BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Európa erősödéssel rajtolt

Emelkedéssel indult a kereskedés a vezető nyugat-európai értéktőzsdéken pénteken, a New York-i és az ázsiai tőzsdék nyomdokain haladva.

A londoni FTSE-index 0,47 százalékos, a frankfurti DAX-index 0,56 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 0,28 százalékos pluszban nyitott. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,43 százalékkal emelkedett a nyitásban.

A kockázatvállalási hajlandóságot nagyban javítja, hogy a jelek szerint a kölcsönösen bevezetett új amerikai és kínai vámtarifák a vártnál kisebb károkkal járnak.

A befektetőket megnyugtatta, hogy a korábban ígérthez képest Kína kisebb mértékben emelte a vámtarifákat, a Fehér Ház pedig egy sor terméket levett a pótvámmal sújtott kínai áruk listájáról.

Fotó: AFP/Arne Dedert/dpa

Az eurót 1,1785 dolláron jegyezték a nemzetközi bankközi devizapiacon péntek reggel kilenc órakor, napi szinten 0,07 százalékkal erősödött a közös európai fizetőeszköz.

  • Ázsia és a csendes-óceáni térség legfontosabb tőzsdéin emelkedtek az indexek.
  • Tokióban a 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 0,82 százalékos,
  • az irányadó ausztráliai index, az S&P/ASX 200 0,41 százalékos,
  • a dél-koreai Kospi pedig 0,64 százalékos pluszban fejezte be a kereskedést.
  • A vezető sanghaji index 2,5 százalékos pluszban zárt,
  • míg a hongkongi Hang Seng 1,69 százalékos nyereségben állt egy órával a kereskedés zárása előtt.
  • A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) drágul. A legközelebbi, novemberi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,23 százalékos nyereségben, 78,88 dolláron, a WTI pedig 0,06 százalékos pluszban, 70,36 dolláron forgott.

    Csütörtökön jelentősen emelkedtek a főbb európai és New York-i tőzsdeindexek is. A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,49 százalékkal, 7367,32 pontra, a frankfurti DAX-index 0,88 százalékkal, 12 326,48 pontra, a párizsi CAC-40 index pedig 1,07 százalékkal, 5451,59 pontra nőtt. A páneurópai mutatók közül a Stoxx Europe 600 0,70 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 0,74 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 mutató 1,08 százalékkal emelkedett.

    Már a BUX is igazodik a nemzetközi trendekhez

    A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,69 pontos emelkedéssel, 36 135,02 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékéhez képest alig változott.

     

    Címoldalról ajánljuk

    Tovább a címoldalra

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.