokban, de a terméshozam hasonló lehet a 2017-eshez

– mondta a Világgazdaságnak Antal Áron, az MKB Bank szenior ágazati szakértője. Szerinte a felhasználói oldalon az élelmiszerigényen kívül a másik fontos ármozgató tényező idén is az etanolgyártás lehet, amelyet mind a szabályozói támogatások, mind pedig az olajárak emelkedése befolyásol. „Az amerikai–kínai vámvita a szójaszállításokat is súlyosan érintheti.

Egy esetleges kínai védővám kivetése átrendezné egyben a nemzetközi árakat is – tette hozzá a szakértő. – A fehérjenövénynél a 2018/19-es gazdasági évre bővülő globális termeléssel számolhatunk, elsősorban azért, mert a tavalyi argentin aszály miatt alacsonyabb a bázis, és ezt a csaknem 17 millió tonnás tavalyi kiesést sikerülhet pótolni, ha nem ismétlődik meg az extrém száraz időjárás a dél-amerikai termőterületen.”

Magyarországon az azonnali piacon a kukorica 46-47 ezer forintba (464-474 dollárcent/véka) kerül tonnánként, a búza pedig 50 ezer forintba. Az előbbi 10, az utóbbi 12 százalékkal drágább, mint egy évvel ezelőtt. A magyar termelőknek a nagy mennyiségű orosz és az ukrán export jelent konkurenciát.

A teljes cikket a Világgazdaság pénteki számában olvashatja

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.