BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A fundamentumok is támogatják a Telekom emelkedését

A következő hetekben inkább felfelé araszolhat az OTP.

A múlt hét során profitrealizálás jellemezte a hazai börzét, 37 270 pontról 36 170 pontig korrigált a BUX. Az esést egy intenzívebb emelkedő szakasz előzte meg, amelynek során a 34 700 pontos erős támaszról kapaszkodott fel több ezer pontot a kurzus. Jelenleg még csökkenő trendben mozog az index, új lokális csúcsra kellene kapaszkodnia, hogy a süllyedő trend megtörjön, s ebben az esetben indulhatna meg az emelkedés a történelmi csúcspont irányába.

Július folyamán 9850–10 375 forint között oldalazott az OTP. Ebből a sávból sikerült kitörnie augusztus során, de 10 700 forintnál már elakadt az emelkedés. A pénteki gyorsjelentés után elindult a profitrealizálás, s 10 240 forinting esett vissza az árfolyam. Bár a negyedéves számok jól sikerültek, a korábbi napok emelkedése miatt a papír eséssel reagált. Ennek ellenére a következő hetekben inkább felfelé araszolhat a részvény, és hamarosan visszakapaszkodhat az árfolyam a 11 ezer és 11 800 forint közötti sávba.

Az OTP árfolyama

Továbbra sem túl vonzó a Mol technikai képe, az augusztus eleji emelkedést a múlt heti esés már teljesen semlegesítette. Bár a 2720 forintnál húzódó 20 és 30 napos mozgóátlagokról pénteken visszapattant az árfolyam, egyelőre nem derült ki, hogy ismét sikerül-e talpra állnia a kurzusnak. A múlt heti esés ráadásul a csökkenő trendvonalról pattant le, így a 2875 forintos ellenállást kellene az árfolyamnak áttörnie, hogy ismét pozitív legyen a papír technikai képe.

Július közepén érkezett meg a fordulat a Richterben. Az árfolyam a 4500 forintnál húzódó mélypontról fordult, amely közel három éve nem látott minimumot jelentett. Azóta is tart az emelkedés a gyógyszerpapírban, ráadásul a múlt héten kisebb oldalazás is kialakult 5060–5260 forint között, amely a további emelkedést segítheti. Ha ebből a sávból elindulna felfelé a kurzus, gyorsan elérhetné az 5590 forintnál található ellenállást. Felette pedig 5860 forint a következő szint. A papír technikai képe és a fundamentumok is a további emelkedést támogatják.

Látványos emelkedéssel kezdte a múlt hetet a Magyar Telekom, a negyedéves gyorsjelentés után azonban profitrealizálás indult. A hónapokig tartó mélyrepülés miatt a részvény kurzusa 387 forintig csökkent, ahol megérkeztek a vevők, s néhány nap alatt 417 forintig kapaszkodott fel az árfolyam. Jóllehet innen korrigált a kurzus a múlt hét második felében, a 403 forintnál húzódó 20 és 30 napos mozgóátlagnál megtorpant a süllyedés. Ha innen sikerülne ismét emelkedő irányba fordulnia a Magyar Telekomnak, akkor rövid távon folytatódhatna az emelkedés. A következő ellenállás 429 forintnál húzódik, a legutóbbi gyorsjelentés szerint a fundamentumok is támogatják az emelkedést.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.